Szeptember 6-án, a Hamilton melletti Webster vízesésnél verőfényes napsütésben került sor a torontói Szent Erzsébet templom Ifjúsági Központjában működő Róma Békéje csoport 16. találkozójára. Témája ezúttal a bűn és irgalom volt.  Mi fán terem a bűn? Almafán? Miért csábít annyira? Hogyan és hol lehet tőle megszabadulni hamarabb, egy papnál, vagy egy pszichológusnál? Létezik-e a bűn egyáltalán, vagy már rég kihalt? Hogyan tudunk megbocsátani egyéni és közösségi szinten? Milyen szerepe van ebben Istennek?

Négy előadó (Juhász László S.J. [Buffallo], Dr Mester Fiore pszichológus, Rev.Dr. Deák István, és Glázer János [Montréal]) beszámolója után érdekes vita alakult ki a felvetett kérdésekről. Írásban is érkeztek tanulmányok magyar, német és angol nyelven Zibabweból, Ausztriából, Szlovákiából, Magyarországról és az USA-ból. A vita és az előadások fontosabb gondolataiból kóstolónak itt van egy csokornyi, teljes szövegük honlapunkon olvasható:

A bibliai őstörténet egy olyan Istent mutat be, aki  – már amennyire ez lehetséges –  az ember hibái iránt elnéző és ismételten újrakezdéseket kísérel meg. Eközben nem huny szemet a hibák felett, hanem felelőségre von és feltárja a következményeket. Az egymás iránti megértés, szeretet és megbocsátás útját jelöli ki, egy utat, amelyen járva már az Ószövetségből is sokan túl tudtak lépni az ellenségeskedésen. Ezzel az úttal a Szentírás az egyik legértékesebb kincsét kínálja fel az emberiségnek, ami döntő jelentőségű a jövőjét illetően.

A bűn és irgalom ősrégi témák, és éppen ezért vannak ott az Ószövetségben, hogy egyfajta híddá váljanak a két szövetség között. A hídon át kell kelni. A hídon álló helye nem mindig kényelmes, viszont jó kilátást kínál. Az Ó- és Újszövetséget nem kijátszani kell egymás ellen. Mennyire gyakori keresztényeknél az a fura vélemény, hogy Izrael Istenében csak nagy sokára – a harag és bosszú 72 könyve után – merült fel a kiengesztelődő szeretet gondolata. Becsületesebb dolog volna az Ószövetséget kivágni a Szentírásból, mint úgy olvasni, hogy Isten létét, hatalmát és szeretetét nem keresnénk benne.

Az Istennel való szembeszegülés  ma sem maradhat következmények nélkül. A bosszúállás nem a múltban már túlhaladt fejlődésfok, hanem valódi kísértésként ma is tovább él. Isten képmásának eltorzulása az emberben egy lassú folyamat. Ahogy a kígyó sem lépésekkel lopakodik, mégis minden percben előre halad, úgy a jótól való elesés is fokozatosan lesz úrrá rajtunk. Általános jelenség ma a bűn fogalmának relativizálása. Sokan a fogalom létjogosultságát is tagadják. A bűntudatot a beteg lélek értelmetlen szorongásai közé sorolják. A lelkiismeretvizsgálat helyét átvette a pszichoanalízis, mely ma már virágzó üzletággá fejlődött. Az emberi lélek ma is igényli a bűn megvallását, a lehetőséget a bűntudattól való megszabadulásra. A pszichiáterek, pszichoterapeuták ebben próbálnak segíteni, miközben igyekszenek felmenteni ügyfeleiket a személyes felelősség terhe alól. Ha azokra tekintünk, akiket iszonyú bűnösöknek tartanak, észre vehetjük, hogy ezek inkább betegek, szívükben, elméjükben és lelkükben súlyosan betegek.  Ez azonban senkit sem ment fel a felelőség alól. Viszont azt csak Isten látja, hogy mi megy végbe a bűnöző lelkében.

A régebbi felfogás olyannak tekinti a bűnt, mint egy gépben a működési hiba: rögtön próbáljuk kijavítani, kivágni, és helyettesíteni egy erénnyel. Ha nem tudjuk megjavítani, akkor megpróbálunk elhatárolódni tőle. „Az ördög tette, vagy egy rossz társaság vezetett bele”. Egy azonban biztos: ebben az életünkben sosem leszünk tökéletesek. A bűn kiirtása helyett tehát szerényebb cél kellene megtanulni: elfogadni bűnösségünket és az egymás iránti megbocsátást gyakorolni.

A megbocsátásban az ártó félnek rosszat kívánás az ártó személynek való jót kívánássá alakul át. Szoktuk mondani, hogy ő is csak ember, hibázott. Igyekeznünk kell feltételezni, hogy az ő – számunkra esetleg ismeretlen – világában mi is képesek volnánk úgy viselkedni. Az empátia és a megértési készség szándéka a megfigyelések szerint az őszinte megbocsátás előzménye és feltétele. A megbocsátás azonban nem jelenti a bántalmazás eltűrését, törekednünk kell az igazságosságra.

A tékozló fiú esete azt mutatja, hogy Isten nem fukarkodik a megbocsátásával. Isten a szerető édesapa – ő a szeretet. A magyar „Atya” szó nem a legszerencsésebb fordítás, ugyanis Jézus „apukának” (abba) szólította Istent.

Isten nem valami mennyei büntetőtörvénykönyv előírásai alapján szabja ki büntetését. A magyar közmondás „ki miben vétkezik, abban bűnhődik” a szó legszorosabb értelmében igaz. A büntetés abban áll, hogy Isten tiszteletben tartja minden ember szabadságát arra, hogy szabadon eltorzítsa saját lényét. Figyelembe veszi, hogy Legtöbbször a tudatlanságunk az, ami előidézi a bűnt.  Jézus szavaival: „Atyám, bocsásd meg nekik, mert nem tudják mit cselekednek”.

 

(összeállította: Gáspár Gyula, fényképeket készített: Maár Maya)