Minden keresztény vagy a nyugati kultúrához tartozó ember ismeri János evangéliumából a mondást, hogy „Az Isten szeretet” (1 Jn 4, 8) - „új parancsot adok nektek, hogy szeressétek egymást, ahogy én szerettelek benneteket” (Jn 13,34). E szeretet prototípusa, Jézus, saját életével mutatott rá vagy valósította meg e szeretet különböző formáira - jótékonykodás, barátság, megbocsátó szeretet, gyerekek iránti szeretet, ellenség szeretete, az emberi másság tiszteletbentartása, stb. Történetek és tanítások során nem kerülte ki a törékeny házassági szeretet témáját sem. A közismert kánai menyegzőn való jelenlétével megáldja a házasságot, de ugyanakkor rámutat arra is, hogy segítségére szorul ez a szép, de sérülékeny út az ember boldogságához, önmegvalósításához és hivatásához.
 

Irodalmi rálátások

Habár a szeretet sokfajta variációja örök és gyakori téma a költészetben, érdekes módon a házassági szeretet csak nagy ritkán terül terítékre a múzsák asztalánál. A szlovák irodalomban is csak kevés úriember büszkélkednek ezzel a témával az esztéták sétányán - a jelenkoriak közül talán Lubomír Feldek, Milan Rúfus, Michal Chuda vagy Ján Zambor. A két háború közti költőnőnk Maša Halamová (1908 – 1995), a szlovák irodalom első női képviselője három szerény versgyűjteményt (ami azonban elég volt arra, hogy állandó otthont szerezzen az irodalom színpadán) szentelt a szeretetnek: Ajándék (1928), Piros mák (1932), A te halálodat élem (1966). Ezekben a szeretet különböző formáit tárgyalja: kislányok szerelme, házasság, a legjobban szeretett embertársunk elveszítésébe való belenyugvás. Lírai formában valójában az ő személyes megátkozott történetét kínálja nekünk férjéről MUDr. Jozef Pullmannról, akivel egy tátrai szanatórium természetének rabságában élte le életét, ahol a férje volt az orvos. A költőnő a hegyektől eltanulta a hallgatást, ezért versei is minimalisztikusan hatnak, pátosz nélkül, befejezettek, képekbe rejtett történetek, amelyek mögött azonban érzelmileg gazdag, sorok közötti tért teremt. Két vers összeütközése hatásos, amelyeket időben néhány évtized választ el agymástól - egy fiatal, az életbe csak éppen most belépő lány, és egy érett, tapasztalattal gazdagított asszony és feleség:

 

SZERELEM (Ajándék, 1928)

Felírni csillagok betűivel
csak egy szót az ég szemébe
felírni jó erősen, magasan
hogy senki le ne hozza

Hogy örökké tiszta legyen
a sár szakadékába le ne essen
felírni aranybetűvel
az ezüstös távoli magasba:

Szeretlek!

 

Esti ének (A te halálodat élem, 1966)

Meleg szavak gyengéden cirógatnak
majd a gyengédségből suttogásba váltanak.

Hajad simogatom
melyet este
ezüstbe öltöztet
a lámpa fénye

Csupán a lámpa fénye?
Az évek is átfestették
sötét göndörhajam
selymes őszre

Viharos évek.
Fölöttünk, bennünk
Elsuhantak mint árny és fény

Belül kincs a békesség.
Szívünkben, mozdulatainkban.
Kiült az ajkunkra.

Kezeidből elfogadom
az élet kelyhével
a bizalomét is

 

Az első vers egy fiatal lány álmodozása - széles, de személytelen, idealisztikus jelképek uralják: ‘csillagok, égbolt, magasság, távolság, örökkévalóság, drágakövek. A vers harmonikusan van felépítve. Tökéletes ideál van előttünk, de az olvasó nem tud megszabadulni egyfajta merevség, kiüresedés érzésétől.

A másik vers ezzel szemben grafikus értelemben nem harmonikus, szerkezete is szabadabb. A személytelen formák helyett a szerző két ember történetét mondja el (én-te), a látomás utat enged a tapasztalatnak, a képleteket emberi kifejezések uralják: „suttogás, haj, lámpafény, este, göndör, őszülés, szív, mozdulat, kezek.” Bár a költőnő itt is ellentétekkel dolgozik, egymás után sorakoztatja fel őket, ezzel semlegesíti egyik a másikat (Fölöttünk, bennünk, árny és fény). A felkiáltójel az első versből eltűnik (Szeretlek!), felmorzsolódik lehalkul (meleg szavak, suttogás), apró életpillanatokra vált át (házastársak esti beszélgetése, hajuk simogatása). Az ideál többé már nem az örök tisztaság, hanem a „zivataros évek” tapasztalata, amely nemcsak képletesen festi át a hajat, és amelyben a házasok értéke a békesség és a bizalom lesz. Bár a szerzőnő lírai témája leereszkedik a második versben a parnasszeusi hegy ideáljából, az olvasónak mégis a második vers a kedvesebb, és művészileg tartalmasabb.

Mi történt a szövegen kívüli valóságban a két vers közötti időben? Hogyan lehetséges, hogy a megélt élet reálisabb ideállá lett, mint a plátói, megálmodott? A teológia, pszichológia és a művészet még mindig kutatják az emberi élet titkait melynek egyik konkrét formája a házastársi szeretet.
 

Teológiai rálátások

Jézus jelenléte a kánai mennyegzőn nemcsak a házasság értékére mutat rá, de annak törékenységére is: „elfogyott a boruk” (Jn 2, 3), mondja Mária Jézusnak. És Jézus nem marad közömbös, tanácsot ad a házasoknak: „Töltsétek meg az edényeket vízzel!” (Jn 2, 7). Ezután pedig az emberi készség a közreműködésre és a kegyelem a legjobb bort eredményezi. Már Szent Péter és Pál apostolok is tanácsokkal segítik a házasokat - egymás iránti kötelességeik elvégzése, az együtt eltöltött idő értéke (1 Kor 7, 3 – 5), az egymás iránti alárendeltség, szeretet, megbecsülés, a szülőktől való elszakadás, (Ef 5, 21 – 33; Kol 3, 18 – 19), a feleség tiszta, csendes és nyugodt lelkülete, a férj megbecsüli a feleségét, (1 Pt 3, 1 – 7). Ezekre a tanácsokra épül ezután az egyház tanítóhivatala, amely újra és újra figyelmet szentel a házasságnak. Biztosan nem elhanyagolható, hogy az erős antropológizálódás, szekularizáció, és megosztódás korszakában, amikor a jelenkor embere inkább a személyes tapasztalatában keresi a természetfölöttit, mintsem kinyilatkoztatott igazságokban, a legutóbbi pápák érzékenyen reagálnak ezekre az újkori valóságérzékelő mátrixokra. Sokat gondolkodnak a házasság intézményéről, amelynek még mindig jelentős és elfogadott szerepe van a szekuláris társadalomban. A legutolsó pápai körlevélben például azt olvassuk, hogyan lehetne az emberi szeretettel gyakorlati választ adni Isten szeretetére (/1/, s. 1). II. János Pál pápa munkássága úttörő volt ezen a területen. Familiáris consortio (A keresztény család feladata a mai világban,1981) című pápai levelének témája a családon belüli egymásközti kapcsolatok minősége, a nő méltóságának növelése, felelősségteljes gyermek-nemzés és nevelés (/3/, s. 3), és ugyanúgy a Gratissimam sane (1994) című családoknak címzett apostoli levele. Ezt a gondolatot folytatja XVI. Benedek pápa első körlevele is, Deus caritas est (A keresztény szeretetről, 2005). Hozott valami új gondolatot az új pápa a házastársi szeretet terén? Személyesen két új dolgot vélek felfedezni:

1. Nagyobb hangsúlyt helyez a házastársi szeretetre, amelyet a pápa önálló jelenségnek tekint, vagyis nem csak a családi élet részének, ahogy az II Pál Pápa leveiből érződik. XVI Benedek viszont a házastársi szeretetet mindenfajta más szeretetnél magasabbra helyez, még a szülői és a jótékonykodó szeretetnél is. Ezt írja: „Először a 'szeretet' szó sokféle jelentését gondoljuk meg: beszélünk hazaszeretetről, hivatásszeretetről, barátok közötti szeretetről, a munka szeretetéről, a szülők és gyermekek közötti szeretetről, a testvérek és rokonok közötti szeretetről, a felebaráti szeretetről és az Isten iránti szeretetről. E sokféle jelentés közül kiemelkedik a férfi és a nő egymás iránti szeretete, melyben a test és a lélek összjátéka szétválaszthatatlan, és az embernek a boldogság ígéretét adja. Ez a szeretet ellenállhatatlannak látszik mint az általánosan értett szeretet őstípusa, amely mellett első látásra minden egyéb szeretet elhalványul.” (/1/, s. 2).

2. Az erosz és agapé házasságon belüli kapcsolatának dinamikus érzékelése. Az apostoli idők óta a keresztények általában parancsként érzékelik a szeretetet. Szent Pál és Péter fent említett levelei feladatokról beszélnek, amelyeket a házasélet megkövetel, a férj és feleség egymás iránti kötelességeit sorolja fel. Bár a kölcsönösségben ott van az oda-vissza gondolata - a férj feladatában például ott van a felesége iránti odaadás, szeretet, megbecsülés; a Biblia és az egyházi dokumentumok azonban elkerülik ennek a kölcsönösségnek az egyenes kimondását, inkább a kötelességek szemüvegén keresztül szemlélik a dolgot, mint például II János Pál pápa Familiáris consortio című körlevelében: „A házasság kötelékét csak az önmegtagadás és önfeláldozás lévén lehet megtartani és tökéletesíteni. Minden egyes embertől elvárja a készséges és nagylelkű akaratot a megbocsátásra, eltűrésre, könyörületre, megegyezésre és megbékélésre.” (/3/, s. 11). XVI. Benedeknél nagyobb érzékenységet láthatunk az adás - agapé és a kapás - erosz közötti egyensúly kifejezésére (a pápa a magának tulajdonító és a megajándékozó szeretetről beszél (amor concupiscentiae – amor benevolentiae). A témánkkal kapcsolatban a következő bekezdést tartom a legfontosabbnak: „A filozófiai és teológiai vitákban e megkülönböztetéseket gyakran túlzó ellentétekké fokozták: a sajátosan keresztény szeretetet lehajlónak, ajándékozónak, azaz agapénak mondták; a nem keresztény, főleg a görög kultúrát ezzel szemben a fölemelkedő, a vágyakozó szeretet, az erosz határozza meg. Ha ezt az ellentétet következetesen végigvinnénk, az emberi lét alapvető életelemei közül kizárnánk azt, ami a kereszténységnek sajátja, és egy egészen különleges világba utalnánk, amit ámulatra méltónak lehet tartani, de az emberi lét egészétől teljesen idegen volna. Valójában az erosz és az agapé – a fölemelő és lehajló szeretet– soha nem szakítható el teljesen egymástól. E két különböző dimenzió minél inkább egyesül az egyetlen szeretet valóságában, annál inkább megvalósul a szeretet igazi lényege. Amennyiben az erosz mindenekelőtt vágyódó, fölemelő – a boldogság nagy ígéretével elbűvölő –, annyiban a másikhoz való közeledésben egyre kevésbé törődik önmagával, egyre inkább a másik boldogságát akarja, egyre inkább gondoskodni akar róla, ajándékozni akarja önmagát, és érte akar élni. Belép az agapé motívuma, máskülönben az erosz elvéti és elveszíti a maga lényegét. Megfordítva, az is lehetetlen az ember számára, hogy csupán az ajándékozó, lehajló szeretetben éljen. Képtelen mindig csak adni; kapnia is kell. Aki ajándékozni akarja a szeretetet, annak magának is kapnia kell ajándékba a szeretetet.” (/1/, s. 4).

XVI. Benedek szavai dinamikusan írják le a világot és az emberi életet, amit már az ókori görög filozófusok is felfedeztek - a nappal összefügg az éjszakával, az út a céllal, az élet a halállal, az adás a kapással. Kizárólag az ellentétek kiegyensúlyozott harmóniájának érzékelése és tisztelete révén jut el az ember az érettségre és a boldogság érzéséhez.
 

Pszichológiai rálátások

Ezt a gondolatmenetet folytatva, több értékes könyv is íródott a pszichológia területén, amelyek a konkrét élethelyzetek megfigyeléséből indultak ki. Számos lélekismerő tudós más szemszögből egészítik ki az Egyház ontológiai és és erkölcsi tanítását egy fenomenológiai rávilágítással amely az emberi tapasztalaton alapul. Ezért is értékelem II. János Pál pápa nyitottságát, aki a családok számára íródott Gratissimam sane című körlevelében bátorítja a teológia és a pszichológia együttműködését: „A tapasztalat azt bizonyítja, hogy az emberi szeretetet, amely természetileg az apaságra és anyaságra irányul, néha mély válság sújt és komoly veszély fenyeget. Ilyen esetekben a házassági és családi tanácsadás szolgálatait kell igénybe venni, ahol ki lehet használni a speciálisan kiképzett pszichológusok segítségét” (/4/, s. 6). Én magam is egy éve járultam a házasság szentségéhez. A szakirodalom tanulmányozása sok meglátással gazdagított, egyeseket ezek közül nagyra értékelek. Megértettem, hogy életünket nem csak a jóakarat mozgatja, amelyet a Szentírás a leggyakrabban megkövetel (az áldozathozás, odaajándékozás készsége...). A pszichológia kiderítette, hogy más emberi kapcsolatok is fontos szerepet játszanak, ezek formálnak és mélyen befolyásolnak minket, főleg a családok felállítása (viselkedésminták, sérülések...), vagy a tudatalattink is, ahol ott van múltunk hatása, sőt az elvárásaink és élet-kihívásaink hatása, anélkül, hogy tudnánk róla. Több keresztény pszichológus példákon mutatja be. hogy sok házaspár a bibliai mérce hozzáigazodásához való legjobb szándékuk ellenére is komoly válságba kerül, anélkül, hogy ezt tudatosan tennék. És fordítva, a személyes vonások és az ezeknek megfelelő „viselkedési minták” megértésén keresztül könnyebben el tudjuk fogadni saját magunkat és azt az embert is, akivel életünket megosztjuk. Paul Tournier /8/ például a kölcsönös feszültséget elemezi az „erősek” és „gyengék” között, akik minden kapcsolat kialakít. Mindketten „saját”, a másik felet sebző manipuláló stratégiájukat alkalmazzák. Pont a gyenge fél kiállásának és az erős törékenységének tudatos megerősítése, és kölcsönös párbeszédjük képes a házastársak pozíciójának fokozatos kiegyenlítésére és összhangba hozására. James Redfield /6/ ebben az összefüggésben négy manipuláló drámáról beszél, amelyeken keresztül tudat alatt a másik energiáját szipolyozzuk. Az első dráma saját agresszív erejét használja, a másik aktívabb, az utolsó pedig az „átadó” passzivitásból merít: az ijesztgető, a kérő, a visszafogott, és a „sajnálj” drámája. Redfield meg van győződve arról, hogy ezek a stratégiák szüleinken keresztül alakulnak ki bennünk - ha például a szülő visszafogott, kérő gyermeket nevel fel és fordítva. A megijesztett gyerek saját gyermekeit is ijesztgetni fogja..., Ha rájövünk arra, melyik szerepet játszuk, kiküszöbölhetjük annak erős tudatalatti befolyását életünkre. A házastársak kapcsolatának összhangba hozásának rendkívüli szerepe van, mert az ember e legintimebb kapcsolatban a legtörékenyebb és legsérülékenyebb.

Pont emiatt egy német, a jelenkori Európában különösképpen elismert pszichológus, Bert Hellinger, a családon belüli kapcsolatoknak és felállásoknak szenteli munkásságát. A Freud, a csoportdinamika, a testközpontú pszichoterápia, a transzakció-analízis, és a Heidegger filozófiája által ihletett Hellinger főleg abból a meggyőződésből indul ki, hogy a minden személyiség és kapcsolat harmóniájának a titka az adás és kapás közötti egyensúlyban rejlik. „A tiszta lelkiismeret felé vezető legszebb út az a békesség, amely az adás és kapás egyensúlyából fakad. Az ilyen csere a partneri kapcsolatok lelke... A szükségleteimtől való elszakadásra irányuló egoisztikus igyekezet lényegében ellensége a partneri kapcsolatoknak. Aki csak adni óhajt, a saját felsőbbrendűségének illúzióját akarja fenntartani, visszautasítja az élet ajándékait és tagadja mások jó tulajdonságait. Az emberek egy idő után nem kívánnak semmit sem kapni azoktól, akik visszautasítják a megajándékozást, és elkezdik kerülni őket. Ezért a krónikus segítők gyakran magányosak és megkeseredettek.” ( /9/, s. 28 – 29). Hellinger szerint ez egy általánosan érvényes képlet, amely érvényes a társadalmi, baráti, szülői, és házastársi kapcsolatokra, bár minden kapcsolatban az egyensúly elérése sajátságos lehet. Például szülő és gyermek kapcsolatában ez egy hosszú távú megvalósulás, amikor a gyermek kap a szüleitől és egyensúly csak akkor lesz, amikor felnő a gyerek és saját gyermekeit fogja önzetlenül magajándékozni. Különös érzékenységgel keresi Hellinger a házastársi szeretet sajátosságait. Összegezve a következőkről lehetne beszélni:

1. A szüleinkhez való kapcsolataink feláldozása és átváltozása: „A fiú csak azután válik férfivá és csak akkor képes átadni szeretetét a nőnek, miután függetleníti magát az anyjától. A lány csak azután válik nővé és csak azután képes átadni szeretetét a férfinak, miután függetleníti magát az apjától.” (/9/, s. 47). Hellinger figyelmeztet, hogy ennek az elszabadulás már a gyerekkorban el kell kezdődni, amikor is a fiú fokozatosan kiszabadul az anyja befolyása alól az apja befolyása irányába és annak szerepével kezdi azonosítani magát, a lány pedig ne legyen a az anyja vetélytársa az apjához való kapcsolatban, hanem anyja befolyása alá igyekezzen. Ha ez nem történek meg, akkor gyakran a felnőtt férfiak vagy nők váltogatják partnereiket, vágyakozva az örök nőiesség vagy férfiasság megtalálására.

2. A szexuális vágyakozás életadó jellegének a kihangsúlyozása a házasságban: „A férfi és nő közötti kapcsolat megköveteli, hogy a férfi nőnek akarja a nőt, a nő pedig férfinak akarja a férfit. Kapcsolatuk sohasem fejlődik ki teljesen, ha egyik a másikat valami más okokból akarja.” (vagyon, állás, vallás, a szülői gondoskodás helyettesítése...) (/9/, s. 52).

3. A partnerek egyenlősége az adás és a kapás közötti egyensúlyban valósul meg. Ezt az egyensúlyt Hellinger több szempontból is jellemzi: hangsúlyozza, hogy a kapcsolatot csak pozitív, nem pedig negatív adással lehet építeni; az egyensúly sohasem merev, a szerző a sétáláshoz hasonlítja - az adás és kapás felváltva történik, és néha kénytelenek vagyunk többet adni, mint kapni. Ami fontos, hogy a házastársak e kölcsönös adás-kapást egyensúlyozva látják: „Hogy a partnerek szerepe ki van-e egyensúlyozva, azt elégedettségükről ismerjük fel, nem arról, amit mondanak, vagy amit hinni szeretnének.” (/9/, s. 57).

4. „Az idő előtti megbocsátás lehetetlenné teszi az építő párbeszédet, mert csak halogatja a konfliktust és a következmények megoldását a család többi tagjára bízza... Bármikor szenved is egy ártatlan áldozat, még ha módjában van is védekezni, újabb ártatlan áldozatok jönnek és újabb bűnös kínzók.” (/9/, s. 34). Hellinger gyakran rámutat, hogy a családi problémák felületes kezelése messzemenő következményekkel jár majd a gyermekek viselkedésére. Példának azt a nőt hozta fel, aki részt vett a szemináriumain és ott nyilvánosan megalázta férjét azzal dicsekedve, hogy van neki szeretője. Senki sem értette, mi történik, sőt, még a férj sem tiltakozott. Későbbi beszélgetésekből kiderült, hogy gyermekkorát egy falun töltötte anyjával és testvéreivel együtt, apja pedig ezalatt a városban tartott magának szeretőt, akivel néha meg is látogatta őket a faluban. Anyja udvariasan, szó nélkül még ki is szolgálta őket, férje távollétében viszont titokban dühöngött. A gyerekek észrevették a dühét. Lánya azzal állt bosszút anyján apja viselkedése miatt, hogy saját férjét alázta meg és sértegette. Hellinger szerint az anyjának megfelelően kellett volna reagálni férje viselkedésére - igazságos dühhel. Ezzel megoldották volna a helyzetet és a gyerekeknek nem kellett volna tudat alatt helyettük megoldani.

5. A családi kapcsolatokban fontos még az idő és a feladatkörök betöltése. Így például a szülők iránti szeretetnek elsőbbsége van a gyermekek iránti szeretetnél: „A szülők gyermekeik iránti szeretete egymás iránti szeretetüknek kelljen hogy a folytatása legyen. Ez azért van így, mert az ő szeretetük volt itt előbb... Ha a szülők megengedik, hogy gyermekeik iránti szeretetük fontosabbá váljék, mint az egymás iránti szeretet, akkor a szeretet rendje meg van bontva és a család működése eltorzulhat.” (/9/, s. 71). Megfigyeléseiből Hellinger azt is megállapította, hogy, hasznosabb, ha a családban a vezető szerepet a férfi tölti be, felesége és gyermekei pedig követik őt: „A családi felállításokkal való kísérleteinkből azt láthatjuk, hogy a család minden tagja jobban érzi magát, ha a család súlypontja a férfi hatáskörébe helyeződik” - a feleség és a gyerekek is biztonságban érzik magukat (/9/, s. 59). Beismeri azonban, hogy sok családban a férfi könnyelműsége, hiányos képessége, vagy betegsége miatt ezt a feladatot a feleségnek kell ellátnia.

Hellinger állításai megfigyelésein alapulnak és bár a szerző tényként állítja be meglátásait a harmonikus kapcsolat mibenlétéről, mégis csak a fenomenológia szintjén akar maradni: „Igyekszem elkerülni a definíciókat. Nem akarok igaz vagy hamis elméletektől beszélni. Nehéz helyzeteket próbálok körülírni olyan módon, hogy segítsek azokon, akiknek erre szükségük van. Semmi mást nem akarok elérni... Amit leírok, az nem egy abszolút 'igazság', csak egyfajta dinamika fenomenológiai leírása, ami a házastársakkal és családokkal való munkásságom közben figyeltem meg.” (/9/, s. 50).
 

Zárószó

XVI. Benedek körlevele és Hellinger kutatásai ugyanabból a szemszögből érzékelik a házastársi szeretetet. Szépségének hangsúlyozásán kívül bemutatják annak törékenységét is és a két ellenpár összhangjának megteremtésének a szükségességét - az adás és kapás, az erosz és agapé között. Ha visszagondolunk Halamová verseire, ugyanerre a titokra lelünk költői formában kifejezve - a partnerek képletes mozdulataiban: a nő elfogadja a férfi szavainak a gyengédségét, az élet ajándékát, a férfi bizalmát, és cserébe adja a saját gyengédségét, simogatja a haját, kitart mellette az élet alkonyán is, amikor az elveszíti férfias erejét. Ez az ő törékeny titka az élet viharain keresztül, alázattal elfogadja a fényeket s az árnyakat mint egy és ugyanazon érme két oldalát.

Három különböző nézőpont a különböző optika ellenére kiegészíthetik egymást. Váltogatja itt egymást a törékeny versbe rejtett mélységesen személyes tapasztalat, egy nagyobb közösség tapasztalata akik az összhangot egy pszichológus segítségével igyekeznek elérni, és az évszázadok tapasztalata, amely a bibliai idők óta keresi egy nagy kultúrkör, és az emberiség egységesítő alaptételeit. Ezek a nézőpontok különböző nyelvezetük ellenére sok helyen átfedik és kiegészítik egymást, annak bizonyítékai, hogy a helyesen kezelt másság gazdagító lehet. Ez nem csak két egymáshoz közelálló ember házastársi együttélésére vonatkozik, hanem világ-nézetünk alapmátrixa is lehetne.

 

IRODALOM: