Kíváncsi aggódás bujkál bennem. Párválasztás a felvetett téma és mint látom a meghívón két római katolikus pap is szerepel az előadók sorában. Mindketten túlvagyunk a párválasztá­son akár korban, akár mert a papi szoknyát választottuk a selyemszoknya viselője helyett. Félek a magam részéről nehogy elkapjon a szónoki hév, mint az ékes-szólót a szerelemről: "Az emberben sok­féle vágy lakik. Vannak akik hírnévre szomjaznak, vannak akik békés családi életre, vannak akik szerelemre", és ekkor a hátsó sorból egy borízű hang megszólal: én meg a sültkolbászra szomjazom.

Mint páratlan nem így szeretném bíztatni a párválasztókat: Mancikát kérdi a barátnője: mikor lesz az esküvő? Nem lesz jött a felelet. Hát nem mész férjhez a kéményseprőhöz? Nem, kiábrándultam belőle mikor megmosakodva láttam. Így van ez mikor közeledünk, de nem táncolunk. Végül Mancika választása csak sikerült és megtalálta azt, akiből nem ábrándult ki akkor sem, mikor bekenve látta borotvaszappannal: a zsák megtalálta foltját.
 

Magamon kezdjem:

Vancuverben egy soproni erdész felesége tetemre hívott, a páratlant: atya, mit mondjak tizenéves lányomnak, mi fontos a párválasztásnál és mi a házasságban? Soroltam: megértés, közös gondolatok, türelem, igazságosság, szerénység, jó fellépés, aztán kifogytam. Ekkor a fiatalasszony rám néz: hát a szerelem hol marad atya? Persze az magától érthetődik mentegetőztem pironkodva. Jó felsülés volt, de megjegyeztem egész papi életemre, hogy a szerelem, a szerelem, az az átkozott verem soha ki ne maradjon a jegyesekkel való beszélgetésből. Aláhúzottan emelem ki a hozzám jövő házasulandó fiataloknak: elsődlegesen magukra gondoljanak. Magamban építsem ki, hogy a szeretet szolgáló szeretet legyen, szerelmem mást boldogítson. Boldoggá tegyem a másikat, akinek fontos lettem, akinek örülök, hogy van. Vagyis alakítani faragni kell magam, mert így várhatom, hogy a pár­választásom helyes lesz és a bennünk meggyökerezett szeretet-szerelem fejlődni tud mindkettőnk szívében. A párválasztás meglehetősen veszedelmes ha úgy nézzük, hogy milyen a másik. Előbb milyen legyek én és úgy tudunk alakulni egymáshoz.

A szerelem-szeretetről közösen gondolkodva fussunk át azon, amit mindnyájan tudunk. Az előadásomban a szerelem-szeretet egy fogalom alá esik, bár megszoktam említeni, hogy a szerelem szinte ésszerűtlen (irracionális) és ösztönszerű: "szerelembe esetem"; míg a szeretet sokkal inkább az ész irányítása alatt áll. A nagy magyar jezsuita Varga László atya írta: "A szeretetnek nincs színe, hangja, íze vagy alakja; nincs súlya és keménysége; nincs ára, mert semmiféle vagyonnal sem lehet megfizetni; végtelenül könnyebb mint a fény és nehezebb mint az arany". Ki tudná méltóan fejtegetni ezt a nagy titkot. Fogadjuk el Szt. Ágoston figyelmeztetését: "Aki szeret annak nem kell magyarázni, hogy mi a szeretet. Aki pedig nem szeret, annak hiába magyarázzák".

A katolikus lexikonban a szeretet szó alatt ez áll: elemezhetetlen és meghatározhatatla­nul egyszerű lelki tény. Az érzéki vágynak és az értelmi törekvőképességnek elemi gerjedelme. Vonzódás valamely jónak tetsző tárgyhoz vagy személyhez és az ebből fakadó törekvés a tárgy vagy személy elérésére, a vele való egyesülésre. Működését tekintve a szeretet három fajtáját különböztet­jük meg:

1. Egyszerű tetszés szeretet, mely eltekint a birtoklástól (virágos rét).
2. Megkívánó, vágyó szeretet. Ami jó, azt az emberi akarat megkívánja (szép ház, személy).
3. Jó akaratú szeretet, amikor én akarok adni (barátság, házasság).

A vágyó szeretet a maga javát keresi a megszeretett jóban, míg a jóakaratú odaadó szeretet eltekint a saját javától és önmagát is feláldozza azért, akit szeret. A szeretet irányulhat Istenre, Emberre, vagy dologra. Így a görög bölcselet (filozófia) és istentan (teológia) a nyugati gondolatmenet szerint a szeretetet egy elvont fogalomba skatulyázta.

Erről jut eszembe mikor a tanító bácsi az iskolában az elvont dolgok fogalmát így magyarázta: elvont az a fogalom amit nem tudunk kezünkkel megfogni. Na Pistike mondj egy példát rá! - Például az izzó vasdarab.

A szeretet elvont fogalmánál mennyivel többet mond a megtestesült szeretet az édesanya ölelésében; a fiatal lány és fiú csókjában. Egyszer Németországban láttam mikor egy kislány és egy amerikai katona beleszerettek egymásba, de a katonát elvezényelték onnan. Három hónapig nem látták egymást, s mikor újra arra vonultak és találkoztak a téren, az egész kórház kinn volt. Mindenki őket nézte, olyan gyönyörű volt.
 

Az emberi (természet) síkján:

De menjünk vissza az elvont fogalmak világába. A lélekbúvárok azt mondják, hogy az ember mint értelmes lény (anima rationale) akkor találja meg önmagát, ha kilép az "én" kalitkájából és megtalálja a "te" aranymadarát. Kinyílik a két szív és napsugárban sétálnak a "mi" birodalmában. Madách Évájával suttogják: "ó élni mily szép, ó élni mily jó".

Milyen bájos a gyermek szerelme is. Fekete István leírta, hogy 8 éves korában milyen volt a szerelme: "Nagyvérű gyerek voltam. A nagyvérűséget ebben a korban a legmagasabb fáról leszedett fészkek, bedobott ablakok és üvöltő kortársak jelezték. A macskát ledobtam a toronyból vajon talpra esik-e, de nem a talpára esett, hanem Rozi néni kosarába, aki a fején vitte a kosarat, benne az urának ebédjével. Egyszer aztán csodálatos változás történt. Otthon ülő lettem, csendes. Szemem ráesett a "Családi tanácsadó és levelező" aranybetűs könyvére. Ez kell nekem, levelező. Egy óvatlan pillanatban hónom alatt a nagy könyvvel, szívem nagy melegségével elvonultam a kamrába és a lisztesládán megírtam első szerelmes levelem. "Imádott Nagyság", így kezdődött a levél és körmönfont szépséggel folytatódott egy szív körül, amely Önért dobog. Gyönyörű volt. Az ágyba is magammal vittem. Addig olvasgattam míg egyszer látni kezdtem, hogy az én kis ideálom belép az ajtón, kiveszi kezemből a levelet, elolvassa és azt mondja: "én is imádom Uram". És Ilona odahajol, kis szája az enyémet érte. Azt hiszem az öreg dívány is megremegett alattam a boldogságtól. Abban az időben nagymama szobájában aludtam. Ő adta a szokásos esti csókot. Ő húzta ki ernyedt kezemből a levelet" (Fekete I.: "Ködös utak" 19.o). Gyönyörű szépen figyelhetjük meg a párválasztás első tapogató lépése­it. Már kiskorunkban ott van a szívünkben, hogy a másik felé kinyíljunk.

Petőfi Sándor érettebb fejjel mást is meglát a párválasztásban:

A szerelem, a szerelem, a szerelem egy sötét verem.
Beleestem, benne vagyok, nem láthatok, nem hallhatok.
Édesapám, édesanyám ne bízzatok most semmit rám,
Nézzétek el ha hibázom, tudomis én mit csinálok.

Szóval a szerelem sötét verem, ahol az ember könnyen elvesztheti éleslátását, ami végzetes lehet és a kapcsolat fejlődésére ament mond. Ismét Petőfi Sándor egy másik helyen "A virágoknak megtiltani nem lehet" versének utolsó szakaszában:

Ragyogj rám boldogságom csillaga,
Hogy ne legyen életem bús éjszaka.
Szeress engem szívem gyöngye ha lehet,
Hogy az Isten áldja meg a lelkedet.

A szeretet növekszik és áldozatot is tud hozni a másikért. Talán mondhatjuk így is a mély lélektan alapján: a szeretet-szerelem még a nehéz helyzeteket is könnyűvé teszi. Szt. Ágoston ezt fejtegeti-, de az írás is erre figyelmeztet: Jákobnak hét év szolgálat is kevésnek tűnt fel, mikor szerelmeséért, Ráhelért szolgált.

Bizonyára mi is átéltük, vagy másoknál észrevettük azt az élethelyzetet, mikor egy bará­tunk elkeseredik a világ folyásán. Mindent feketén lát, utálja a foglalkozását, munkahelyét, a körülötte lévő embereket. Külsejét elhanyagolja, életenergiája elsorvad. Aztán egy szép napon rámosolyog egy kislány vagy egy lovag és minden megváltozik. Egyszerre minden napsugárba lett. Ez nem romantika, hanem ráeszmélés az élet értelmére, megtapasztalta a szeretetet. Ahogy Ady mondta: "Szeretném ha szeretnének, s lennék valakié". Valaki számára fontos leszek, s ez a szeretet-szerelem elkezd növekedni.

"Egy fiatalember este kopogtat egy ház ajtaján. Ünneplőben van, kabátja gomblyukában egy szál virág és belül erősen dobog a szíve. Ki tudja hogyan fogadja a lány és családtagjai a házassági ajánlatot, amelyre olyan félénken készül. Maga a lány jön ajtót nyitni. Egy pillantás rá, az elpirulás szemmel látható bizonyságot ad neki, szíve kitárul. Belép, ott a lány anyja, végtelenül rokonszenves hölgynek találja. Valósággal át szeretné ölelni. Ott az apa, százszor találkozott vele már, de ma este mintha valami sajátos fény alakítaná át. Később megérkezik a két fiútestvér. Ölelkezés, meleg üdvözlet. Mi történt ebben a fiatalemberben? Kérdezi Albino Luciani - más nevén I. János-Pál pápa, akit írásaiból gyorsan megismertek és szerettek, de csak 30 napig volt pápa, utána meghalt. - Hogyhogy hirtelen annyi szeretet sarjadt ki benne gomba módra. Felelet: szereti a lányt és az iránta érzett szeretetét árasztja ki a rokonokra." (A. Luciani: "Illusztris barátaim" pp.108)

Gyakran nincs alkalmunk kimenteni szerelmünket az égő házból, de volt és van alkalmunk elvezetni a rossz társaságból, ahol a szerelem tárgya csak eszköz az önzés kiélésére. A párválasztás szeretete növekszik, mert igazi fényt terjeszt, igazi örömet hoz. Ennek a szolgáló szeretet­nek egyetlen fajtáját sem szabad elhanyagolni, hanem gyakorolni kell nap mint nap.

Egy érdekes történet szerint egy amerikai katona a II. Világháborúban Afrikában szolgált. Ottléte alatt barátságot kötött egy helybeli kereskedővel. Feltűnt neki a szokásuk: barátja bárhová ment, mindig ő ment elől, a felesége pár lépéssel mögötte kullogott és vezette a szamarat. A háború után katonánk újból Afrikába látogatott. Az utcán találkozott régi arab barátjával. Csodálkozó örömmel látta a nagy változást. Mert az asszony ment elől és a férj kullogott mögötte, vezetve a szamarat. Fúrta az oldalát a kíváncsiság és megkérdezte barátját: "Mi az oka ennek a nagy változásnak? Talán Afrikába eljutott a női egyenjogúság?" - "Nem, dehogy"; felelte az arabunk. " Csak rengeteg fel nem robbant akna van még Afrikában." - Mint látjuk a másik kihasználása nem igazi szeretet.
 

Az emberfeletti (természetfeletti) síkon: - innen jön a segítség

Nemeshegyi Péter jezsuita atya - aki japán misszióban, a tokiói Szófia egyetemen tanított és 65 éves kora után visszaköltözött Magyarországra, hogy ott segítsen, "Istentől - Istenhez" könyve alapján - nem elvont fogalmakban, de nem is izzó vasdarab képében jeleníti meg a házassági szeretetet, ahová a párválasztás fejlődik. Írását a Szentírással kezdi: Megformálta az Úr Isten az embert a Föld porából és életet lehelt az orrába. Ültetett egy gyönyörű szép kertet, de Ádám mégis egyedül érezte magát. Éppen ezért kivette az oldalbordáját és megalkotta az asszonyt. (Ter. 2,21-24) Mindannyian ismertjük, de értjük-e hogy mit akar mondani az Isten ezzel a nagy titokkal? Nem jó az embernek egyedül lenni. Vajon miért nem? Azért, mert az Isten maga a szeretet és az ember az Isten képmására teremtetett. Isten az embert szeretetre teremtette és a szeretethez legalább két ember szükséges. Az önszeretet ugyanis nem érdemli meg a szent szeretet nevét. Magának az Istennek a léte is egymáshoz viszonyuló szeretet. A Fiúhoz viszonyuló Atya, az Atyához viszonyuló Fiú örök Szentlelki szeretete. Egy az Isten, de nem magányos. Így a képmására teremtett ember is akkor valósítja meg saját lényegét, ha szeretetben él. Ez az ember esetében az embertárs iránti szeretetben konkrét formát öltő és általa gyarapodó isteni szeretetet jelenti. Az ember ha nincs senkije, nem találja létének értelmét. Nincs akiért élhetne, dolgozhatna, s így nem leli önmagát sem. Búsan botorkál Ádám még a paradicsomban is, mert egyedül van. Kellene neki egy segítőtárs és ezt adja meg neki az Isten. Mikor meglátja azt mondja: jaj de szép a csontomból való csont, Éva áll a legközelebb hozzám. Így született meg a szerelem.

Emlékszem, mikor Örsi atya - aki az USA-ban ismert teológus - egy alkalommal Szűz Máriáról és a nőiségről beszélt és azt mondta: a természetben lévő szépség engem nagyon megfogott. Valóban figyeljék meg a nőre mondjuk azt, hogy szép; a férfire csak azt mondjuk hogy jóképű. Gőgös az, aki úgy képzeli, hogy a maga bőségéből mindig adhat másoknak. Az őszinte ember beismeri a benne tátongó ürességet. Tudja, hogy azt betölteni csak a másik ember képes: a férfi számára a nő és a nő számára a férfi. A kettő egy testté lesz. Mennyire különböznek egymástól. Egészen más a neveltetésük, szokásuk stb.

A dohányvidéken 15 évig voltam plébános és egy alkalommal látom, hogy egy fiatalasszony, az Annuska sír. Nem sírok, mondja. Ne beszéljen már, látom az arcán hogy sír. Jól van atya elmondom. Pista - aki kint dolgozott a földön - mindig azt mondja, hogy az édesanyja nem úgy főzött mint én. Behívtuk a Pistát. Megkérdeztem tőle: Pistám kit vettél el. Hát az Annuskát. Akkor persze, hogy nem úgy főz mint az édesanyád. Egy másik alkalommal megkérdeztem: Na most már tetszik a főzés? Hét év után már tetszik. Más felfogásuk van, de mégis a kettő egy testté lett. A házasságban nagyon nagy baj van ha a felfogásunkat rá akarjuk erőszakolni a másikra, ez önzés és nem igazi szeretet. A kapcsolat fejlődése azt fejezi ki, hogy tudjuk mi a cél és ezt magamban alakítom ki elsősorban, nem pedig a másiktól követelem meg.

A házasság szentségében megtalálom azt, akit szolgálni akarok, hogy boldog legyen. Nem pedig úgy mint egy francia szerző (Montaigne) mondja: A házasság egy aranyozott kalitka. A kívül röpködő madarak mindenáron szeretnének bejutni, a bentiek pedig mindent megtesznek azért, hogy kikerüljenek belőle. Szomorú az önzés.

Az együttlakás, közös háztartás, közös munka-, pihenés egyesítő kapocs lehet, de a házastársak legmélyebb kapcsolata mégis a gyermek. A férj és a feleség a gyermek számára együtt lesz szülővé. Most már nem csak egymás szemébe néznek, hanem ketten együtt nézik a gyermeket. A gyermekben kötődik egybe az apa és az anya, de a gyermek felé való "mi" viszony nem szünteti meg a házastársak "én" és "te" viszonyát. Vagyis az édesanya és édesapa egymásra irányuló szeretete mindig maradjon meg. Különösen az anyuka szokott elfelejtkezni a gyerek miatt a férjről és az apuka a munka miatt a feleségről. Ez még a nevelésben is fontos a gyermek számára, mert ott találja meg, hogy nem ő a minden és nem lesz zsarnok. Itt jegyzem meg, hogy az Istennek és a szülőknek köszönhetjük ezt az új személyt a gyermeket. Régebben még én is úgy tanultam, hogy testünket a szülőktől kapjuk és lelkünket külön teremti bele az Isten. A mai istentan (teológia) és bölcselet (filozófia) ezt inkább úgy fejezi ki: a gyermek a teremtő Isten és a szülők közreműködésével születik. Vagyis nem foglalhatom le kizárólag magamnak a gyermeket. Néha hallhatjuk: Nahát mióta a fiam elvette ezt a lányt jobban szereti a feleségét, mint a szüleit. Ez önző szeretet, ebből fel kell nőni. Örülni kell annak, hogy a gyermekem megtalálta azt akivel boldog tud lenni. Az állatvilágban láthatjuk, hogy pl. A medvéknél ha a bocsuk felnő, az anya elzavarja: nőj már fel!

A következő lépcsőben fedezhetjük fel azt a szentségi jelet, ami a lány és a fiú szívében van az "Igen"-jük által. Pál így mondta: "szeressétek feleségeteket, amint Krisztus szerette az Egyhá­zát". Észreveszitek-e most már lányok és fiúk: valóban készülnünk kell a párválasztásra. Valóban változnunk kell, alakítani, faragni magunkat azért, hogy jel lehessünk az Isten szeretetére. Micsoda gyönyörű feladat a megvaló­sítása. Ahogy a többi szentségnél, úgy a házasságnál sem úgy van, hogy egy pillanat az egész, aztán felejtsük el. Ahogy Isten sem megteremtett és elfelejtkezett rólam, hanem minden pillanatban fenntart. Ha nem gondolna rám, akkor a semmibe esnék. Ez a bölcselet állásfoglalása is: ha az első ok megszűnik, akkor vége a többinek is. Az Isten viszont előre gondolkozik és segít minket a házasság kegyelmével, hogy a szerelem a szeretet fejlődjék bennünk. Mindig eszemben van Pista és Ilonka, akik 40 éves házasként is kéz a kézben sétáltak Vancuver utcáin. Sok magyar család könnyes szemmel nézte és mondogatták: mily boldogok.

Kezdjük már érteni a párválasztásnál a kapcsolat fejlődésének a fontosságát? Ezt én mondom a páratlan. Bármit teszünk okosan tegyük és tartsuk szem előtt a célt. Ebben az esetben azt, hogy hová fogunk fejlődni a párválasztás után, mert a párválasztás a házasságra irányul. Az igazi szeretetnek életünk végéig növekednie kell. Ez kemény verejtékező munka. Mégha vasvillával űzöm is ki az önzésem, mégis mindig próbál vissza­settenkedni belém. Ha pedig ilyen fönséges a szeretet-szerelem, ami körül az önzés kis vagy nagy ördöge folyton settenkedik, akkor nagyon ajánlom az imádságot a jövendőbeliért és önmagamért. De azok számára is, akik már kikötött hajóban vannak. Mondjunk el például minden nap egy Miatyánkot.

Fiatalkoromban Endrődön egy nagyon szép lány lakott a közelünkben. Már kispap voltam mikor megkérdeztem tőle: Ica szoktál imádkozni azért, hogy megtaláld azt aki boldoggá tesz az életedben? Egész biztos meg fogom találni, Béla emiatt ne aggódjon. Dehogynem aggódom. Minden nap három üdvözlégyet mondj el az ágyad előtt térdelve, hogy boldog légy.
 

Befejezésül egy példa:

János sógornak szép búzája van. Öröm nézni a hullámzó kalászokat. Telt is a zsák a nyomtatáskor. Péter sógor búzáját legjobb volt csukott szemmel nézni. Pista bátyám adta meg a magyarázatot: Tudod öcsém Péter sógor a kocsmában felejtette az őszi-, téli-, és nyári előkészületi munkákat. Fájdalmasan satnya lett a termés. János sógor előkészítette a földet, kemény munkával. Öröm nézni az eredményt.

Ugyanez egy vidámabb megfogalmazásban:
Szabó megkérdi Kovácsot: mikor ismerted meg a feleségedet? Sajnos, feleli szomorúan, miután feleségül vettem.

Szóval komoly munkával kell készülni a párválasztásra és komolyan kell dolgozni a kapcsolat fejlődésén. Elsősorban magunkban, nehogy úgy járjunk mint Kovács, vagy Péter sógor.