Csodákról csak Jézus Krisztussal kapcsolatban beszél a dogmatika.

Az Újszövetség is, mint az Ószövetség vallja: „Istennél semmi sem lehetetlen”. Egyértelmű, hogy Jézusnak az Atyától kapott hatalma mutatkozik meg a vele kapcsolatos természetfeletti megnyilatkozásokban (Jn 5,19-22), elsősorban a természet és a gonosz szellemek legyőzésében (ördögűzések, halott-támasztások, gyógyítások, kenyérszaporítások stb.). Másodsorban a bűnbocsátás hatalma, mert a megigazult embert újjáteremteni ugyanolyan hatalom, mint a semmiből való teremtés. Jézus isteni tulajdonságokat állít magáról, ezért fontos, hogy a csodákat mindig a saját maga nevében teszi. Később mások is képesek lesznek az ő nevében arra, hogy csodákat tegyenek. Minőségileg a szeretet határozza meg Jézus csodás tetteit, hogy engedi, hogy „az Atya munkálkodjon benne”.

A régebbi hittudomány szinte kizárólagosan apologétikai (hitvédelmi) szempontokból beszélt a csodákról. Alapja: „ha szavaimnak nem is, de legalább tetteimnek higgyetek” (= amit általa az Atya tesz: Jn 5,36; 10,25; 14,11; 15,24; 20,30-31). A mai hittudomány ezzel szemben a csodákat jeleknek tekinti. Annak jele, hogy „Isten meglátogatta az ő népét”, vagyis elérkezett a kegyelem ideje („vakok látnak, sánták járnak…” Iz 35,5-6).

További jelek: A természeti csodáknál a természet megváltottságáról van szó. A gyógyításoknál a bűnbocsátó hatalomról és megváltás fontosságáról. Az evangélisták tanúsága szerint Jézus nem kereste a csodatevés lehetőségét és nem használta hatalmát büntetésre (mint ahogy ezt pl. az ószövetségi próféták tették néha).

Jézus csodáinak eszkatológikus, előrejelző mondanivalója is van: ilyen lesz az ember, ha az „új ég és új föld” beköszönt. Ez az üdvtörténeti realitás: messiási idő a csodákkal elkezdődött.

A Biblia embere a betegséget és a halált a bűn következményének, a sátán emberek feletti hatalmának jelének tartotta. Ennek megtörésére történtek a csodák, de ez egyben nem jelentette azt, hogy Jézus egyszer és mindenkorra meg akarta volna szüntetni a betegséget és a halált, mert azokat Isten beépítette az üdvösség rendjébe. A szenvedésnek megváltó ereje van, a kegyelem kiáradásának lehetősége mindig aktuális. A megváltásnak két módja lehetséges: vagy karizmatikus úton (csodás módon meggyógyul a beteg) vagy betegsége megszentelődik az által, hogy vállalja a szenvedést. Mindkét esetben a hit és a lélek bűntől való megtisztulása van a középpontban.
 

Vallási szempontból

A csodáknál nem a történés a lényeges mozzanat, hanem az a tanulság, ami egy szimbolikus tettből következik. Az Ószövetségben vannak „didaktikus” csodás elbeszélések, de valójában a csodák csak a szent történet drámai pillanataiban játszanak szerepet. Figyelembe kell venni, hogy a csodás történetek olyan irodalmi műfajt teremtettek az ókori keleten, mely segített az embereknek az önmagukba tekintéshez. A csodákkal kapcsolatos ószövetségi bibliai kifejezések egyértelműen a jelek fontosságára utalnak.

A csodák a Szó (a Logosz) alárendeltjei, s ez különbözteti meg őket a varázslattól és a hamis próféták tetteitől. A csodák azzal emelkednek ki a jelek közül, hogy hatékonyak és rendkívüli jelleggel bírnak.

A csodák nem csak csodálatot keltenek, hanem kiváltják és megerősítik a hitet, bizalmat és reményt keltenek az emberben. A csodában Isten mindenható szeretete tárul fel.

Ha valaki csak a csodákra támaszkodik hitében, az a tökéletlen hit jele. Ugyanakkor, azok, akik visszautasítják a csodák lehetőségét, azokból legtöbbször hiányzik az önátadás képessége és az Isten felé való nyitottság.

Az Egyház a feltámadás csodájára épül. A Lélek kiáradása Pünkösdkor az Egyházban létező csodák sorát nyitotta meg. A csodatevés adománya együtt létezett a szentségekkel, amelyek részben ugyanazt a szerepet játszották, de a csoda adományának lelki hatékonysága helyet hagyott még olyan jeleknek, melyek az ember szellemét közvetlenebbül a feltámadás és a teremtés teljes helyreállítása felé irányították. Az Egyház mai csodája, hogy hitre invitál bennünket a szentek által történő csodák által, melyek mindig Isten szeretetét és jelenlétét jelentik. Ezek a tettek megtérést, hitet és szeretetet fakasztanak.