1. Senki sem képes a jövő megjövendölésére, de a múlt tanulmányozásával mégis bizonyos következtetésekre lehet jutni a jövőt illetően. Urunk Jézus megjövendölte második eljövetelét és a világ végét. Bekövetkezésének ideje azonban ismeretlen. Az Egyház jövőjét nem vagyunk képesek egyedül mi megtervezni, ez Isten kezében van.

2. Csak a katolikus Egyházról lesz szó, de az elmondottak más vallásos közösségekre is vonatkoznak.

3. Az ember és az Egyház már a múltban is a jövő felé tekintett, de a múltban ezt passzívan elfogadta. Mára ez megváltozott. Az ember megtervezi saját maga és környezete jövőjét, ő "saját maga alkotója" (fabersui ipsius), új igényekkel lép fel, és megalkotja ezek megvalósításához az eszközöket. Megtervezi saját magát és a világot genetikai, pszichológiai, és gazdasági téren is. Bizonyos értelemben tehát jövőkutató (futurológus).

4. Ha a világ ennyire megváltozott, akkor az Egyháznak is változtatnia kell a saját jövőjéhez való viszonyulásához. A múltban nem tervezte a jövőjét, mert sem a világ, sem a történelem nem adott rá lehetőséget. Viszont ha az ember jövőkutatóvá (futurológussá) vált és az Egyház a történelemben létezik, akkor számára is új korszak kezdődik, és ki kell alakítania a teológiában is a 'futurológia' szakot. Az Egyház nem fogadhatja el passzívan az eseményeket, ki kell vennie részét a világ új történelmiségében.

5. Az Egyháztól elvárják, hogy üzenete megfogalmazásában vegye figyelembe a mai ember tapasztalatait. A katolikusok meg vannak győződve arról, hogy a keresztény hit a jövőben sem fogja elveszíteni identitását és a múlttal való folyamatosságát. Ezt az Egyház alapítója ígérte meg, aki mindig vele marad.

6. A Szentatya 1996-ban beismerte, hogy "nyugodtan elismerhetjük, hogy a fejlődéstan ma már több mint pusztán egy feltételezés".

A 2. vatikáni zsinat "Az Egyház a mai világban" című dokumentuma 39. bekezdése a világ beteljesüléséről beszél. Erről a témáról Teilhard de Chardin is sokat írt.

Azt is hasznos észre venni, hogyan látják az Egyházat a nem-katolikusok. Mark Chapman luteránus lelkipásztor az "Ecumenical Trends" 1994-es kiadásában ezt írta: "Csak Rómának van hagyománya egyházi és erkölcsi tekintélye ahhoz, hogy egyesítse az Egyházat. A nem-katolikusok jelentős gesztusra várnak Rómától."

Moltman protestáns teológus állítja: "Teljesen tudatában vagyunk annak, hogy a pápaság a legnagyobb akadály az egyesüléshez vezető úton."

Ezt maga II. János Pál pápa is beismeri. "Hogy egyek legyenek" (Ut unum sint) című enciklikájában kéri a püspököket és teológusokat, hogy segítsenek neki a pápai elsőség (primátus) megvalósításában: "Mint római püspök nagyon is jól tudom, és ezt az enciklikámban is aláhúztam, hogy a többi közösséggel való látható egység Jézus égő vágya. Meg vagyok győződve arról, hogy nekem ez ügyben kivételesen nagy a felelőségem, mikor szemtanúja vagyok az ökumenikus vágynak, és hallom a hozzám intézett kérést, hogy keressünk a pápai primátus gyakorlásához egy olyan formát, amely anélkül, hogy feladná küldetésének lényegét, nyitott lenne az új helyzet irányába. Ezt a súlyos megbízatást, amelyet nem tudok elutasítani, egyedül képtelen vagyok véghez vinni. A közösségi szellem, amely minket már ma is egybeköt, mégha tökéletlen formában is, talán arra serkenthetné a felelős egyházi funkcionáriusokat és teológusokat, hogy türelmes és testvéri párbeszédet kezdeményezzenek velem erről a témáról, amelyben kölcsönösen meghallgatnánk egymást anélkül, hogy meddő érveléseket folytatnánk csupán." Nagyon sok múlik tehát azon, hogy a pápai elsőség (primátus) milyen formát fog ölteni...

Arnold Toynbee angol történész, akit "ökumenista humanistá"-nak hívnak, írt egy 12 kötetes művet, "A történelem tanulmányozása" (Sudy of History) címmel, és ebben úgy vélekedett, hogy a vallás jövője azon múlik majd, hogy hogyan alakul a kereszténység és a buddhizmus egymáshoz való viszonya. "A nyugati civilizáció egy olyan krízisen megy keresztül, amely a XVI. században a reformációval kezdődött. A bukást csak a katolicizmushoz való visszatéréssel lehet elkerülni. Ahogy sok más civilizáció előttünk, a miénk is össze fog omlani egyszer. Akkor teljesíti be történelmi küldetését, ha bukása egy új, az addigi ellentmondásokat áthidaló vallásnak ad életet."

Cassidy bíboros ezt írta: "A pápai elsőség (primátus) az Egyház hitének kincsestárához tartozik. Ezért a jövőben sem tudjuk ezt feladni. De az elképzelhető, hogy új formáját fogjuk kialakítani, amely a szolgálat és szeretet szellemében lesz majd gyakorolva, a hatalomigény kihangsúlyozása nélkül, hogy a primátussal más egyházak is együtt tudjanak élni anélkül, hogy ki kelljen húzni nekik bármit is hitvallásaikból." A pápa saját maga is egy "meddő érvelésektől mentes" párbeszédet szorgalmaz ebben az irányban.

A pravoszláv hitű John Panagopoulos nagyra értékeli, hogy enciklikájában a pápa nem nevezi többé az elszakadt testvéreket protestánsoknak, hanem egyházaknak. Nagy változások küszöbén állunk.

A jövő Egyházában nagyobb hangsúly lesz majd a "demokratikus gondolkodásmódon" anélkül, hogy a demokráciát istenítenénk. Az Egyház egy "kis csorda" lesz. De ez még nem ok arra, hogy a keresztények korlátozzák missziós tevékenységüket, amely küldetésének lényegéhez tartozik. A nyugati Egyház konstantini korszakának vége, és jövője sincs neki. Az Egyház a világi társadalomban csak a saját erejére támaszkodhat. Fel kell adnia a még meglévő hatalmi pozícióit. A jövő Egyházi funkcionáriusainak sem lesz különleges társadalmi rangjuk az Egyházban. A világiak lesznek majd azok, akik az Egyházat alkotják.

Sok múlik majd azon is, hogyan lesz megvalósítva majd a püspökök kollegialitása. A demokrácia az Egyházban azt is jelentené, hogy a laikusok felelősségteljesen és tevékenyen részt vennének a döntéshozatalban és az Egyház életében. De ehhez meg kell teremteni az emberi előfeltételeket is. A pusztán megkeresztelt laikusok erre nem elegendőek.

A jövőben meg kell találni az új viszonyt a hívők egyéni lelkiismeretével (amikor az igazságról és erkölcsről döntenek), és ama igazság és az erkölcs között, amelyet az Egyház hirdet mind hozzátartozásának feltételét. Ez alapvető elveinek megváltoztatását jelenti, de az Egyháznak ki kell állnia a lelkiismeret megerőszakolása ellen. Új és jobb formákat kell majd kialakítani például arra, hogy hogyan kell megoldani a nézeteltéréseket az Egyház hivatalos tanítása és a teológusok személyes nézetei között.

Nagyon sok olyan ötletet javasoltak már amin el kell gondolkodni.
 

(Gáspár Gyula fordítása)