Bevezető

Tanulmányom célja, hogy teológiailag és pásztorilag elemezzem Guatemala vallási és társadalmi gyakorlatát háborúban és békében. Írásom első részében különböző szentírási részeket idézek az oltáriszentségről, egyházi dokumentumokat az ünnepléséről és a békéről a felszabadítás teológia szemszögéből nézve. A második részben röviden kimutatom, hogy három különböző szerző hogyan tárgyalja ezeket a kérdéseket és rámutatok sajátos egyháztani működésükre. Az utolsó részben néhány következtetés vonok le, három teológiai meglátást vázolok fel és három megoldásra váró kérdést vetek fel kutatásom eredményeként.

 

I. Személyes tapasztalat, téma és érdeklődés

Guatemalai első küldetésem alatt, 1997-től 1998-ig, láttam a szegények és gazdagok közti társadalom-gazdasági különbséget. Arra gondoltam, hogy a szegények inkább egy gyakorlati teológiát igényelnek az életükhöz, semmint elvont prédikációkat. Felismertem: számukra sokkal fontosabb, hogy ételt, gyógyszert és ruhát kapjanak, mint oltáriszentséget (átváltoztatott kenyeret és bort). Abban az évben hangyaként dolgoztam a felszabadítás teológia Krisztus nevében való elnyomása alatt, hogy építsem Isten országát, a béke országát.

A felszabadítás teológia a Római Katolikus Egyházzal kapcsolatban Latin Amerikában virágzott. A felszabadítás teológia figyelmet fordíthat a katolikus ima lényegére, az oltáriszentségre (a hálaadási ünnepségre). 2004 nyarán, a harmadik Guatemalai utamon, a hálaadási ünnepséget szeretném jobban megérteni, főleg ott, ahol hangsúlyozottan az elnyomást és békét helyezik előtérbe. A célom, hogy a felszabadítás teológia fényében megértsem a hálaadási ünnepséget. Szeretném tudni, hogy a felszabadítás teológiát miért és hogyan befolyásolja a hálaadási ünnepség ott, ahol nincs szabadság, egység, igazság szolgáltatás, béke stb., mint Guatemalában, ahol a társadalmi erőszak napirenden van, akárcsak az egész Földön.

 

II. A téma teológia háttere

A. Szentírási utalások

Az Újszövetségben, a húsvéti étkezés Isten ajándékba adott szabadságát fejezi ki Izraelnek és Jézus Krisztusban a szövetségi hűségét. Jézusnak és tanítványainak a húsvéti bárány étkezés ünnepe átalakult és beteljesedett azáltal, amit Jézus az utolsó vacsorán mondott. A hálaadás köszönet mondássá vált az Istennek (1 Cor. 11,24; Mk 14,23; Matt 26,27; Lk 22,17-19). Még pontosabban, az étkezés jelentésének ez a sajátos átalakítása Krisztus jelentőségét hangsúlyozta követőinek életében. Isten országának megismerését nyújtotta számukra emberi életükben. Kihatással volt a keresztények belső és külső békében való lelkiségi és társadalmi életére.

Szt. Pál azt akarta, hogy a korintusiak emlékezzenek rá, az utolsó vacsora nem egy közönséges étkezés volt (1 Cor. 11,17-22). Hanem Jézus a kenyértörést közösségének társas és erkölcsi részévé tette. Pál azt tanította a korintusiaknak, hogy keresztségük által úgy kell ünnepelniük az utolsó vacsorát, mint Krisztushoz és egymáshoz kötődésüket. Azok, akik hálaadásukkor nem emlékeznek meg erről, vétkeznek Krisztus és a közösséggel szemben. Ez a bűn Krisztus felismerésének a mulasztása a közösség tagjaiban és magában a társadalomban. A hálaadás (az oltáriszentség) azon jelentőségének a mulasztása, amivel a szokásos étkezés felett rendelkezik. Így a hálaadás ünneplése annak a gondolatnak az elfogadása és megélése, hogy Krisztus teste vagyunk, mindenkivel hiteles kapcsolatban. Vagyis a korintusiakat megtérésre szólította, hogy Krisztusra emlékezve méltóképpen egyenek és igyanak.
 

B. A II. Vatikáni Zsinat okmányai

A keresztények arra hivatottak, hogy félretegyék személyes énjüket. Őszintének kell lenniük emberi méltóságuk és életük szolgálatában. A keresztényeknek lehetőségük van erőforrásaik úgy használni, hogy emberségességük felajánlható legyen Isten számára. Mint tudjuk Jézus reményt és megerősítést nyújtott a hálaadás ünneplésével. Ez a szentség, magától értetődően egy étkezés, kifejezi a gyülekezet összetartását (cf., GS #38). Jézus Krisztus intézményesítette saját testének és vérének hálaadási (oltári) szentségét. A hálaadás a halálára és feltámadására emlékeztető áldozat. Ezt a megemlékezést egész történelmünkben megtartjuk, amíg újra el nem jön. Ez a szeretet szentsége az egységben és könyörületességi kötelékben (cf., SC #47). Krisztuson keresztül a keresztények hivatása, hogy a világban a hálaadási szertartása alatt megvalósítsák egységük Istennel és embertársaikkal. Ezen viszonyok példázza, hogy Isten minden mindenben (cf., SC #48).

A hittérítők hivatása a keresztény közösségek segítése, hogy Isten jelenlétének evilági jeleivé váljanak. Ez arra utal, hogy a hálaadás áldozatán keresztül a keresztények Krisztussal folyamatosan úton vannak az Atya felé (cf., AG #15). A zsinat előhozta az “agape”-t és az utolsó vacsorát. Ilyen könyörületességi kapcsolat van azok közt, akik összegyűltek Krisztus egységének felmutatására, mint Krisztus egy testének könyörületessége. (cf., AA #8).

Összegezve a II. Vatikáni Zsinat okmányait, a keresztényeknek az egész Földön meg kell érteniük, hogy a közösségi (társadalmi) békénk forrása Jézus Krisztuson keresztül egymás szeretetére és szolgálatára vezet minket, Isten akarata szerint, a Szentlélek ereje által. Másodszor: Krisztus önfelajánlása a kapcsolódó pont emberi körülményünk és a társadalom közt. Harmadszor: a hálaadás közösségek közti kifejezése, a béke és szeretet, egy megvalósítható változata lehetne világunk rabságának és igazságtalanságának. Végezetül: a hálaadás megszabadít hamis énünktől, mivel állandó kihívást jelent én-központúságunknak, önmagunkba fordulásunknak és személyes felfogásunknak a hatalomról és kormányzásról.
 

C. A felszabadítás teológia tantétele

A felszabadítás teológia mozgalma a Katolikus Egyház zsinat utáni szélesebb megújulásának egy visszahatása. A felszabadítás teológia nyomatékosan hangsúlyozza, hogy az egyháznak vissza kellene utalnia az erőforrásait a társadalom és az egyház szegényebb tagjai megsegítésére, különösen azoknak, akik a társadalmi igazságszolgáltatással küzdenek a háború és szegénység ellen. Ez a szokatlan teológia visszautasítja a hagyományos különbségtételt a vallás és politika közt. Marx Károly bölcselete alapján való történelem elemzése alapján, egy osztályharc válsága egy osztály nélküli társadalomhoz vezet. A felszabadítás teológia egy kísérlet a keresztény hit és a szentírás egyeztetésére, a társadalom jobbra változtatása melletti elkötelezettséggel. Ennek a teológiának központi célja, hogy ilyen vagy olyan módon cselekvő ügynökké tegye a vallást és az egyházat Latin és Dél-Amerika megváltoztatására. Többek közt Oscar Romero érsek (El Salvador) és Juan Gerardi segéd püspök (Guatemala) voltak azok közt, akik országukban világosan elítélték az erőszakot, az elnyomást és az igazságtalanságot. Meghaltak a béke érdekében. Személyes érdeklődésem, hogy a felszabadítás teológia fényében megértsem a hálaadás ünneplését, mint a béke forrását.

 

III. Három különböző szerző és gyakorlati teológia értelmezésük

Philip J. Rosato^[1] elismeri, hogy az egész Egyház a II. Vatikáni Zsinat óta, mint egy zarándok vándorol az Isten országa felé. Ugyanakkor az egyház úgy ünnepli a hálaadást, mint egy megváltói lakomát. Mindkét szövegösszefüggésben a hálaadásnak és Isten országának oka és hatása van a társadalom tudományban, az embertanban és a politika tudományában. A társadalom tudomány a keresztény szertartásokat látnoki eseményeknek minősíti. Ebben a szövegösszefüggésben a hálaadás egy közösségi étkezés, mely a közjót és a társadalom tökéletesítését mozdítja elő. Az embertan elemzi a keresztény szertartások jelképeit és viszonyukat a környezetükhöz. A politika tudomány felismeri a tényt, hogy a keresztény szertartás erkölcsi értéket közvetít a vallás tagjai közt.

Isten országának kinyilatkoztatásakor Jézus megtörte a kenyeret körbeadta a kelyhet a többiek közt, a bűnösök közt. Így eltörölte a határt a közösségi és egyéni bűn közt. Azokkal is megújította a kapcsolatát, akik életét megtörte a vallási előítélet és a társadalmi igazságtalanság. Rosato értelmezésében Jézus jövőbe mutató tettében az Utolsó Vacsora minden ember üdvözítésének a felvállalását jelentette. Az Utolsó Vacsora Isten országában egy végnélküli lakoma, melyben az emberiséget egy erkölcsi egységben egy közösségi létezővé alakítja. A II. Vatikáni Zsinat utalt erre a gondolatra, mint egy közös életút és erkölcsi harmónia a keresztények számára (GS #38, #62; SC #46; LG #28; PO #2; AG #15). Krisztus teste és vére a keresztényeké a hálaadás szentségében. A szentséghez igazodik az erkölcs bevonásával, Isten teremtményeinek a beteljesedésbe vonása az üdvözítésünkre. Rosato szerint ez akkor lehetséges, mikor a keresztények, mint egyház, küzdenek az igazságszolgáltatásért és egyesülésért, ami Isten országának alapelve.

Kevin Seasoltz^[2] kimutatta János örömhírének (evangéliumának) Utolsó Vacsorájából, hogy kapcsolat van a hálaadás és igaság szolgáltatás közt. Néhány szertartás szakértő (liturgista) mindig megpróbál elrugaszkodni a fizikai világ valóságától. Arra összpontosítanak, hogy Isten kedvébe járjanak a szertartás alatt. Így a világ bűnei folyton növekedhetnek. Ily módon sok keresztény elfelejti, hogy ki is ő, milyen társadalmi felelősége van Megváltója, Jézus Krisztus felé. Mindazonáltal a hálaadás emlékeztethet Krisztusra az isteni megváltóra, mely Jézus életének az ünneplése. Ma egész élete mutatja nekünk hogyan viselkedjünk Isten akarata szerint és mindenkivel szemben legyünk igazságosak és könyörületesek. Így a hálaadás Jézus halálának az ünneplése. Engedelmesen meghalt, mert hű maradt önmagához és Atyjához. A hálaadás végül Krisztus feltámadásának az ünneplése. A feltámadt Krisztus a bűn rabságából való szabadulás hit tapasztalata.

Egy ilyen felszabadítás egy megtérést kíván a teljes személytől és a teljes közösségtől. A megtérés magába foglalja a tökéletesedést az Istennel való kapcsolatban, ami Isten országában hatással van másokkal való kapcsolatára. Jézus életében erre hívta az embereket. Védte a bűnösök és szegények jogát és méltóságát. A gyakorlatba ültette át Isten igazságszolgáltatását, mert Jézus nagyon is tudatában volt annak, hogy az ember Isten képmására lett teremtve. Jézus megtörte a kenyeret és kiitta a kelyhet, amivel kinyilvánította békés és igaságot szolgáltató szándékát és szövetségét Isten és népe közt. Ebben az értelemben a hálaadás ünneplése lemossa a bűnt, a megosztottságot és a világ elnyomását. Seasoltz fenntartotta, hogy az egyház, mint Krisztus követői, komoly felelőséggel bír az emberi tekintély megvalósításáért és előtérbe helyezte az ember állapotának megváltását, amit a hálaadás fejez ki. Ha nem így lenne, akkor az egyház álszent módon ünnepelné a hálaadást.

William T. Cavanaugh^[3] elfogadta a tényt, hogy az Egyház ünnepli a hálaadást. A hálaadási forma az Egyház. Ez az életnek, a halálnak és a feltámadásnak az ünneplését foglalja magába a hitközösség részéről. A hálaadás szentsége fegyelmezi a megkeresztelteket. Erről írt Szt. Pál is a korintusiaknak: hogyan fegyelmezzék egymást a keresztények (1 Cor 11,17-22). A fegyelmezés nem csak a léleknek, hanem a testnek is szól, egy bentről kifelé rendezés a hívő irányítására. A hálaadás összehozza a keresztényeket. A közösség előtti békecsók az egység kifejezése és esetenként a kiengesztelődésé is. Ahol megosztottság és gyűlölködés van, ott nincs hely a hálaadásnak és a köszönetmondásnak.

Krisztus szent teste és vére egyetlen testbe gyűjti a keresztényeket. Ez a különös egység Krisztus és az Atya őszinte viszonyának felel meg a Szentlélek által és őszinte viszonyuknak az egyház tagjaival. Akik érdemtelenül esznek és isznak az Úr kelyhéből, azok saját kárhozatukra teszik. Ez a kárhozat az Isten és egymás iránti igaz elkötelezettség és hiteles közösség vállalás hiányából fakad. Ez a fegyelmezés nemcsak a személy irányítására van, hanem inkább az egész egyháznak és az egész világnak van szüksége rá. Cavanaugh egyháztani meggondolásában a keresztények látható formájából eredezteti a hálaadás ünneplését. Ily módon a hálaadás az üdvözülés egy személyes és közösségi jele, melyet szentséggé és Isten számára elfogadható ajánlattá nyilvánít.

 

IV. Végső meggondolások

A. A tanulmányból levonható következtetés

A hálaadás közössége és a keresztények közt minden igazságtalanság és álszenteskedés megszüntetése a hiten belül és azon túl van. A termésért való hálaadás lényegében közösségi és a keresztségünkön keresztül egy valódi tagság alkotmányához igazodik. Ez az ünneplés megkísérli a közösség által elkövetett bűnök eltörlését és egy emberibb és keresztényibb méltóságot épít fel a személyben. Minden kereszténynek joga és kötelessége emlékezni rá, hogy Isten országának hívása válaszként emberi erőfeszítést és gyakorlatot vár. Ebben az értelemben a hálaadás ünneplése a felszabadítás teológia fényében a béke felé formálja át lelki és emberi viszonyunkat Istenhez és a közösséghez.

A felszabadítás teológia általam való megértése alapján hiszem, hogy az elnyomottaknak igaz szabadságban és méltóságban, Isten gyermekeiként kell élniük. Más szóval, ez a gyakorlat magán hordozza azt, amilyen a Paradicsom volna, igazságos és békés. Ebben az összefüggésben fontos azonosítani a társadalmi-gazdasági problémák forrásainak elemeit, mely igazságtalanul szembehelyezkedik a társadalom és az egész bolygónk közjavaival. A problémának egy pásztori megoldása lehetne, erkölcsös módon, olyan szerkezetek és intézmények fejlesztése amely válaszolni tudna a társadalom és kultúra szükségleteire. Ha ma mindenki e szerint az elv szerint élne, akkor a gazdasági és politikai rendszer, a társadalom és a vallás mind jobb lenne. Továbbá a világ is jobb lenne az emberiség többségének. Emiatt, mint keresztény, őszintén fogom ünnepelni a hálaadást. Végül, hiszem, hogy a hálaadásnak fő szerepe van a keresztények összehozásában a tényleges üdvözülés gyakorlati megértésében a végső idők üdvözülése előtt.

 

B. Teológiai meglátás

I. Egyháztan

Az egyház olyan emberek közössége, akiket a hitük gyűjtött egybe a hálaadás ünneplésére. A hálaadás (mint hálaadási étkezés) az egyház (mint Krisztus teste) alapításának a pillanata. Az egyházat és a hálaadást együtt kell látnunk, hitünk központjaként, remény és könyörületességként a helybeliek felé, nemzeti és nemzetközi békeként. A három erény nemcsak az egyház falai közt él, hanem azon kívül is. A felszabadítás teológia meggyőződése, hogy a szegények számára a társadalom működésének csak egyetlen formája létezhet, az egyház alapú közösség. Jézus egy olyan királyságról beszélt, amely eljövetelekor átfogóan formálja át  - nemcsak a vallást és politikai szerkezeteket, hanem -  a lelkiséget és a társadalmi szerkezeteket. Jézus a szív megtéréséről beszélt, amivel mindenki imádkozhat Istenhez, nemcsak a fejével. Jézus erkölcsi viselkedési formákról beszélt, mint az egymás iránti szeretetről, gondoskodjunk-, segítsünk a másikon, és ne öljük meg egymást. Így a megkeresztelt emberek alkotják az egyházat, mikor a hitük közös a feltámadt Úrban, aki magában hordozza a társadalmi igazságszolgáltatást.
 

II. Keresztény embertan

A keresztény embertan vállalta a felelősséget a bűn és üdvözülés személyes természetétének hangsúlyozására. Jézus szolgálatában különös módon Isten királyságát az isteni üdvözítés formájaként jelentette be. A felszabadítás teológia segít, hogy újra felfedezzük és tudatosítsuk: mind bűnösségünk, mind emberi kapcsolataink igénylik a szabadságot. Az elnyomottaknak és a bűnösöknek a választás lehetősége nem egy a sok közt, hanem egy kulcs határozás. Egy minőséget képvisel a társadalmi bűnünk fejlődésében. A bűnösökkel való együttérzés  - nem pedig a bűnnel -  egy elkötelezettséget is magába foglal, hogy az emberi szeretetet a hálaadás közösségi gyakorlatává tegye. Így a felszabadítás teológia gyakorlata a feltámadt Istenbe vetett szeretetünknek, valamint a bűnösökért és szegényekért való szent beavatkozó tettünknek döntő tényezője. Isten a bűnösöktől képmásán és szövetségén keresztül várja el önbecsülésük ismeretét, ami népének része.
 

III. Krisztustan

A felszabadítás teológusok egyháztana a fentiek alapján egy helyes nyelvezet, amivel nagyobb figyelmet szentel Jézus emberségének. Jézus az egyetlen, aki védte a társadalom és a vallás kitaszítottjait. Ez a nézet szerint Jézus tudata, szolgálatát és személyiségét illetően, fokozatosan alakult ki, amint egyre emberibbé vált az Atyával való kapcsolatában. Jézus húsvéti étkezése önmaga felajánlása volt az Isten számára. Sokkal több volt, mint egy egyszerű imádság. Inkább a kereszt jele alatti élet elfogadása, a feltámadás reményében. Jézus az emberiséget szeretve fogadta el az életnek a megalázás, üldözés, visszautasítás, igazságtalanság és halál feletti értelmét. A személyes és társadalmi bűnnel szembeni valós elkötelezettség nélkül a hálaadás ünneplése egy üres megemlékezési szertartás, a benne résztvevők hiteles támogatásának hiánya.

 

C. Kérdések

Hogyan lehetséges a hiteles felszabadítás teológia feladattervnek megvalósítása a közjóért, ha a hatalmon lévők semmit sem akarnak tudni róla? Válasz lehet-e az imádság, gondolkozás, írás, párbeszéd vagy nyers erőszak alkalmazása az erőszakkal szemben?

A kereszténység a legigazabb mikor helyet foglal az őt szabad elkötelezettségükben választott emberek szívében, hogy segítsenek a környező világuk jobbra változtatásában? A történelemben a kereszténység legsötétebb pontja volt, mikor az egyház inkább a politikusok parlamentjéből próbált szabályozni, semmint a hívő emberek szívéből. Mikor tanuljuk meg hatalmi énünk félretevését és egymás szeretetét, ahogy a teremtőnk szeret minket? Talán soha… Talán holnap… Talán ma kezdhetnénk!
 

(Szilvássy Gábor fordítása)

---

[1] Cf., Philip J. Rosato, „A hálaadás és Isten országa” (“The Eucharist and the Kingdom of God”) Studia Missionalia 46 (1997) 149-169.

[2] Kevin Seasoltz, „Igazság szolgáltatás és hálaadás” (“Justice and the Eucharist”) Worship 58 (November 1984) 507-525.

[3] William T. Cavanaugh, „A láthatóvá vált test: a kortárs teológia kihívása” (“Making the Body Visible”) Torture and Eucharist: Challenges in Contemporary Theology, (Malden, Massachusetts: Blackwell Publishers Inc., 1998), pp.234-252.

---

Szakirodalom

Aberbach, David. Imperialism and Biblical Prophecy, 750-500 B.C.E.. New York: Routledge, 1993.

Belli, Humberto & Nash, Ronald. Beyond Liberation Theology. Grand Rapids, Michigan: Baker Book House, 1992.

Bernier, Paul. Bread Broken and Shared: Broadening Our Vision of Eucharist. Notre Dame, In: Ave Maria Press, 1981.

Boff, Leornardo & Boff, Clodovis. Introducing Liberation Theology. Maryknoll, NY: Orbis Books, 1988.

Brown, Raymond E., S.S., Fitzmyer, Joseph A., S.J. & Murphy, Roland E., O. Carm.. The New Jerome Biblical Commentary. Englewood Cliffs: Prentice Hall, 1990.

Brown, Robert McAfee. Theology in a New Key: Responding to Liberation Themes. Philadelphia: Westminster Press, 1978.

Clarke, Tomas, E., ed. Above Every name: The Lordship of Christ and Social Systems. Ramsey, NJ:  Paulist Press, 1980.

Comblin, José. Called for Freedom: The Changing Context of Liberation Theology. Maryknoll, NY: Orbis Books, 1998.

Cohn-Sherbok, Dan. On Earth as it is in Heaven: Jews, Christians, and Liberation Theology. Maryknoll, NY: Orbis Books, 1987.

Cone, James H. God of the Oppressed.  Maryknoll, New York: Orbis Books, 1997.

Dorr, Donald. Option for the Poor: A Hundred Years of Vatican Social Teaching. Maryknoll, NY:  Orbis Books, 1983.

Duffy, Regis, A. Real Presence: Worship, Sacraments, and Commitment. New York: Harper and Row, 1982.

Efird, James M. The Old Testament Prophets: Then and Now. Valley Forge, PA: Judson Press, 1982.

Ellis, Marc H. Toward a Jewish Theology of Liberation. Maryknoll, NY: Orbis Books, 1987.

Greene, John T., Role of the Messenger and Message in the Ancient Near Eas. Atlanta: Scholars Press, 1989.

Fourez, Gerard. Sacraments and Passages: Celebrating the Tensions of Modern Life. Notre Dame, IN: Ave Maria Press, 1983.

Fuellenbach, John. “The Kingdom of God in Latin American Liberation Theology.” Studia Missionalia (1997) 46: 267-291.

Geffre, Claude & Guttierez, Gustavo, eds. The Mystical and Political Dimension of the Christian Faith. Concilium series, no.96. New York: Herder and Herder, 1974.

Guthrie, Harvey H. Theology as Thanksgiving: From Israel's Psalms to the Church's Eucharist. New York, N.Y.: Seabury Press, 1981.

Gutiérrez, Gustavo, A Theology of Liberation. Maryknoll, NY: Orbis Books, 1988.

_______________, An Introduction to Liberation Theology. Maryknoll, New York: Orbis Books, 1990.

Haight, Roger, S.J. An Alternative Vision: An Interpretation of Liberation Theology. Mahwah, NJ: Paulist Press, 1985.

Hay, Leo C. Eucharist : A Thanksgiving Celebration. Wilmington, Del.: M. Glazier, 1989.

Hellwig, Monika K. Eucharist and the Hunger of the World. New York: Paulist Press, 1976.

Henriot, Peter J. Option justice: Une exigence d’authenticité évangélique. Montréal: Éditions Paulines, 1990.

Holland, Joe & Henriot, Peter. Social Analysis: Linking faith and Justice. Maryknoll, NY: Orbis Books, 1983.

Kochuthara, Tomas. Theology of Liberation and Ideology Critique. New Delhi: Intercultural Publications, 1993.

Lane, Dermot A. Foundations for a Social Theology: Praxis, Process, and Salvation. New York:  Paulist Press, 1984.

Limburg, James. The Prophets and the Powerless. Atlanta: John Knox Press, 1977.

Lohfink, Norbert F., S.J. Option for the Poor: The Basic Principle of Liberation Theology in the Light of the Bible. N. Richaland Hill, TX: Bible Press, 1995.

Haoney, Roger. “The Eucharist and Social Justice.” Worship 57 (1983) 52-60.

Malherbe, Michel. Les religions de l’humanité. Paris: Critérion, 1990.

McGovern, Arthur F. Liberation Theology and its Critics. Maryknoll, NY: Orbis Press, 1989.

Miller, John W. Meet the Prophets: A Beginner’s Guide to the Books of The Biblical Prophets. New York: Paulist Press, 1987.

Mitchell, Nathan. “The Amen Corner: Becoming Eucharist.” Worship (My 1998) 72: 270-280.

Nyce, Dorothy Yoder. Jesus' Clear Call to Justice. Scottdale, PA: Herald Press, c1990.

O’Brien, David J. & Shannon, Thomas A. Renewing the Earth: Catholic Documents on Peace, Justice and Liberation. Garden City, NY: Image Books, 1979.

O’Brien, John. Theology and the Option for the Poor. Collegevill, Minnesota: The Liturgical Press, 1992.

Pineda, Ana Maria. “Liberation Theology: Practice of a People Hungering for Human Dignity.” Way (Jl 1998) 38: 231-239.

Primavesi, Anne & Henderson, Jennifer. Our God has no Favorites: A Liberation Theology of the Eucharist. San Jose, CA: Resource Publications, 1989

Rowland, Christopher, ed. The Cambridge Companion to Liberation Theology. New York: Cambridge University Press, 1999.

Santa Ana, Julio de, ed. Towards a Church of the Poor: The Work of an Ecumenical Group on the Church and the Poor. Maryknoll, NY:  Orbis Books, 1981.

Searle, Mark, ed. Liturgy and Social Justice. Collegeville, MN: Liturgical Press, 1980.

Smith, Christian. The Emergence of Liberation Theology: Radical Religion and Social Movement Theory. Chicago: The University of Chicago Press, 1991.

Turner, J. David. An Introduction to Liberation theology. Lanham, MD: University Press of America, Inc., 1994.