F o r r á s :  "Theological Studies" (Georgetown University, 34^th & O. Sts. N. W. Washington, DC 21157, USA), 51 (1990), 603-626. l. Szöveghű fordítás kisebb rövidítésekkel, a lábjegyzetekben néhány, az időközben publikált tudományos eredményeket érintő kiegészítéssel.

A  s z e r z ő k :  Thomas A. Shannon (1940) 1973 óta a Worcesteri Műszaki Főiskolán, az észak-amerikai Massachusetts Államban (vö. "Mérleg", 2000/4., 394. l.) társadalmi etikát és vallástudományt oktat. Szakterülete az erkölcsfilozófia, érdeklődésének középpontjában a bioetika kérdései, illetve ezek orvostudományi és teológiai vonatkozásai állnak. Huszonöt könyv szerzője (vö. "Mérleg", 1995/4., 456., 460., 1997/1., 13. sk. l.). Újabb művei: "Genetic Engineering, A Documentary History" (Greenwood Publishing Group, 1999) és "Made in Whose Image? Genetic Engineering and Christian Ethics" (Humanity Books, 1999).

Allan Bernard Wolter OFM (Peoria, Illinois, USA, 1913) a New York állambeli Szent Bonaventura Egyetem kiérdemesült professzora, az Amerikai Katolikus Filozófiai Társaság volt elnöke, a ferences teológiai hagyomány kutatója. 1933. lépett be a minoriták rendjébe, 1940-ben pappá szentelték. 1947-ben filozófiai doktorátust szerzett. 1943-45: az Our Lady of Angels Seminary keretében filozófiát, kémiát és biológiát tanított, 1946-tól 1960-ig a Szent Bonaventura Egyetem Ferences Intézetében, majd huszonkét éven át, 1961 és 1983 között az Amerikai Katolikus Egyetemen tudományfilozófiát és bölcselettörténetet tanított, közben számos amerikai egyetemen vendégprofesszorként tartott kurzusokat. 1978-1997: az University of California (Los Angeles) Középkori és Reneszánsz Tanulmányok Intézetének kutatója, 1998-tól napjainkig, azaz 88. életévében is a Szent Bonaventura Egyetem "Joseph Doino" professzora. Tizennégy könyvet publikált, további ötöt társszerzőként adott ki. Főbb műveinek újabb kiadása: "A Treatise on God as First Principle" (szerkesztőként, Franciscan Herald Press, 1983); "John Duns Scotus: Mary's Architect" (Blane O'Neill-lel közösen, 1993); "Duns Scotus, Metaphysician" (William A. Frankkal közösen, Purdue U. P., 1995); "Duns Scotus on the Will and Morality" (fordítás bevezetővel, Washington, Catholic University of America Press, 1997). Munkatársai és tanítványai az alábbi kötettel tisztelegtek a neves ferences hittudós előtt: William A. Frank-Girard J. Etzkorn (szerk.): "Essays Honoring Allen B. Wolter" (St. Bonaventura, Franciscan Institute Publications, Theology Series 10., 1985).

Ebben az írásban a magzati élet korai szakaszára vonatkozó újabb biológiai ismereteket kívánjuk áttekinteni az idevágó filozófiai és teológiai állításokra vonatkoztatva. Igyekszünk az eddiginél pontosabban feltárni, hogy ésszerűen mekkora morális súly tulajdonítható neki. Bár egy ilyen irányú vizsgálódásból további etikai következtetések is levonhatók, mi csupán néhány erkölcstani megfontolásra szorítkozunk, az emberi élet kezdeteire vonatkozó mai ismereteink alapján. Katolikusokként mi is valljuk, hogy "a fogantatás pillanatától kezdve minden emberi lény életét feltétlen tisztelet illeti meg, mert az ember az egyetlen földi teremtmény, amelyet Isten önmagáért akart és hogy minden egyes ember szellemi lelkét Isten közvetlenül teremti"(1). Ugyanakkor azt is mélyen elgondolkoztatónak tartjuk, hogy mikortól jelenhet meg egy fejlődő szervezetben ez az abszolút érték. Szeretnénk valamennyire csillapítani a magzatvédők és a "szabad választást" hirdető aktivisták retorikája által kiélezett ellentétet, amely a jogalkotásban az erkölcsi és vallásos értelemben felelősségteljes politikusokat is dilemma elé állítja. Azt is reméljük, hogy a rendelkezésre álló tudományos adatok ésszerű elemzése tág értelemben vett konszenzusra vezethet a kérdéssel foglalkozó állampolgárok körében arról, hogy "az emberi élet" kifejezés nem feltétlenül egyértelmű fogalmat fejez ki.

Isten felől nézve minden élet a teremtés dicsőséges műve; ez különösen áll az emberi életre, annak minden fejlődési szakaszában. Mindazonáltal úgy véljük, az emberi szervezetet éppen megillető védelem annak fejlődési foka szerint változik. Olyan elméletet kívánunk ismertetni, amely elismeri minden potenciális anya jogát az értelmes életre és személyiségének egészséges fejlődésére(2), de amely elítéli a magzati élet felelőtlen elpusztítását.

Néhány ismert kivételtől eltekintve a katolikus hagyomány egyik jellemzője az, hogy párbeszédben áll korának filozófiájával és tudományával, és az így nyert belátásokat felhasználja a katolikus világkép kifejtésében. Ezek a törekvések több vagy kevesebb sikerrel jártak. Sokan fáradoztak egy bizonyos megfogalmazás helyességének vagy hasznosságának mérlegelésén. Az új tudományos felfedezések, a tudományos elmélet változásai, a filozófiai gondolkodás új kereteinek használata, a hit szemléletmódja és kifejtése generációról generációra változtak. Ezek a különbségek néha súlyos konfliktusokhoz vezettek. Emlékezetes a kopernikuszi fordulat, Galilei esete a 17. században és az arisztotelészi tudomány újrafelfedezése körüli feszültségek a 13. században. A középkori teológia történetének kutatója arról sem feledkezhet el, hogy magának Szent Tamásnak bizonyos filozófiai nézeteit teológiai szempontból Canterbury két egymás után következő érseke is veszélyesnek tartotta, sőt a tekintélyes egyetemi kar tanácsára Párizs püspöke 1277-ben elítélte. Ezt az elítélést Szent Tamás vonatkozásában csak 14. századi kanonizálása után két évvel oldották fel.

Bárki, aki tudományos, filozófiai vagy teológiai eszmetörténettel foglalkozott, tudja, hogy a múltbeli elméleti elgondolások áttekintése haszonnal jár, mivel ezek, új és hasznos tudományos összefüggésekben, időről-időre visszatérnek.(3) Ugyanez érvényes azokra az elméleti elgondolásokra is, amelyeket a teológusok használnak hitük kifejtésekor. Mi amellett az ámulatra méltó tény mellett érvelünk, hogy a legutóbbi tudományos felfedezések jobban illeszkednek az Egyház nagy doktorai és teológusai által évszázadokon át képviselt epigenetikus koncepcióhoz, mint a későbbi, manapság általánosan elfogadott felfogáshoz, melyben a megtermékenyítés egyébként nem definiált pillanata egyúttal az animizáció pillanata is. Az azonnali animizáció széles körű elfogadása a Tridentinum utánról ered.(4) Ez a felfogás a 17. század elején lett hagyománnyá, és 1869-től a megformált és a megformálatlan magzat közötti különbségtételt már nem ismerték el hivatalosan. Az azonnali animizációt a mai egyházi dokumentumok gyakran veszik alapul és használják fel, a tudományos irodalom azon kitételeire hivatkozva, melyek ezt az elméletet alátámasztani látszanak. Ezt később tárgyalni fogjuk.

Szeretnénk olvasóinkat emlékeztetni arra, hogy mintegy negyven évvel ezelőtt két tudós pap a Louvain-i Egyetemről(5) - ahol az azonnali animizáció elméletét eredetileg bevezették - elutasította ezt a tudományos álláspontot, és bizonyos fokig sikerült történetileg megmagyaráznia, miként fogadták el kezdetben a tapasztalati adatok e hibás interpretációját. Azt állítjuk, hogy a megtermékenyítésre és az emberi magzat igen korai fejlődésére vonatkozó legfrissebb tudományos bizonyítékok megerősítik nézeteiket: az azonnali animizáció bármely elmélete ma éppoly tarthatatlan, mint amilyennek századokon át a katolikus gondolkodók tekintették. Mivel napjainkban tévesnek minősülő tudományos megfigyelések történetileg ilyen nagy szerepet játszottak az ezt az elméletet előnyben részesítő álláspont kialakulásában, a katolikus teológusoknak új és elfogadott tudományos alapra kell támaszkodniuk, amikor a megtermékenyítés és a fogamzás folyamatát a morális vonatkozások meghatározása érdekében tárgyalják.

Reméljük, hogy elemzésünk befogadásra talál, mert elismerjük és használjuk a hagyományt mint módszert, és mivel komolyan vesszük a tudomány szerepét a morális problémák összefüggéseinek kimunkálásában, ahogy a mai egyházi dokumentumok is teszik. Következtetéseink különbözhetnek ez utóbbiakétól, mégis azt gondoljuk, hogy az ilyen különbségek értékesek, mert hozzásegítik a közösséget hitük és értékeik sokkal mélyebb megértéséhez, és lehetővé teszik, hogy egy új befogadó közönség számára bemutassunk néhányat katolikus hagyományunk elfelejtett értékei közül.

Ez az újrafogalmazás azonban gondos vizsgálatot igényel. Tény ugyanis, hogy ami új, az nem szükségképpen jó vagy helyes. Ezért a tisztázás gondos és imádságos folyamata a hagyományunk újrafogalmazására irányuló munka fontos része kell, hogy legyen. A közösségnek hamisítatlan formában kell részesednie az újragondolt hagyományból, mielőtt az hitelessé válnék. Tanulmányunk egy ilyen tisztázó műveletet kísérel meg végrehajtani, amikor céljául tűzi ki, hogy a mai biológia, valamint néhány fontos és változatlanul életerősnek mutatkozó teológiai és filozófiai ismeret fényében szemügyre vegye az individuáció folyamatát és reflektáljon rá.

A középkori és a reneszánsz utáni teológusok a személyről, a testről és a lélek teremtéséről szóló elméleteiket koruk biológiájának és filozófiájának nézőpontjából fogalmazták meg. Ezen az alapon a megfelelő erkölcsi következtetéseket is levonták. Tudjuk, hogy bármely korszak biológiai ismeretanyaga, ha nem is elavult, de frissítésre szorulhat. A filozófia és a tudománytörténet azt is nyilvánvalóvá tette, hogy Isten teremtésének csodájáról szóló ismereteink gyarapodásával együtt a különbségek is jelentős mértékben növekednek. Úgy véljük, a történeti áttekintés nem kerülhető meg, ha eredményesen kívánjuk védelmünkbe venni azt a tiszteletet, amit a katolikusok hagyományosan megadtak az emberi életnek. Ma már tudjuk, hogy a férfi magjában nincs homunculus, de az emlős hímivarsejteket csak az 1700-as években fedezték fel, az emlős petesejtet és szerepét pedig csak az 1800-as években. Az új diagnosztikus eljárások - például az ultrahang és a fötoszkópia - merőben új szemszögből láttatják a humán embrió fejlődését. Ezért, bár helyesen állapíthatjuk meg, hogy valamely elmúlt korszak biológiai ismeretei a modern tudomány felfedezéseinek fényében már túlhaladottak, nem vethetjük el ugyanolyan könnyen azt a filozófiai és teológiai módszert, amellyel skolasztikus elődeink értelmezték ezeket az ismereteket. Igazán nem hibáztathatjuk őket azért, hogy az általuk hozzáférhető legkorszerűbb tudományos ismeretekkel éltek, amikor a személy, a test és a meglelkesülés (ensoulment) ésszerű filozófiai-teológiai értelmezésével próbálkoztak. Ebben a szellemben adjuk közre rövid áttekintésünket arról, hogy napjainkban mi az embriológia mondanivalója számunkra.
 

Korszerű elgondolások az emberi magzatról

1. A pre-embrió(6)

Az emlősök szaporodásában egy petesejt és egy hímivarsejt egyesül, hogy egy új, genetikailag majdnem mindig egyedülálló egyedet hozzon létre. Az új kutatások fényében és annak nyomán, hogy az új diagnosztikai eljárások vizsgálhatóvá tették ezt az objektumot, tudásunk e folyamatról elképesztő mértékben megújul és átalakul.

Az elmúlt két évtized kritikus felfedezése a "capacitatio", "az a folyamat, melynek során a spermium képessé válik a petesejt megtermékenyítésére".(7) Az emberi hímivarsejtnek kb. két órát kell eltöltenie a női szaporítószerven belül, mire képessé válik a petesejt megtermékenyítésére. E folyamat eltávolítja vagy inaktívvá teszi az "ú. n. dekapacitáló faktort, amely a spermiumhoz kötődik, miközben az áthalad a férfi szaporítószerv járatain".(8) Ez lehetővé teszi az acrosomális reakció létrejöttét, melynek során a spermiumban lebontó enzimek szabadulnak fel "hogy elősegítsék a spermium áthatolását a petesejt burkain".(9) Ezután a spermium behatolhat a petesejtbe és így megkezdődhet a megtermékenyítés.

A megtermékenyítés rendszerint a tuba Fallopii-nak a petefészekhez közeli végén történik. A hímivarsejtnek mintegy tíz(*a) órára van szüksége ahhoz, hogy elérje a petesejtet, és ha "nem következik be megtermékenyítés, elpusztul".(10) A megtermékenyítés azonban nem csupán a petesejt felszínén való áthatolásból áll. Inkább bonyolult biokémiai folyamat, melyben a spermium fokozatosan hatol át a petesejt különböző rétegein. Csak miután ez az egyetlen spermium behatolt a petesejtbe, olvad össze haploid - mindössze "fél pár" -kromoszómakészlete a petesejt haploid magjával annak citoplazmájában, hogy új entitásként létrehozza a diploid kromoszómakészletet. Ezt a folyamatot syngamiának nevezzük. Mintegy 24 órát vesz igénybe, eredménye a zigóta. Így a megtermékenyítés folyamata (és fontos megjegyeznünk, hogy ez folyamat) általában 12-24 óra alatt megy végbe,(11) melyhez a két haploid mag fúziójának újabb 24 órás szakasza járul.

A megtermékenyüléssel négy nagyobb esemény következik be: az új képződmény a 46 kromoszóma teljes készletére tesz szert, neme a kromoszómák szintjén meghatározottá válik, eldőlnek a genetikai változatosságtól függő sajátságai, és megkezdődik osztódása.

Ezután sejtosztódások bonyolult sorozata következik, amint a megtermékenyített petesejt megkezdi utazását a Fallopius-féle csövön keresztül a méh felé. A megtermékenyítés után kb. 30 órával kettéosztódik, majd a 40-50. óráig újabb osztódás következik be, és kb. 60 óra kell a nyolcsejtes fokozat eléréséhez. "Amikor a kezdemény a méh bejáratához közelít, a 12-16 sejtes, morulának nevezett állapotban van. Ez a negyedik napon következik be."(12) Bár itt a sejtek már tömörülnek, még egyikük sincs elkötelezve arra, hogy valamely meghatározott egységgé vagy ilyen egység részévé fejlődjék. A hatodik és hetedik nap körüli időben a kezdemény, melyet most blastocystának nevezünk, eléri a méh falát és megkezdi a beágyazódást, hogy tovább tudjon fejlődni. Ebben az állapotban két sejttípussá való differenciálódás következik be: a trophectoderma sejtek alkotják a blastocysta külső falát, míg a belső állomány sejtjeiből fejlődik ki maga az embrió. A beágyazódás a második hét végére befejeződik, és megkezdődik az "utero-placentáris keringés" kialakulása.(13)

Fontos megjegyezni, hogy a blastocysta stádiumtól a beágyazódásig tartó szakaszban az előembrió többféle minőséget létrehozó osztódásra képes.(14) Néhány dokumentált eset ismeretes, amikor ezek a különböző sejtek osztódás után újra egyetlen minőséggé rekombinálódtak. Nem szükségszerű, hogy minden zigóta emberi lénnyé váljék, mola terhesség is kialakulhat, amikor abnormis megtermékenyülés folytán placentáris szövetből álló képződmény jön létre.

Azt is meg kell jegyeznünk, hogy a zigóta kromoszómáiban nincs elegendő genetikai információ ahhoz, hogy létrehozza az emberi faj egy egyedévé fejlődni képes embriót(*b). A korábbi felfogással ellentétben a zigóta ezen a fokon nem önálló és nem önellátó. Ahhoz, hogy emberi embrióvá váljék, további lényegi és kiegészítő információra van szükség azon kívül, ami a zigótában adott, mégpedig az anyai mitochondriumok genetikai anyagára, és messenger RNS vagy fehérjék formájában adott anyai vagy apai eredetű genetikai üzenetekre. Molekuláris biológiai értelemben nem helyes azt állítani, hogy a zigóta az embrió fejlődéshez szükséges minden információ-hordozó molekulával rendelkezik, hanem legfeljebb azt, hogy a zigóta rendelkezik azokkal a molekulákkal, melyek alkalmasak információs kapacitás megszerzésére.(15)

Az informálóképesség idővel jelenik meg, más molekulákkal való kölcsönhatás folytán... Ez az új molekula, a maga informálóképességével, nem volt kódolva a genomban. Így a különböző tulajdonságok felvételének meghatározottsága az idő folyamán jelenik meg, molekulák közötti kölcsönhatásból eredő információ-felvétel által(16) (ld. (b) jegyzet).

A zigóta fejlődése minden pillanatban számos tényezőn múlik: saját genetikailag kódolt információjának fokozatos életbe lépésén, az embrionális folyamat során de novo képződő információk érvényre jutásán, valamint kívülről eredő, a zigóta belső szabályozásától független információkon.
 

2.Az embrió

A fejlődés következő nagyobb fokozata az embrióé. Az embrió a másállapot harmadik hetének kezdetén éri el, "és az első kimaradt mensest követő héttel esik egybe"(17). Ez a szakasz a pre-embriónak a méhfalba való beágyazódásával kezdődik, valamint különböző kötőszövetek kialakulásával a pre-embrió és a méhfal között. Kialakul a méhlepény, mely az anya és az embrió közötti kölcsönhatások közvetítőjeként működik.

Most két nagyobb esemény következik be. Az első a gastrulatio teljessé válása, "amely az embrió sejtjeinek mélyreható, de jól szervezett átrendeződését"(18) jelenti. Ez a folyamat - mely a harmadik héten megy végbe - különböző sejtrétegek kifejlődését eredményezi, melyek végső soron a kezdemény különféle szöveteinek és szerveinek megjelenéséhez vezetnek. Ebben az időben minden gén működése ki van kapcsolva, kivéve azokét, amelyek meghatározzák, hogy melyik sejt mivé válik. Ebben az időben három réteg van jelen, melyeken a szervezet nagy részének kifejlődése alapul:

Az embrionális ectodermából lesz a hámszövet, az idegrendszer, a szem érző epitéliuma, a fül, az orr és a fogzománc. Az embrionális endodermából lesznek az emésztőrendszer és a légzőrendszer nyálkahártyái. Az embrionális mezodermából alakulnak ki az izmok, a kötőszövetek, a csontok és a véredények.

Ezután kezdődik a második nagyobb esemény, az embriogenezis vagy organogenezis folyamata, mely a nyolcadik hét végéig tart. E folyamat eredménye az összes nagyobb külső és belső struktúra és szerv kialakulása.

A harmadik hét végére, a vérsejtek és a szív megjelenésével, már kialakult a primitív véredényrendszer. Mivel "a harmadik hét végén elindul a vérkeringés, mihelyt a tubuláris szív verni kezd"(20), a kardiovaszkuláris rendszer az első, amely funkcióképes állapotot ér el.

Az idegrendszer fejlődése a velőcsőből indul, és az agy lényeges részei, az elő- és középagy, valamint az utóagy kifejlődéséig jut.(21) Eközben jelenik meg az alsó és felső végtag-kezdemény is. Elkezdődik az emésztőrendszer, valamint a külső szervek és testrészek, mint a fej, a szem és a fül kialakulása. Megjelenik a kéz és a láb, valamint a nyolcadik hét végére különálló ujjak és lábujjak képződnek.

Az idegrendszer fejlődése kritikus, mert ezen alapul "a test legtöbb funkcionális aktivitásának létrehozása és koordinálása"(22). A kezdetleges agy- és gerincvelő jelen van a harmadik hét körüli időben, de az "idegrendszeri működéshez nem eléggé specializáltan és differenciáltan".(23) A neuronok kifejlődése az ötödik hét körül kezdődik, és a hatodik hét körül "felismerhetők az első szinapszisok ..."(24) Carlson megfigyelte, hogy a hetedik hét körül "az embrió nyaka gyenge mozgásaival válaszol ajka vagy orra finom érintésére"(25). Grobstein megjegyzi, hogy a reflexvezetés és -válasz legkorábbi neuronális körfolyamata már a hatodik héten elkezdődhet."(26) Ezek a megfigyelések, mint Carlson mondja, "jelzik, hogy az első funkcionális reflexívek már kialakultak".(27)

Michael Flower alapos irodalmi áttekintésében leírja a különböző magzati mozgásokat és ezek lehetőségének idegrendszeri alapjait.(28) Flower megjegyzi, hogy a legkorábbi feltétlen reflexválasz, amit leírtak, a nyolcadik hét közepén következett be. Ez a száj ingerlésére bekövetkező távolodó mozgás volt. Ilyen mozgások a fejlődés nyolcadik hetében tipikusak.(29) A kilencedik hét közepén a reflexformák a teljes test-válaszok felé tolódnak, míg a 12. hét folyamán a helyi válaszok dominálnak. Ezek az adatok az idegrendszer szerveződésének kritikus szintjére utalnak.

Az embrionális fejlődésnek ez az áttekintése a fejlődés drámaian izgalmas folyamatát mutatja be, a megtermékenyítés kezdeti lépéseitől a gestatio félidejéig, amikorra már egy teljes szervezet alakul ki. A tanulmány hátralévő része annak vizsgálatára törekszik, hogy a fenti adatoknak milyen morális vonzata lehet. Szándékuk nem az, hogy biológiai tényekből erkölcsi kötelezettségekre következtessünk, hanem hogy újragondoljuk morális és filozófiai állításaink összhangját mindazzal, amit az embrió fejlődéséről tudunk.
 

Erkölcstani megfontolások

1. A fogamzás

A korszerű élettudomány kulcsfontosságú megállapítása, hogy a fogamzás biológiai értelemben folyamat, amely a spermiumnak a petesejt külső rétegén való áthatolásával kezdődik és a diploid kromoszómakészlet kialakulásával teljesedik be. E folyamat legkevesebb egy napig tart, ami felveti a kérdést: hogyan kell érteni a "fogamzás pillanata" kifejezést, melyet egyházi dokumentumokban gyakran használnak.

A "pillanat" szót érthetjük metaforikusan - ekként a folyamat egészére vonatkoznék -, vagy szánhatjuk valamely tényleges időpillanat jelölésére. Utóbbi esetben vonatkozhat a fogamzás biológiai folyamatának végpontjára - amikorra a zigóta embrióvá vált -, vagy a fejlődés egy korábbi stádiumának (megtermékenyített petesejt, zigóta vagy pre-embrió) elérésére, melyben az emberi életnek ez a formája megszerezte a tulajdonságok meghatározott együttesét. Úgy tűnik azonban, hogy a teológusok, akik e gondosan kimunkált dokumentumokat megalkották, azt az elgondolást kívánták érvényesíteni, hogy a fogamzás pillanatában (függetlenül attól, hogy a fejlődés milyen fokát érte el az emberi élet) minden megvan, ami alapvetően szükséges ahhoz, hogy ez az emberi lény a szó filozófiai-teológiai - ha nem is pszichológiai - értelmében személlyé váljék. Megtörténik az eszes és halhatatlan lélek teremtése, s az beköltözik az élő testbe. Ugyanakkor, amikor irányelveket kívántak megszabni, kijelentették, hogy a passzív fogantatás (ahogy ezt a katolikus teológusok sok évszázadon át nevezték) időpontjának kérdése elméletileg nyitott, így ebben nem is kívánnak állást foglalni. Lehetséges, hogy mindannak imádságos átgondolása, amit az embriológia és katolikus hagyományunk mond, nem mutatja meg közvetlenül a passzív fogantatás időpontját, de szemlátomást jelentős mértékben rávilágít arra, hogy mikor nem következhetett még be.

Biológiai értelemben a fogantatás csak egy hosszú folyamat lezajlása után következik be, és inkább azonosítható a beágyazódással, mint a megtermékenyítéssel.(30) A Humanae vitae kezdetű pásztorlevél úgy beszél a fogantatásról, mint amely "megindít egy folyamatot, melynek célja az emberi személy létrehozása"(31) Ez a mondat biológiai értelemben helyes, ha beágyazódásra alkalmazzuk, és úgy tűnik, ésszerűen írja le a fogamzás típusos kimenetelét.
 

2. Egyediség

Belátható és kétségtelen, hogy mihelyt a biológiai fogamzás végbement, az emberi faj genotípusát hordozó élőlénnyel állunk szemben. Grobstein szép megfogalmazása szerint: "a fogamzás (a megtermékenyülés) genetikai értelemben egy új nemzedék kezdete..."(32) Ez a zigóta további osztódásokra képes és egyértelműen az őse mindannak, ami következik. De mondhatjuk-e a Donum vitae-vel, mely a művi vetélésről szóló deklarációt idézve kijelenti, hogy "a petesejt megtermékenyítésének pillanatában egy új élet kezdődik, amely se nem az apa, se nem az anya élete, hanem egy új emberi lényé, mely egyedülállóan fejlődik".(33) Hogyan értelmezhetnénk ezt a megfogalmazást a fejlődésbiológia fényében? Mert, bár helyesen mondhatjuk, hogy az az élet, amely az újonnan megtermékenyített petében jelen van, különbözik az apáétól és az anyáétól is, és hogy általában genetikailag egyedi, de azt már nem, hogy egy adott zigóta teljesen megformált egyed és emberi individuum - "ontológiai individuum", ahogy Ford fogalmaz.(34) Az ikerképződés és a rekombináció miatt, s mert a gastrulatióig bármely sejtből teljes lény válhat, nem szükségszerű, hogy valamely zigótát egy meghatározott, genetikailag egyedülálló emberi lény kezdőalakjának mondjunk. Bár a zigóta a genetikailag megkülönböztetett élet kezdete, nem ontológiai individuum, de nem is szükségképpen annak közvetlen előfutára.

Másodszor, a zigóta osztódik, és így "a sejtek olyan együttese keletkezik, amelyek mindegyike egyenértékű a zigótával abban az értelemben, hogy bármelyikből lehet egész embrió, vagy annak, ill. az extraembrionális struktúrának bármely része".(35) Ezen a fokon a sejtek még totipotensek:

A megtermékenyült petében benne rejlik a teljes szervezetté való alakulás képessége. Sok gerincesben a megtermékenyülés utáni első néhány osztódás eredményeképpen létrejövő egyedi sejtek még megőrzik ezt a lehetőséget. Az embriológiai szaknyelvben az ilyen sejteket totipotensnek nevezik. Amint a fejlődés továbbhalad, a sejtek fokozatosan elvesztik képességüket arra, hogy a felnőtt szervezetben található bármilyen sejtté fejlődjenek. Ez olyan, mintha egyre keskenyebb csatornákon kellene áthaladniuk. A sejtek számára még lehetséges fejlődési változatok szűkülését elköteleződésnek nevezik. Nagyon keveset tudunk az elköteleződés folyamatának mechanizmusáról, melynek sorrendje és időrendje fajonként jelentősen eltér.(36)

Az elköteleződés folyamata akkor fejeződik be, amikor a sejtek "egyetlen fejlődési útra rendeltetnek. Ez a meghatározódás jelenti az elköteleződés folyamatának befejező lépését."(37) A meghatározódás a gastrulatio során kezdődik, az embrionális fejlődés harmadik hetének végén.

A genetikai értelemben vett egyszeriség és egyediség egyik szinten a beágyazódás megtörténte után valósul meg együttesen. Így, ha a beágyazódást vesszük mind a fogamzás, mind az egyediség határkövének, ez csak a megtermékenyülés kezdete után kb. egy héttel következik be. Ha viszont az elköteleződést és restrikciót tekintjük a megvalósuló emberi egyediség jelzésének - mivel a sejtek totipotenciája megszűntét jelentik -, akkor az individualitás csak a megtermékenyülés után három héttel jelenik meg(*c). Ford megfigyelései kulcsfontosságúak: "A blastocysta teleológiáját nem szabad a belőle kifejlődő emberi egyed ontológiai egységével azonosítani."(38)

A fentiekben részleges választ találunk arra az igen érdekes kérdésre,(39) melyet a Donum vitae tesz föl: "Hogyan lehetne egy emberi individuum nem emberi személy?"(40)

Egy katolikus filozófus bízvást kifogásolhatja a kérdést, vagy válaszolhatja azt, hogy a kérdés igen zavaros, mert "hagyományosan szólva" az individualitást az emberi személy megvalósulása szükséges, de nem elégséges feltételének tartjuk. Az eszes lelket sohasem tartották az emberi lény egyedisége formális okának. Az "emberi egyed" kifejezést nyilvánvalóan számos különböző értelemben használhatjuk. Ha egy megtermékenyített petesejtre vonatkoztatjuk, akkor valóban emberi képződménnyel és szám szerint eggyel találkozunk. Mégis, a petesejt nem emberi egyed, amíg az individuáció folyamata be nem fejeződött, mert a meghatározott és visszavonhatatlan egyediség szükséges, ha nem is elégséges feltétele annak, hogy emberi személlyé válhasson.

Egy emberi lény nem emberi személy addig, amíg nem válik emberi egyeddé, azaz amíg az individuáció nem megy végbe. Ontológiai értelemben sem a zigóta, sem a blastocysta nem individuum, noha genetikailag egyedülálló és különbözik a szülőktől. Az ikerképződés lehetősége fennmarad a gastrulatio kezdetéig, bár ilyen késői bekövetkezése ritka. Ráadásul egy osztódó zigóta újraegyesülhet és egyetlen individuummá lehet, de az is lehetséges, hogy minden sejt teljes individuumá fejlődik. Egy emberi egyed, hogy a dokumentum nyelvezetét használjuk, nem lehet emberi személy, amíg egyedisége véglegessé nem válik.

Meg kell fontolnunk azt is, hogy - mint Grobstein megjegyzi - a genetikai egyedülállóság nem szükségszerűen jár együtt az egyszeriséggel.(41) Amikor a megtermékenyülés bekövetkezett és a diploid állapot bekövetkezett, a szervezet teljes genetikai információja jelen van. Ezen a ponton genetikailag egyedülálló. Az ikerképződés lehetősége miatt azonban lehetséges ezen egyedülállóság megosztása. Így tehát a genetikailag egyedülálló szervezet nem szükségképpen egyszeri. Az egyszeriség vagy individualitás akkor lép fel, amikor a genetikailag egyedülálló szervezet beágyazódott, és fejlődése során csak egyetlen szervezetet hozhat létre.

Az egyed nem egyed és ezért nem is személy, míg a restrikció folyamata nem megy teljesen végbe, és az egyes sejtek el nem köteleződtek. Akkor és csak akkor válik világossá, hogy ebből az embrióból nem jöhet létre egy másik egyed. Akkor és csak akkor világos, hogy az adott egyedi embrió csak az az egyedi embrió lesz.

Ésszerűen gondolkozhatunk úgy, hogy ahol nincs egyedi emberi lény, ott személy sincs. Így tehát nem mellőzi-e a Kongregáció megállapítása a genetikai egyedülállóság és az egyediség közötti kritikus különbségtételt, amikor a Donum vitae, helyeslőleg utalva a modern tudományra, így érvel: "a megtermékenyítésből származó zigóta egy új emberi individuum biológiai identitását hozza létre".(42) A Kongregáció azáltal, hogy ebben az aprólékos gonddal megfogalmazott kijelentésében az "individuum" és nem a "személy" szót használta, kitérni szándékozhatott az elől a vitatott kérdés elől, hogy mikor kezdődik a személyes lét. Vegyük azonban az "individuum" kifejezést akár filozófiai, akár technikai értelemben, a ma hozzáférhető tudományos adatok aligha igazolnak olyan állítást, hogy egy adott zigóta szükségképpen egyed, amellett, hogy genetikailag egyedülálló.

Ez kivált fontos, ha a Kongregáció teológiai elgondolását kívánjuk felmérni, főként mivel így érvel: "a természettudománynak az emberi embrióra vonatkozó következtetései értékes jelzést adnak arra vonatkozólag, hogy a személy jelenléte ésszerűen felismerhető az emberi élet első megjelenésének pillanatától".(43) E kijelentésben, úgy látszik, három fogalom mosódik egybe: a genetikai egyedülállóság, az egyediség és a személyes jelenlét. Az érvek amellett, hogy az emberi és személyes élet először a zigótában van jelen, túlnyomóan a megtermékenyített petéről szóló természettudományos kijelentésekre támaszkodik. Az egyediségről és személyes mivoltról szóló kijelentéseket azonban nem lehet először természettudományos, majd filozófiai alapon megtenni. Feltételezzük, hogy a Kongregáció megfontolásainak eredményét hozzá kívánja igazítani ezen megkülönböztetésekhez.
 

3. A meglelkesülés(44)

Ebben a részben és másutt az individualitás, illetve önazonosság nem-anyagi elvéről fogunk beszélni. A katolikus hagyományban és az általunk idézett források közül sokban nyilvánvalóan a "lélek" az erre vonatkozó kifejezés. Mi azt a gyakorlatot folytatjuk, hogy ha egyértelműen hagyományos kontextusban beszélünk, a "lélek" kifejezést használjuk. Amikor azonban saját felfogásunkat fejtjük ki, a "nem-anyagi individualitás" vagy a "nem-anyagi önazonosság" kifejezéshez folyamodunk, mert a "lélek" szó sok felhangot és képet idéz fel, és amennyire lehetséges, szeretnénk elkerülni a kényes szavak és a megtévesztő képek használatát.
 

a. A kérdések

Bár távolról sem kinyilvánított tantétel, a római katolikus erkölcsteológiában támogatják azt az álláspontot, hogy a meglelkesülés egybeesik a megtermékenyüléssel, vagy legalábbis a fogantatás után a lehető leghamarabb következik be. Úgy tűnik, ez az álláspont Thomas Fienusnak, a Louvain-i Egyetem orvosi kara professzorának a 17. század elején keletkezett írásaiból ered.(45) Ez a vélemény fokozatosan szilárdult meg és vált uralkodóvá. Az álláspontot olyan tanítások egészítették ki, amelyek szerint az embrió, "bár igen kis méretben, de rendelkezik az emberi test összes lényeges részével".(46) Az azonnali meglelkesülés álláspontja végül utat talált a katolikus erkölcsteológia főáramába. Ha orvosdoktorok katolikusok voltak, magyarázza Dorlodot, azt mondták nekik, hogy teológus-kortársaik állítása szerint Isten a lelket közvetlenül a megtermékenyülés után teremti. A teológusok viszont az orvosok véleményére alapoztak, ahogy emezek a teológusokéra. Más szavakkal: caecus caeco ducatum praestat (vak vezet világtalant). Végül az erkölcsteológusok, akik teljesen megfeledkeztek az elvekről, melyek a katolikus erkölcstan nagy doktorai szerint az abortuszt mindig tiltottá teszik, a művi vetélés vagy a sterilizálás gyakorlatát előnyben részesítő álláspont veszélyességére hivatkoztak.(47)

Ráadásul 1869-ben törölték a kánonjogból a megformált és még meg nem formált magzat közötti különbségtételt, ami azt sugallja, hogy nincs olyan idő, amikor a test még megformálatlan.(48) "Az etikai és vallási irányelvek katolikus egészségügyi intézmények számára" című kiadvány további indokolást ad arra, hogy miért vonják be az abortusz fogalmába a "fogamzás és a beágyazódás közötti szakaszt".(49) 1981-ben Cooke bíboros és Roach érsek is Hatch módosító indítványa(*d) mellett foglalt állást: "Állítjuk, hogy minden emberi egyed a fogantatással jön létre, és hogy a növekedés és fejlődés minden rákövetkező fokozata, melyben képességeit megszerzi, nem más, mint növekedési és fejlődési fok a már létező egyed életfolyamatában."(50) Végezetül a Donum vitae-ben ezt olvassuk: "mindazonáltal a természettudománynak az emberi magzatra vonatkozó következtetései olyan adatokat szolgáltatnak, amelyekből az értelem felismerheti, hogy az emberi élet első rezdülésétől jelen van a személy".(51)

Ha ezt a kijelentést úgy kell elfogadnunk, amint itt áll, akkor a tudomány következtetéseinek eltérő értelmezését javasoljuk, különösen ha azt, amit a természettudományból tudunk, a katolikus filozófusok és teológusok körében századokon át elevenen ható hagyomány fényében gondoljuk át. Mert hozzájuk hasonlóan megilletődötten állunk az emberi élet csodája és szentsége előtt, mely már a homályba vesző kezdeteknél megnyilvánult, miként az előtt a kérdés előtt is, hogy mikortól gyaníthatjuk itt a személy jelenlétét. Azt sem felejthetjük el, hogy az Egyház tizenhét évszázadon át csakugyan elítélte az abortuszt, de nem azért, mintha minden esetben felvetné a gyilkosság akár csak legtávolabbi lehetőségét. Bizonyos, hogy az Egyház legnagyobb elméi és doktorai közül voltak olyanok, akik sok mai gondolkodóhoz hasonlóan elutasították annak elfogadását, hogy a meglelkesülés egybeesik a megtermékenyüléssel, illetve hogy minden emberi személy létrejöttét eddig a pillanatig kellene visszavezetnünk. Ezt a kérdést a Hittani Kongregáció nyilvánvalóan nem szándékozott véglegesen eldönteni, mert hangsúlyosan megállapítja, hogy "ez a kijelentés nyíltan mellőzi a szellemi lélek belénk helyezése pillanatának kérdését. Nincs egyöntetű hagyomány ebben a kérdésben, és a szerzők között máig nézetkülönbségek vannak."(52) Ne gondoljuk azonban, hogy ez az elméleti nyitottság bármilyen sietséghez vagy elhamarkodott gyakorlati lépéshez vezethet, mert így folytatja: "Erkölcsi szempontból bizonyos, hogy még akkor is, ha kétséges lehet, hogy a fogantatás gyümölcse már emberi személy, objektíve súlyos bűnt követ el, aki a gyilkosságot kockáztatni meri."(53)

Itt sok igen kritikus kérdés merül fel, különösen mivel az abortuszt hagyományosan a házasság elleni bűnnek tekintették, nem emberölésnek. E kérdések egyikét, azt, hogy erkölcsileg elfogadható-e a valószínű tudáson alapuló cselekvés, mesterien tárgyalta Carol Tauer.(54) Mások a pre-embrió és az embrió fejlődésének gyakorlati és filozófiai kérdéseivel foglalkoznak. Most ezeket a kérdéseket vesszük sorra.

A meglelkesüléssel kapcsolatban az erkölcstani hagyomány uralkodó álláspontja elfogadott a terhességen belül egy időtartamot, amikor a magzatot még nem formálja eszes lélek. Ennek taglalása során két megkülönböztetéssel éltek. Egyfelől különválasztották az aktív és a passzív fogantatást. Erre példa XIV. Benedek "De festis"-e, melyben a pápa a Szeplőtelen Fogantatás tanáról értekezik:

A fogantatásnak két jelentése lehet, mert az lehet aktív, melyben a Szent Szűz szent szülei házastársakként egyesülve végbevitték mindazt, ami ahhoz szükséges, hogy a test megformálódjék, szervesüljön és készen álljon arra, hogy befogadja az Istentől ráárasztott eszes lelket; vagy lehet passzív, amikor az eszes lélek a testhez csatlakozik. A léleknek beárasztása a megfelelően szerveződött testbe és a testtel való egyesítése az, amit általánosan passzív fogantatásnak nevezünk; nevezetesen az, ami akkor történik, midőn a szellemi lélek egyesül a testtel, amelyben minden tagja és szerve megvan.(55)

Vagyis az általunk használt terminológiában a pápa aktív fogantatáson láthatóan a pete és a spermium fizikai egyesülését érti, míg a passzív fogantatás az a pillanat lenne, melyben a szellemi lélek a megfelelően megszerveződött testbe árad. A szerveződésnek ez az állapota az organogenezis eredménye, illetve azzal kezdődik.

A második különbségtétel a szellemi lélek általi közvetlen és közvetett animizáció között történik. A közvetett animizáció elmélete röviden kifejtve a következő:

A meglelkesülés nem lehetséges addig, amíg az agy olyan részei, melyek a képzelet és a gondolkodási képesség (és hozzátehetjük: az emlékezet) székhelyeként szolgálnak, nem fejlődtek ki megfelelően. Még inkább nyilvánvaló, hogy a szellemi lélek általi animizáció nem mehet végbe akkor, amikor az agy még csak nem is körvonalazódott, vagy amikor az embrió még létre sem jött. Most pontosan ez a helyzet a petével és a morulával, és azzal, ami belőle fejlődik, mindaddig amíg a csíra egy meghatározott részén meg nem jelent az, ami végső kifejletében magzattá lesz.(56)

Az azonnali és közvetlen meglelkesülés egyidejű a pete és a hímivarsejt egybeolvadásával, mely utóbbi a fogantatás pillanataként ismert. A fejezet elején ismertetett tanítások ezt az álláspontot teszik magukévá. Mint már a korábbiakban utaltunk rá, ez utóbbi disztinkciót Donceel is alaposan tárgyalja.(57)

A középkori teológusok megkülönböztetett figyelemmel fordultak a "fogantatás" szó technikai értelmének tisztázása felé, miközben a Szűzanya fogantatása népszerű ünnepének megtartását kívánták igazolni. Genti Henrik a szokásos skolasztikus érvelést követve különbséget tett "a mag megfoganása, amikor a magzati élet kezdődik" és az emberi lélek fogantatása között "a magzat nemétől függően 35 vagy 42 nappal később, [amikor] az eszes lélek teremtődik".(58) Az ilyen álláspont Szent Anzelm értő ítéletét visszhangozza: "Nincs az az emberi értelem, mely elfogadná, hogy egy gyermeknek a fogantatás pillanatától kezdve eszes lelke van."(59)

Ha Szentünk ismert volna tapasztalati adatokat a veszteség mértékéről, ezt az állítást nem csak ésszerűtlennek, hanem szentségtörőnek is mondta volna.(60) A megtermékenyült petesejteknek csak mintegy 45%-a ér célba. A többi 55% különböző okokból elvetél. Ebből néhány a méh biokémiai folyamataival függ össze, a többit egyes hormonok túlságosan alacsony szintje vagy a pre-embrió, ill. az embrió rendellenes felépítése okozza.(61) Ez a hatalmas magzati veszteség intuitív módon érvel az ellen, hogy a fogantatáskor megteremtődnék a nem-anyagi individualitás elve. Mi értelme volna itt egy ilyen elv teremtésének, amikor oly nagy a valószínűsége annak, hogy az adott kezdemény még embrióvá sem fog fejlődni, nemhogy érett magzattá.

Ezen túl, mivel tény, hogy ikerképződés és rekombináció lehetséges, mit mondhatunk a nem-anyagi individualitásról e folyamat közben? Ha az egyediség megtermékenyüléskor létrejön, de utána ikrek képződnek, hogyan értelmezzük az eredeti individualitás viszonyát a kettéosztódott zigótához? S ha ezután rekombináció következik be, milyen következetes magyarázat adható arra, hogy mi történik most a nem-anyagi individualitással? Ha a pre-embriót fagyasztják, erre az időre minden szerves folyamat megáll. Mi lesz a nem-anyagi individuációval később? Alapvetően tisztázatlan, hogy mit gondolhatunk erről az azonnali meglelkesülés általános elméletének keretei között. Itt van továbbá az a kérdés, hogy vajon a lélekre, mely a szó klasszikus értelmében a test szubsztanciális formája, szükség van-e ahhoz, hogy a megtermékenyült pete a számára lehetséges formákká fejlődjék.
 

b. Kommentár

Az erkölcstani irodalomban már tárgyalták a morula és a magzati veszteség erkölcsi jelentőségét. 1976-ban például Bernhard Hä ring sokat összegyűjtött a tudományos irodalomból és megvizsgálta morális vonatkozásait. Következtetése egybevág elemzésünk egyik javaslatával és ajtót nyit további kérdések felé: az az érv, hogy a morula nem lehet emberi személy vagy individuum, mindazon jogokkal, melyek az emberi faj egyedeit megilletik, számomra meggyőzőnek látszik mindaddig, amíg a személyről alkotott hagyományos felfogásunkat követjük".(62)

<>Először egyetértünk Hä ringgel és különösen Ford elemzésével abban, hogy ami a biológiai tényeket illeti, nincs ésszerű lehetőség arra, hogy a megtermékenyített petét fizikai individuumnak tekintsük legkevesebb a beágyazódásig. Ami a legtávolabbi pontot illeti, lehet érvelni amellett, hogy a teljes egyediség nem érhető el, amíg az elköteleződési folyamat be nem fejeződik és a sejtek el nem veszítették totipotenciájukat. Így a fizikai individualitás elérése az egy és három hetes kor közé tehető. Ezért egyszerűen nem beszélhetünk arról, hogy az individuum a megtermékenyülés pillanatától fogva jelen lenne.

Másodszor, ha tekintetbe vesszük a személynek a katolikus erkölcstanban általánossá vált definícióját - eszes természetű egyedi szubsztancia -, az értelmes természettel kapcsolatban kérdések merülnek fel. Mikortól számolhatunk az eszes természet jelenlétével? Ford idevágó kritériumnak javasolja a primitív csík kialakulását, amely egyidejű a velőcső kiformálódásával.(63) Alapul vehetnénk még a nyolcadik hét körül elért fokozatot, amikor az első feltételes reflexreakciókat észlelték. Ezeket egy egyszerű, három neuront érintő reflexív hozza létre. Így az embrionális szakasz vége felé bizonyos idegi működés már fennáll. Harmadik lehetséges válaszként a viszonylag integrált idegrendszer megjelenését adhatjuk meg, mely a magzati fejlődés huszadik hete körül következik be. Itt döntő fontosságú az idegpályák összeköttetése a neocortexszel a thalamuson keresztül. Ez lehetővé teszi ingerek felfogását és mozgások indítását.

Filozófiailag értelmezhető módon értelmes természetről akkor beszélhetünk, ha megvannak azok a biológiai struktúrák, amelyek szellemi, nem csupán reflexszerű ténykedésekhez kellenek. A biológiai adatok azt sugallják, hogy az értelmes természet legkorábbi ideje a huszadik hét körül lehet, amikor az egész szervezet idegi integrációja megvalósul. A szerkezet megléte nem jelenti azt, hogy a magzat eszes tevékenységet folytatna, csak azt, hogy ennek biológiai előfeltételei megvannak.

Harmadszor, a pre-embrionális forma nem teljesen passzív, nemcsak külső hatások befogadója. Saját tevékenységet is folytat, mely az összetevők új kombinációjából eredő képességekből származik. Ilyen képességek jelennek meg akkor, amikor ezek az elemek rendszerré, pl. embrióvá alakulnak. Az új rendszerek kifejlődése új tevékenységi formák és lehetőségek forrása lesz, s a fejlődés további lépcsőinek alapjául és előfeltételéül szolgál. A filozófia nyelvén szólva: minden okunk megvan rá, hogy azt gondoljuk, a megszervezett anyag - a teljesen kifejlett zigóta elemeire gondolunk - a rendszer szerveződési formájának köszönhetően rendelkezik dinamikus sajátságokkal. Fontos megjegyezni azt is, hogy "ahol csak anyagi erő - vagyis anyagi rendszerek alkotására való képesség - létezik, ott csupán anyagi természet vagy szubsztancia van jelen".(64) Így a fejlődő test anyagi rendszere meg tudja magyarázni saját aktivitását. Következésképpen nincs okunk arra - sem filozófiai, de még kevésbé teológiai szempontból -, hogy ragaszkodjunk például ahhoz a nézethez, amely szerint az emberi test nukleoproteinjeinek szerkezeti kémiai reakcióihoz a lélek szükséges lenne, vagy éppen közvetlenül mozgatná azokat.

Fejtegetéseinkhez az Egyház skolasztikus teológusai és doktorai közül talán Szent Bonaventurától kaptuk a leghasználhatóbb modellt. Érdekes arisztoteliánus eszmefuttatásában arról, hogy miként magyarázható kora tudományának megfelelően Szent Ágostonnak a magszerű okokról alkotott elmélete, Bonaventura úgy érvelt, hogy ha a potenciát inkább aktívnak, mint passzívnak értelmezzük, értelmet nyer az arisztotelészi formula: az új szubsztanciális forma az anyag potenciájából bontható ki. Mert "a természetbölcselő azt mondja, hogy az anyag először elemi formáját nyeri el; ennek segítségével az összetett testek formájához jut el, ez utóbbi révén pedig a szerves formáig, mivel az anyag e potenciájára úgy tekint, mint amely folyamatosan válik aktusokká a természet működése révén".(65)

Korszerűbb fogalmakkal élve: egyszerűen arról van szó, hogy az új szubsztanciális forma nem több, mint a szerves rendszer formája, melynek új és sajátosan dinamikus tulajdonságai a rendszert alkotó elemek kölcsönhatásaiból erednek. A külső erő azért szükséges, hogy összefogja a rendszer elemeit, mert - mint Bonaventura mondja - "magában az anyagban van valami, ami együtt teremtődött vele, és amiből az anyagban működő erő kibontja a formát. Ez nem azt jelenti, hogy amiből a forma kibomlik, a létrejövő forma részévé válna, hanem azt jelenti, amivé a forma lehet és lesz is, alkalmasint úgy, ahogy a rózsabimbó rózsává alakul át."(66)

Ezek a megjegyzések azt sugallják, hogy a nem-anyagi individualitás princípiuma valójában mindazon potenciák végső aktualizálása, melyek az emberi lény szerves életét alkotó alakzatokban vagy rendszerekben rejlenek. Így végül azt mondhatjuk, hogy bár az emberi lényben fel kell ismernünk az alacsonyabb és magasabb életfunkciók közti különbséget, elgondolható "olyan terület, ahol a biokémiai elmélet adja a legkézenfekvőbb magyarázatot, de más terület is, ahol az egyetlen elfogadható nézetnek az animisztikus álláspont látszik".(67)

A kérdés, hogy ez a princípium mikortól áll fenn, egyrészt attól függ, hogy az emberi lény élő rendszerének mely szintjét vizsgáljuk, másrészt attól, hogy milyen tevékenység zajlik a vizsgált szinten. Ezek a megfontolások erőteljesen jelzik, hogy a nem-anyagi individualitás a fizikai egyed fejlődésének késői szakaszán valósul meg.
 

Következtetések

1. Biológiai adatok

a. A fizikai egyediség

Két biológiai tény is elkerülhetetlenné teszi, hogy felülvizsgáljuk az egyediség kezdetéről alkotott nézetünket: 1) az ikerképződés lehetősége, amely a megtermékenyülés kezdete után körülbelül egy héttel történő beágyazódásig tart, és 2) az elköteleződés folyamatának befejeződése, amely meggátolja, hogy az egyes sejtek egy másik egyedet hozzanak létre. Ez utóbbi stádium a másállapot harmadik hetében következik be. Beszélhetünk ugyan genetikai egyediségről - amennyiben a megtermékenyült petének megvan a maga genetikai kódja, mely minden más lénytől megkülönbözteti (kivéve az egypetéjű ikreket) -, de mindaddig nem beszélhetünk individuumról, amíg az egyed ténylegesen nincs jelen, márpedig ez legkorábban két-három héttel a megtermékenyítés után lehetséges.
 

b. Az idegrendszer fejlődése

Az idegrendszer fejlődését három jelentős határkő tagolja: 1) a gastrulatio, a különböző rétegek kialakulása a pre-embrióban; ezekből fejlődik ki az egész szervezet; 2) az organogenezis, a test összes fontosabb rendszerének megjelenése, ami a nyolcadik hét körül következik be, és 3) a thalamus kifejlődése, amely a huszadik hét táján lehetővé teszi az idegrendszer teljes integrációját.

Nehézséget itt az jelenthet, hogy az értelmi tevékenység lehetőségfeltétele a működő és feltehetőleg az integrálódott idegrendszer. Ha ugyanis nincs működő idegrendszer, nem világos, hogy a személy meghatározásából hogyan teljesülhetne az "értelmes" kritérium, még ha az egyediség kritériuma fenn is áll. A működő idegrendszer szükséges feltétele annak, hogy a magzat a fejlődés új fokára lépjen, s egyúttal azt is jelzi, hogy a szervezet alkalmas erre. Ezért a fentebb leírt három határkő bármelyike jelezheti az értelmes természet lehetőségét, de aktualitását nem szükségképpen jelzi.
 

c. Autonómia a fejlődésben

A természetről és a szubsztanciáról szóló filozófiai eszmefuttatásokra tekintettel ésszerű úgy érvelnünk, hogy a fejlődő test mint szervezett rendszer új szubsztancia vagy természet, amely képes arra, hogy felszínre hozza a saját valóságában rejlő potenciákat. A teljesen kialakult zigóta tehát új természet, mert saját aktualitása és potencialitása van. Ez önmagában elégséges magyarázat saját fejlődésére és aktivitására. Ugyanez áll a fejlődés minden új szintjére, ahol is a zigóta embrióvá lesz, az embrió pedig végül magzattá (foetus-szá). Ezt az önvezérlő működést - amely ekként új természetet hívhat elő - genetikai szinten a zigóta jelzi a legegyértelműbben azzal, hogy kialakította képességét saját messenger ribonukleinsavának szintézisére, és így fejlődésében, bár nem fizikai létében, függetlenné válik az anyától.
 

2. Erkölcsi vonatkozások

a. A fizikai egyediség

Megítélésünk szerint lehetetlen úgy beszélnünk valódi egyedről, ontológiai individuumról, mint amely a megtermékenyüléstől kezdve jelen van. Létezik ugyanis egy háromhetes periódus, melyben az egyed feltételezése biológiailag irreális volna. Ez azt jelenti, hogy az individuáció bekövetkeztéig akkor sincs jelen valóságos személy, ha valaki definiálta ezt a jelenlétet. Az egyediség a személy-mivolt abszolút vagy szükséges feltétele.

Arra következtetünk, hogy amíg a megtermékenyülés után kb. három héttel be nem következett az elköteleződés, illetve a gastrulatio, nincs jelen individuum, következésképp személyről sem lehet szó. Kétségtelen, hogy a művi vetélés ebben az időben életet szüntet meg és egy genetikai egyedülvalóságot töröl el. A szó erkölcsi értelmében azonban nem történik gyilkosság, mivel nincs egyed, amely a gyilkosság személyes alanya lehetne.

Mivel a zigóta élőlény és ilyen értelemben, genetikai kódja révén, csakugyan egyedül-való, ez az entitás értékes, de értéke nem függ semmi olyan minőségtől vagy tulajdonságtól, mint az intelligencia vagy a kapcsolatteremtés képessége.(68) Így a zigóta és a belőle fejlődő blastomerek - minthogy élnek - ontikus értékűek, azaz önmagukban értékesek. Így általános érvelésünk nem ún. "életminőségi érv".

Mindazonáltal az elköteleződés, illetve a gastrulatio bekövetkeztéig a zigóta és leszármazottai képlékeny folyamat alanyai, s mivel nem egyedek, személyek sem lehetnek. Következtetésünk szerint a pre-embriót ebben az állapotban nem illetheti meg abszolút védelem annak jogán, hogy személyes mivolta ontológiai egyediségen alapul. Mégis, mivel a pre-embrió élő és genetikailag egyedülálló, felmerülhet védelmezésének igénye. Ez azonban nem lehet abszolút követelmény, s így teret adhat más igényeknek is.
 

b. A nem-anyagi egyediség

Ha elfogadjuk - s nézetünk szerint el kell fogadnunk -, hogy a megtermékenyült pete új természetének kialakulásában aktualizálódó potenciák képesek megalapozni a pete növekedését és fejlődését, akkor a pre-embrionális fejlődésben nem szükséges tételeznünk az arisztotelészi nousz vagy a test entelekheia-ja értelmében vett egyedi nem-anyagiság elvét.

Egy ilyen elv létét azok belső tanúsága bizonyítja, akik megtapasztalták, nehéz tehát megalapozni bármilyen elgondolást arról, hogy mikor jön létre. Mi megkíséreljük felépíteni ezt az elgondolást. Egyfelől ha a személyt valójában az akarat mint szellemi potencia különbözteti meg a természettől, akkor az ilyen képesség meglétéhez szükséges biológiai előfeltételeket kell keresnünk. Úgy véljük, ennek legkorábbi ideje a gestatio nyolcadik hete körül lehet, mert az idegrendszer akkora éri el a teljes integrációt.
 

3. Összegzés

Áttekintettünk néhányat az emberi élet fejlődésének kezdeti szakaszaira vonatkozó alapvető biológiai tények közül, a hozzájuk kapcsolódó filozófiai és teológiai igények értékelése szempontjából. Ezekre teológiatörténeti távlatban reflektálva megpróbáltuk feltárni, vajon igazolható-e ésszerű módon az abszolút érték, melyet a zigótának vagy a pre-embrionális szakasznak tulajdonított személyes mivolt tételezésére alapoznak, vagy korábban hosszú ideig fennálló katolikus hagyományunk - az eszes lélek által közvetett meglelkesülésről - kielégítőbb filozófiai és teológiai értelmezést is megenged. Hiszen ha alaposan átgondoljuk a nagy skolasztikus doktorok mondanivalóját "a fogantatás pillanatáról", úgy látszik, jó okunk van feleleveníteni a Mária szeplőtelen fogantatásáról értekező XIV. Benedek pápa különbségtételét aktív és passzív fogantatás között.

Ily módon megerősítjük, hogy az abortusz premorális rossz, mivel megszakítja az életet. Nem szeretnénk tehát, ha az olvasó úgy értelmezné álláspontunkat, mintha valamiféle "igény szerinti abortuszt" javasolnánk vagy támogatnánk, netán azt feltételeznénk, hogy a korai abortusznak nincs erkölcsi vonatkozása. Az abortusz komoly dolog, mivel az életet érinti, márpedig az életet mindig tisztelni kell. Tanulmányunkban csupán a kérdés egy lényeges vonatkozását igyekeztünk megvilágítani. Ha figyelembe vesszük a modern biológia eredményeit, az elköteleződés vagy a gastrulatio bekövetkeztéig - a megtermékenyülés után három héttel - nem igazolható az ontológiai értelemben vett külön egyed jelenléte. Ennélfogva nincs ésszerű okunk az abortusztilalom megalapozása érdekében azt állítani, hogy a pre-embrió erkölcsi szempontból egyenértékű a személlyel, vagy hogy maga is személy. Vagyis a biológia oldaláról nem támasztható alá az a meggyőződés, hogy a megtermékenyült pete a megtermékenyítés kezdetétől fogva külön egyed, s nincs szüksége külső erőre ahhoz, hogy személlyé fejlődjék. Arra sincs megfelelő filozófiai bizonyítékunk, hogy a pre-embrió fizikai fejlődése csak akkor értelmezhető, ha a nem-anyagi egyediség kezdettől fogva jelen van.

Álláspontunk nyilvánvalóan nem támasztja alá azt az érvet, hogy az abortuszt azért kell tiltani, mert a megtermékenyülés kezdetétől személy van jelen. Ésszerű érvekkel csupán az erősíthető meg, hogy személyről legkorábban a gastrulatio befejeződésétől kezdve beszélhetünk. Tudjuk, hogy érvelésünk sokakat elcsüggeszt, másokat viszont megerősít. Gondolatmenetünk azt a célt szolgálta, hogy nagyobb összhang alakuljon ki az erkölcsteológia és a korszerű embriológia között.

Ebben az értelemben kiegészítjük és korszerűsítjük a Római Kongregációk munkáját. Azt szeretnénk, ha érveink, melyeket már számos kollégánkkal ellenőriztettük, most szélesebb és összetettebb olvasói körben is megmérettetnének. Szándékunk ezen túlmenően egy ésszerű és a nyilvánosság előtt ésszerűen megvédhető álláspont felépítése.(69) Végül pedig úgy gondoljuk, a pre-embrióról és az embrióról kialakított álláspontunk kiállja a szigorú elemzés próbáját, ezért felajánljuk egy lehetséges állami, illetve nemzeti abortuszpolitika kialakításának elősegítésére.

Ne feledjük, hogyan értékelte Henry de Dorlodot, több mint ötven évvel ezelőtt, az azonnali animizációt Darwinism and Catholic Thought c. alapvető művében: "Korántsem túlzás, ha azt a tényt, hogy ez az elmélet [az azonnali animizáció elmélete] jóval azután is védelmezőkre talál, hogy vélt kísérleti alapjai végleg hamisnak bizonyultak, a gondolkodástörténet egyik legszégyenteljesebb esetének tekintjük."(70)

(Medgyesi György fordítása)
 

Lábjegyzetek:

(1) Hittani Kongregáció: Donum vitae instrukció a születő emberi élet tiszteletéről és a nemzés méltóságáról, 1987.

(2) Itt különösen az erőszak, az incesztus vagy más szexuális visszaélés áldozataira gondolunk.

(3) Tudományfilozófusok hangsúlyozták, hogy fontos megkülönböztetni a tudományos adatok lineáris növekedését az értelmezésükre szolgáló elméleti elgondolásoktól, mert a fontos elméleteknek saját életük van, mely örökérvényűségüket biztosítja. Más szóval, mint Santayana mondta, aki elfelejti a történelmet, az arra ítéli magát, hogy megismételje a történelem hibáit.

(4) Annál is inkább, mivel a Trentói Zsinat, szembeállítva Krisztus szűzi fogantatását az emberi természet rendes működésével, leszögezi, hogy bizonyos idő eltelte előtt egyetlen emberi magzatot sem formálhat meg emberi lélek: "cum servato naturae ordine nullum corpus, nisi intra praescriptum temporis spatium, hominis anima informari queat" (A Tridenti Zsinat katekizmusa, 1. rész, art. 3., n. 7., idézi E. C. Messenger: Theology and Evolution, Westminster, Md., Newman, 1949, 236.

(5) Messenger dr.-ra és Henry de Dorlodot kanonokra utalunk.

(6) Ezt a kifejezést használják a zigóta állapottól a primitív csíknak a harmadik héten történő kialakulásáig fennálló kezdemény megjelölésére (l. Keith L. Moore: Essentials of Human Embriology, Philadelpia, Decker, 1988, 16). A primitív csík további struktúrákat hoz létre, ami által folytatódik az embrió fizikai fejlődése. E szakkifejezés és más hasonlók - mint zigóta, embrió és magzat - használatával az a célunk, hogy a tudományos leírást beépítsük az erkölcstani okfejtésbe. Ezek a szakkifejezések, amint tanulmányunkban használjuk őket, nem vetnek fel erkölcsi kérdéseket, csupán segítenek, hogy világosan azonosítsuk a tárgyat, amelyről beszélünk. Vö. Clifford Grobstein: Science and the Unborn: Choosing Human Futures, New York, Basic Books, 1988, 62. l. Ld. még Donum vitae, amely szintén használja ezeket a kifejezéseket, de "azonos etikai jelentőséget" tulajdonít nekik, "hogy az ember-generálásnak az emberi lét első pillanatától a születésig tartó (látható vagy láthatatlan) eredményét jelöljék" (Bevezetés 1.).

(7) Steven B. Oppenheimer-George Lefevre, Jr.: Introduction to Embryonic Development, Boston, Allyn and Bacon, ²1984, 87.

(8) Uo.

(9) Bruce M. Carlson: Patten's Foundations of Embryology, New York, McGrow-Hill, ⁵1988, 134.

(10) Oppenheimer-Lefevre: i. m., 175.

(11) I. m., 176.

(12) I. m., 175.

(13) Moore: i. m., 14.

(14) Carlson: i. m., 35.

(15) Carlos A. Bedate-Robert C. Cegalo: "The Zygote: To Be or Not to Be a Person", Journal of Medicine and Philosophy 14 (1989), 642-43.

(16) Bedate-Cegalo: i. m., 644.

(17) Moore: i. m., 16; az eredetiben dőlt betűkkel.

(18) Carlson: i. m., 296.

(20) I. m., 24.

(21) Carlson: i. m., 296.

(22) I. m., 456.

(23) Grobstein: i. m., 47.

(24) I. m., 48. l.

(25) Carlson: i. m., 457.

(26) Grobstein: i. m., 48.

(27) Carlson: i. m., 458.

(28) Michael M. Flower: "Neuromaturation of Human Fetus", Journal of Medicine and Philosophy 10 (1985), 237-51.

(29) I. m., 238-39.

(30) Norman M. Ford: When Did I Begin? Conception of the Human Individual in History, Philosophy and Science, Cambridge, Cambridge University Press, 1988, 176-177. A biológiai adatoknak ez a kiváló és átfogó elemzése akkor került kezünkbe, amikor a cikkünkhöz szükséges kutatásaink nagy részét már befejeztük. Hangsúlyozni kívánjuk, hogy sokat tanultunk belőle, és a biológiai adatok kivételesen alapos áttekintése és filozófiai elemzése miatt ajánljuk is egyben. Megemlítendő még James J. Diamond M. D. korábbi hozzászólása a témához: "Abortion, Animation and Biological Hominization", TS 36 (1975), 305-24.

(31) Humanae vitae, 84.

(32) Grobstein: i. m., 25.

(33) Hittani Kongregáció: Nyilatkozat a művi abortuszról, 12-13.

(34) Az ontológiai individuumra a következő definiciót adja: "egyszeri, konkrét entitás, amely különálló lényként létezik, és nem kisebb dolgok tömörülése, nem is csupán valamely nagyobb egész része; egysége ezért belsőnek mondható (Ford: 212).

(35) Grobstein: i. m., 235.

(36) Carlson: i. m., 23.

(37) I. m., 26.

(38) Ford: i. m., 158; kiemelés tőlünk.

(39) Bár a tanulmány következetéseiért nem felelős, Richard McCormick késztette Shannont arra, hogy e problémáról gondolkodjék, és ő javasolta a kérdés megfogalmazását is.

(40) Donum vitae I, 2.

(41) Grobstein: i. m., 25.

(42) Donum vitae I, 2.

(43) Uo.

(44) A kérdés irodalma nagy, de két cikk rendkívül hasznos összefoglalót ad, ezek: Joseph Donceel S.J.: "A liberal Catholic's View". Robert E. Hall (szerk.): Abortion in a Changing World, New York, Columbia University Press, 1970 és Carol Tauer: "The Tradition of Probabilism and the Moral Status of the Early Embryo", TS 45 (194), 3-33. Mindkét cikk megtalálható: Patricia B. Jung-Thomas A. Shannon (szerk.): Abortion and U. S. Catholicism: The American Debate, New York, Crossroad, 1988.

(45) Henry de Dorlodot: "A Vindication of the Mediate Animation Theory", E. C. Messenger (szerk.), i. m., 271.

(46) Dorlodot: i. m., 273.

(47) Uo.

(48) Vö. John Connery S. J.: Abortion: the Development of the Roman Catholic Perspective, Chicago, Loyola University, 1977, 212.

(49) U. S. Catholic Conference, Washington D. C., 1977, 4.

(50) John Roach érsek-Terence Cooke bíboros: "Testimony in Support of the Hatch Amendment", Origins 11 (1981), 357-72; megtalálható még: Jung-Shannon: 15.

(51) Donum vitae I, 1.

(52) Declaration on Abortion, U. S. Catholic Conference, Washington D. C., 1975, 13. l.

(53) I. m., 6.

(54) Ld. 44. lábj. Bár sokan elégedetlenek voltak Carol Tauer cikkével és elhárították azt, Shannon még nem találkozott érvelésének - hogy ti. "a probabilisztikus módszer alkalmazása néhány esetben megengedné a korai abortuszt" - lényegi cáfolatával.

(55) "Conceptio dupliciter accipi potest; vel enim est activa, in qua Sancti B. Virginis parentes opere maritali invicem convenientes, praestiterunt ea quae maxime spectabant ad ispius corporis formationem, organizationem et dispositionem ad recipiendam animam rationalem a Deo infudendam; vel est passiva, cum rationalis anima cum corpore copulatur. Ipsa animae infusio et unio cum corpore debite organizato vulgo nominatur Conceptio passiva, quae scilicet fit illo ipso instanti quo rationalis anima corpori omnibus membris ac suis organis constanti unitur." (Benedictus XIV: De festis, lib. II, c. 15, n. 1, J. Silvester [szerk.]: Opera omnia 9, Aldina, Prato, 1843, 303a.)

(56) Dorlodot: i. m., 266. Messenger és Dorlodot itt emlékeztetett arra, hogy az egyetlen teológiai kísérlet a szellemi lélek mint a test szubsztanciális formája szerepének definiálására a Vienne-i zsinaté (DS 481), valamint arra is, hogy e zsinat atyái és teológusai nem írták alá az azonnali animizáció elméletét. A zsinat defincióját Dorlodot a közvetett animizációt alátámasztó érvelésének fő premisszájaként említi; ld. Messenger: i. m., 259.

(57) Donceel: i. m., 48 skk.

(58) i. m., 15 q. 13.; idézi John Duns Scotus: Four Questions on Mary, ford. és bev. Allan B. Wolter O. F .M., Santa Barbara, Old Mission, California, 1988, 6. Érdemes megjegyezni, hogy Henrik szakít a korábbi hagyománnyal: a fiú magzat meglelkesítését teszi a gestatio későbbi időpontjára, és nem a leányét, amint az Arisztotelész óta szokásban volt.

(59) Canterbury Szent Anzelm: De conceptu virginali et de origine peccato, c. 7, F. S. Schmitt (szerk.): Anselmi Cantuariensis archiepiscopi opera omnia 2, Stuttgart-Bad Cannstadt, 1968, 148. Megfontolandó, hogy Canterbury érseke annak a kérdésnek kapcsán érvel, hogy az ember mikor kerül az áteredő bűn hatálya alá. Korának teológusai egyetértettek abban, hogy ehhez csak az emberi lélek létrejöttére van szükség, és nem kell hozzá a gyermek részéről sem tudatosság, sem akaratlagos tevékenység. Mint mondja: "A gyermeknek vagy fogantatásának pillanatától eszes lelke van (amely nélkül nem lehet megfontolt akarata), vagy máskülönben fogantatása pillanatában áteredő bűne sincs. De nincs az az emberi értelem, mely elfogadná, hogy egy gyermeknek a fogantatás pillanatától kezdve szellemi lelke van. Mivel [ebből a nézetből] az következne, hogy ha - akár befogadásának pillanatában - az emberi mag elpusztul, mielőtt emberi formát öltene, a [feltételezett] emberi lélek elkárhozna, mivel nem engesztelődhetett ki Krisztus által. Ez a következtetés teljességgel abszurd." Ma más fogalmaink vannak az eredeti bűn természetéről és annak átörökléséről, de még Anselmnél is kevesebb okunk van azt gondolni, hogy az emberi akarat akár a legtávolabbi lehetőségként is jelen van abban, amit ő "emberi magnak" nevez: a zygóta kialakulásának pillanatában. "Az emberi mag, mely elpusztul, mielőtt emberi formát öltene" nem kevesebb, mint Anzelm gondolta, hanem lényegesen több annál.

(60) Akik nem látnak leküzdhetetlen nehézséget az azonnali animizáció szempontjából abban, hogy egyetlen megtermékenyített petéből ikrek is fejlődhetnek, nehéz helyzetbe kerülhetnek, ha a veszteség kérdésével szembesülnek. A fogantatás folyamatának ezt a "hanyagságát" a mindentudó Teremtőnek tulajdonítani úgyszólván szentségtörésnek látszana. Ez esetben ugyanis fel kellene tételeznünk, hogy Isten csak azok számára teremt lelket, akiknek megszületését előre látja. Ezt az érvet viszont az abortusz szabad választhatóságának szószólói az elhajtott magzatokra is vonatkoztathatnák. Másfelől a katolikusok ésszerű megfontolások alapján aligha remélhetnek többet, mint a védelemnek azt a fokát, ami a pre-embrió és a következő formák fejlettségi fokának megfelel.

(61) C. Grobstein-M. Flower-J. Mendeloff: "External Human Fertilization: An Evaluation of Policy", Science 222 (1983), 127-33.

(62) Bernhard Hä ring: "New Dimensions of Responsible Parenthood", TS 37 (1976), 127.

(63) Ford: i. m., 171 skk.

(64) Allan B. Wolter: "Chemical Substance", in: Philosophy of Science, Jamaica, St. John's University, N.Y., 1960, 108. Ezt az idézetet az eredetileg "The Problem of Substance" című cikkből vettük. Ennek elsődleges célja annak kozmológiai leírása volt, hogy miként különböznek a mechanikus és a természetes rendszerek, miért jönnek létre nem élő anyagból élőlények, valamint hogy a hagyományos skolasztikus értelmezések és elméletek - mint akár a pluriform, akár az uniform hilemorfizmus gondolata - hogyan járulhatnak hozzá rész-mgayarázatként egy összetetettebb filozófiai elmélethez. A szellemi lélek pszichológiai szerepét a cikk csak érintőlegesen tárgyalta, hogy bemutassa, miként illesztették be közvetett animizációs elméleteikbe a középkori skolasztikusok.

(65) Vö. J. F. Wippel-A. B. Wolter: Medieval Philosophy: From St. Augustine to Nicholas of Cusa, New York-London, Free Press and Collier Macmillan, 1969, 325.

(66) I. m., 320.

(67) Wolter: i. m., 125-26.

(68) E gondolat további tárgyalását ld. James J. Walter: "The Meaning and Validity of Quality of Life Judgements in Contemporary Roman Catholic Medical Ethics", Louvain Studies 13 (1988), 195-208. További kifejtés: Thomas A. Shannon-James J. Walter: "The PVS Patient and the Forgoing/Withdrawing of Medical Nutrition and Hydration", TS 49 (1988), 623-47.

(69) Feltételezzük, hogy ha felismernénk, hogy a magzat erkölcsi státusa, következésképp a neki kijáró védelem a magzat fejlettségének foka szerint változik, valamelyest enyhülne a szélsőséges magzatvédők és az abortuszpártiak közti erőszakos szembenállás, és megoldódna a valamilyen ésszerű álláspontot kereső katolikus államférfiak politikai dilemmmája.

(70) Idézi Messenger: i. m., 219.
 

Jegyzetek:

(*a) Újabb adatok szerint ez az időszak kevesebb, mint egy óra.

(*b) Ezt a felfogást a kérdés mai szakemberei nem osztják. A megtermékenyítés lényege, hogy az új egyed saját anyagcseréje meginduljon.

(*c) A mai felfogás szerint legfeljebb egy hétig beszélhetünk a totipotencia fennállásáról.

(*d) Hatch szenátor javaslata a 70-es években a művi abortusz egészségbiztosítási támogatásának lehetőségével kapcsolatban.

Ajánlott irodalom a további tájékozódáshoz:

SZENTÁGOTAI JÁNOS és RÉTHELYI MIKLÓS: Funkcionális anatómia, I. kötet, Egyetemi tankönyv, 7. kiadás, Medicina Kiadó- Semmelweiss Kiadó, Budapest, 1996.
VIGH BÉLA: Hogyan lesz a petesejtből ember?, Gondolat, Budapest, 1981.
CSOKNYA MÁRIA és HOFFMANN GYULA: Fejlődésbiológia, Pro Pannonia Kiadói Alapítvány, Pécs, 1997.
SASS MIKLÓS: "Fejlődéstan". In: Sass Mikós és Zboray Géza (szerk.): Összehasonlító anatómiai előadások, II. kötet, Eötvös Loránd kiadó, Budapest, 1995.
DUSSMANN-DU PLESTIS, H.-AUVOUX M.-HAEGEL, G. P.: Illustrated Human Embriology, Springer, 1974.
LOUIS WOLLPERT: Principles of Development, Oxford, 1998.