Az Egyház és a társadalom életére egyaránt jellemző az erőszak mindent átfogó jelenségére fordított fokozódó figyelem. Ha erőszaktól mentes életmódot akarunk kialakítani, akkor különösen a nők elleni erőszak formái érdemelnek fokozott figyelmet és világosan megfogalmazott ítéletet.

Bevezetőnek néhány statisztikai adatot kell figyelembe venni. Kanadában évente minden tizedik házassági viszonyban élő nő az erőszak áldozatává válik. Quebecben l985-ben 300,000 tizenöt évnél idősebb nő lett valamilyen házassági erőszak áldozata. Egy másik adat szerint minden hetedik nő szenved az erőszak valamilyen formájától. Ezekkel a tényekkel szemben nem maradhatunk tétlenül, ha mint hivők az Isten gyengéd szeretetét át akarjuk ültetni életünkbe és ebbe a világba.

Noha nem könnyű ennek a jelenségnek a meghatározása, a kifejezést a következő értelemben használjuk: a házassági kapcsolatban élő nő akkor válik erőszak áldozatává, ha élettársa megveri (fizikai erőszak), veréssel fenyegeti, vagy olyan jeleneteknek teszi ki, amikből verésre, gúnyra vagy a megalázás más formájára lehet következtetni (szóbeli erőszak). Hasonlóan erőszak jellege van annak a helyzetnek is, amely a nő személyiségét, önbizalmát vagy önérzetét hosszabb lejáratban lerombolja, vagy azzal fenyegeti (pszichológiai erőszak). Az erőszak, vagy annak fenyegető lehetősége nem ritkán túléli a házassági kötelék felbomlását is. A jelenleg rendelkezésre álló szakismeret felhasználásával és sok szakember bevonásával ez a tanulmány azzal a céllal íródott, hogy erre a jelenségre felhívja mindazok figyelmét, akik pasztorális munkájukban szembekerülhetnek e problémával. Először a problémára vonatkozó adatokkal, az erőszak jellegzetes sajátosságaival, valamint annak a családra gyakorolt hatásával foglalkozik a dokumentum. A második rész a jelenségnek, mint egyéni és társadalmi problémának az okait vizsgálja. A harmadik az egyházi közösségek számára adódó megoldási lehetőségeket teszi mérlegre.
 
 

1. AZ ERŐSZAK SAJÁTOSSÁGAI

A női felszabadulás mozgalmának köszönhető az, hogy az évszázadokon keresztül elhallgatott tény, a nőkre nehezedő erőszak ténye, mint egy rejtett seb napvilágra jutott. Ennek ellenére a félelem, a szégyen vagy a társadalmi előítélet súlya az áldozatokat továbbra is rejtőzésre és hallgatásra kényszeríti. Ennek következtében sokan továbbra is áldozatok maradnak, amit nem ritkán hamis bűntudat és teljes elzárkózás is megterhel.
 

1. Ki az áldozat

Az a nő, aki elvesztette önérzetét, önállóságát, biztonságát, mivel gyakran vagy állandóan ki van téve a fizikai, pszichológiai, gazdasági, szexuális vagy szóbeli erőszaknak. Az a nő, aki a kritikus helyzetben barátaitól, rokonaitól, vagy a hivatalos szervektől (orvosok, rendőrök, papok, stb.), segítség helyett a kétely kifejezett vagy inszinuált (burkolt célzás) jeleit kapja, aki kénytelen szavahihetőségét megvédeni, akit kifejezetten vagy tudat alatt provokációval vádolnak, akinek az esetében a vádaskodó előítéletek elfödik kétségbeesését, a biztonság sürgető szükségét, és azt a tragikus tényt, hogy az erőszak egyszerűen tönkreteszi őt. Az a nő az áldozat, akitől a hivatalos szervek megtagadják a segítséget magánéletének hamis tiszteletére hivatkozva, vagy akit meggondolatlanul arra buzdítanak, hogy családjáért viselje el a kikerülhetetlen sorsteherként ránehezedő erőszakot.
 
 

2. A házastársi erőszak négy kategóriába osztható

• Pszichológiai erőszak az élettárs személyének becsmérlése, kritikával vagy gúnnyal történő megalázása, primitív magatartással való kezelése.
• Szóbeli erőszak a másik személy fizikai bántalommal való fenyegetése vagy becsmérlő szavakkal történő megsértése.
• Fizikai erőszak a testi integritás különböző módon történő megsértése. Ide sorolható a durva magatartás, ütlegelés, a testi sértés vagy sebzés, csonttörés vagy gyilkosság.
• A szexuális erőszak a félelem vagy a fizikai erőszak kényszerével készteti élettársát a szexuális kapcsolatok fenntartására; ez valójában nem más, mint házasságon belüli nemi erőszak.

A megfigyelők adatai azt bizonyítják, hogy az erőszaknak ezek a formái nem hétköznapi nézeteltérésekben gyökereznek és nem tekinthetők beteges lelkületű férfiak irracionalitás felé hajló haragos magatartásának alkalmi jeleiként sem. Az erőszak normális emberek magatartása. Az agresszió nem a türelem egyszerű elvesztésének következménye. A magatartásnak ezek a formái a házassági kapcsolatok fokozatos romlásából erednek, és természetükből kifolyólag egyre gyakoribbá és súlyosabbá válnak. Átlagban minden harmadik áldozat orvosi kezelésre szorul, és a kanadai gyilkosságok 20%-át olyan férfiak követik el, akik feleségüket hibáztatják valamiért. (Gyakorlatilag minden esetben a férj az, aki megöli feléségét.)

Mindehhez hozzájárul a társadalmi erőszak is. Ez elkopott szólamok hangoztatásában, előítéletek ápolásában, vagy a társadalmi valóság olyan eltorzításában nyilvánul meg, ami a nőket leértékeli, vagy őket a férfi elnyomó uralmának veti alá. A nők elnyomását és kizsákmányolását a társadalom törvényei, szokásai, szabályai és szervezetei is magukba zárhatják.
 
 

2. Az erőszak (dinamikája) fokozódik

Legtöbb esetben rosszabbá válik a helyzet, az erőszak elmélyül néha gyorsan, máskor hónapok és évek hosszú folyamán. Az áldozat ezt gyakran tagadja, vagy a házasélet árnyoldalaként elfogadja, amíg annak felfokozott megnyilvánulása elviselhetetlenné nem teszi helyzetét. Nem ritkaság az sem, hogy két kirobbanást a szerető kibékülés igyekezete váltja fel, ami a hamis remény fölkeltésével megnehezíti a veszély valóságos mértékének és a védekezés sürgősségének felismerését.

Az erőszak rendszerint pszichológiai támadással kezdődik. Ez kikezdi a nő önérzetét, eltorzítja szavait és cselekedeteit. A szóbeli erőszak, sértegetés és fenyegetés gyakran megelőzi a fizikai erőszakot, ami az idő teltével azután csak fokozódik. Amikor az erőszaknak ez a formája a házastársak kapcsolatában már helyet talált, az erőszak többi formája biztosan feltételezhető. Az adatok szerint a támadók 44%-a azt állítja, hogy a támadás pillanatában elveszti kapcsolatát a valósággal és még fizikai cselekedetének sincsenek tudatában. Az önuralomnak ez az elvesztése alapot ad nemcsak az erőszak mértékének növekedéséhez, hanem az élettárssal szembeni hamis mentegetőzéshez is. Az "őrültség pillanatára" való hivatkozás az áldozatot bizonyos kényszerhelyzet elé állítja és a támadót felmenti felelőssége alól. A támadó önző beállítottságára az is jellemző, hogy vonakodik a terápiától, így a dührohamok megismétlődnek és egyre súlyosabbá válnak, mindaddig amíg a feleség ott nem hagyja férjét.
 
 

3. Az erőszak három fázisa

a. A feszültség fokozódik.

Ennek első jelei azok a tényezők, amik érzelmi kirobbanásokat okoznak (alkohol, belső feszültség, terhesség, stb.). Ezek a férj és feleség közötti összetűzés incidenseivel folytatódnak. Ezután olyan erőszakos jelenetek következnek melyeket a férj már saját családjában megtanult. Ezekre felnőtt életének tapasztalatai, valamint a férfi-női kapcsolatok szociális formái, és a társadalomban elvárt szexuális szerep is gyakran hatással vannak.

b. A kirobbanás és agresszió

A férfi önuralmának elvesztése, ami néhány perctől egy napig is eltarthat; az erőszak-kirobbanás feltételeinek megerősödése: mivel a nő pánikba esik és el akarja kerülni az ütlegelést, enged a férfi követeléseinek, vagy legalább igyekszik a dühkirobbanás okait elkerülni. Ez a magatartás lényeges előfeltétele az erőszak megismétlődésének és az erőszakos magatartásmód megszilárdulásának is.

A nő reakciójának különféle megnyilvánulásai:

Vannak akik dühvel és erőszakkal válaszolnak, de a férfi ereje az esetek túlnyomó többségében a nőt előbb-utóbb puszta önvédelemre kényszeríti. Mivel a nőket nevelésük nem készíti elő meglévő erejük hathatós felhasználására, legtöbben csak védekezésre képesek és valamilyen menedékhelyet keresnek. Az áldozat benső megrázkódtatása következtében nem ritkán az okozott kár lebecsülésével vagy férjének mentegetésével igyekszik magát megnyugtatni, ez az igyekezet az incidens tagadását is magába foglalhatja. Ennek a fázisnak a végén az erőszak megrázó ereje csökkenik, de csak a harmadik fázis előkészítésére.

c. Kibékülés és megbocsátás

Az erőszakos férfiak többsége bűnösnek érzi magát és bánja tettét, ami hízelgő magatartásban mutatkozik meg, ajándékozásban és kedvkeresésben. (Például kirándulást javasol, régen megígért ajándékokat vásárol meg, stb.).

Az áldozat házasságot védő magatartása is elősegíti ezt. Az így kialakult remény arra készteti a nőt, hogy elfelejtse vagy le is tagadja az incidenst és a feszültséget. "Ő már megbánta, és nem fog többé így viselkedni", mondja. A bűntudat elleni védekezésből a támadó is tagadja vagy lebecsüli az esemény jelentőségét. "Minden rendben van", mondja "ő már megbocsátott és most is szeret engem, legjobb ha elfelejtjük az ügyet." "Valójában nem ártottam neki, neki nem lett volna szabad azt mondania, hogy... kezdjünk új életet...". Végül az áldozat vállalja magára a felelősséget. Ha azonban a támadó nem tesz lépéseket, nem ismeri el hibáját és nem keres új utat társa felé, az erőszak ciklusa újra kezdődik, a feszültség újra növekedni kezd.

A kibékülés időtartama azonban rendszerint rövidül. Néhány nap, néhány hét vagy hónap is eltelhet, de ezek az időszakok egyre rövidebbek lesznek és az erőszak gyakoribbá válik. Az erőszaknak ebben a ciklikus természetében rejlik annak a ténynek a magyarázata, hogy miért olyan nehéz az áldozat közreműködését biztosítani az agressziót követő megrázkódtatás idejének elmúltával. Ehhez ugyanis az áldozatnak meg kell értenie az erőszak ciklikus természetét. Mielőtt a nők segítséget keresnek, több ilyen cikluson is átmennek és rendszerint csak negyvennyolc órán belül keresik a segítséget. A segítségnek tehát akkor kell rendelkezésre állnia mihelyt az áldozat jelzi szándékát, hogy menekülni akar támadója elől. Ekkor ugyanis ő nagyon is sebezhető helyzetbe kerül. A menedékszolgálatot adók tapasztalata szerint maga a segítség kérése nagyon veszélyes helyzetet teremt számára.
 
 

4. Az erőszakos magatartás következménye

Az emberi fejlődés lehetőségét vágja el a támadókban és áldozatokban egyaránt. A szeretet, megbecsülés és tisztelet iránti vágyat a sikertelenség és bűntudat érzése váltja fel, az a zavaros érzelmi állapot, amit a szeretet és gyűlölet együttesen teremt meg. Az erőszaknak megvan a hatása a gyermekekre is, akik maguk is szenvednek a fizikai vagy pszichológiai következmények súlya alatt.

a nő számára:

• fizikailag és lelkileg kiborulva neki testi sebeket kell viselnie. A megfigyelők adatai szerint az erőszak áldozatainak több mint fele szenved testi zúzódást, minden tizedik külső sérülést, és minden harmadik súlyos sebet, például csonttörést, vagy égést.
• szembe kell néznie az erőszak megismétlődésének rémisztő lehetőségével. Az ebből fakadó feszültség aggály és depresszió általánosan tapasztalt következmény a szakértők megfigyelései szerint.
• az önbizalom A nők gyakran tekintik magukat felelősnek a házasság érzelmi sikeréért, és nem tudnak megszabadulni attól az aggályos gondolattól, hogy magukat hibáztassák az erőszak kirobbanásáért vagy megismétlődéséért.
• elzárkózó, passzív magatartás, a megbénultság érzése, ami a tehetetlenség állapotához vezet. űz a lelki állapot arra a meggyőződésre vezeti a nőt, hogy teljesen képtelen az adott helyzet megváltoztatására, függetlenül attól, hogy mit cselekszik vagy mond, helyzete változtathatatlan. Fokozatosan felhagy a védekezéssel, bűntudattal terheli önmagát, és a teljesen tehetetlen áldozat magatartását veszi fel. Az erőszak elfogadása az életben maradás eszközévé válik. Ennek azonban nagy ára van. Ez az életmód teljes benső érzelmi kiüresedéshez vezet, a reménytelenség, sikertelenség és csüggedés állapotához.
• a környezet nyomása azok részéről, akik nem hisznek neki, vagy hibáztatják és férjével szembeni magatartásának megváltoztatását sürgetik.
• menekülési kísérlet alkohollal, drogokkal vagy öngyilkosságon keresztül. Depresszió és pszichoterápia szükségessége a leggyakoribb eset. Minden idevonatkozó adat azt bizonyítja, hogy ezeknek a következményeknek a gyakorisága arányban van az erőszak időtartamával.
• alkalmakként a nő is erőszakossá válhat, gyermekeinek és önmagának védelmére, mivel az erőszak állandó félelmében él.
• egész élettervét át kell gondolnia és rendeznie. Mivel az erőszak pontosan azt rombolja le, amit életében a legfontosabbnak ítélt: a boldog családi életet. Egész élete ekörül mozgott.

a férfi számára az erőszak ára:

• az érzés, hogy megvetendőbb lett, bűnösé, és önérzetében hiányosabbá vált. Mindezek a tények érzelmi világának részei voltak már az erőszak kirobbanása előtt is. Még akkor is tudatában van rossz tettének, ha tagadja felelősségét, de elfojtott mérgét nem tudja másként kifejezni.
• egyre inkább kidomborodik életében az a tény, hogy önmagát csak erőszakos cselekedettel tudja igazolni. Mivel érzelmi világával elveszíti kapcsolatát, dühével tudja csak a belső feszültségét és érzelmi ellentéteit levezetni. Minél inkább az erőszak felé fordul annál erősebb lesz benne a szeretet utáni igény, annál tudatosabb lesz benne a félelem és annál inkább igyekszik feleségét uralni. "Lassan ő válik felelőssé mindazért amit a férfi soha sem volt képes megtenni: rendezni érzelmi életét; ezért élettársát tartja felelősnek öröméért, kielégüléséért, szenvedéséért, és dührohamaiért is. Ő az aki felel mindenért ami vele történik".
• lassan az élettárssal tapasztalható igazi bensőség minden lehetőségétől megfosztja magát. A félelemmel aláfestett szeretet lealacsonyodik, és képtelen lesz igazi kapcsolatok fenntartására, bárkinek a kielégítésére is.
• kényszermagatartás felé sodródik, az erőszakos magatartásnak ugyanis megvan a maga pszichológiai hatása az erőszakos személyre.
• büntetett előélet. A bíróság elítéli és ezzel jövő lehetőségei is leszűkülnek.
• elveszíti családját, válás vagy börtön ugyanis rendszerint kikerülhetetlen.

a gyermekek számára:

• akár mint áldozatok akár mint tanúk a gyermekek is súlyos árat fizetnek a házassági erőszakért.
• az otthon feszült hangulatától szenvednek, és mély sebeket szenvednek mint az erőszakos jelenetek tanúi vagy annak áldozatai, akár az apjuk akár az anyjuk kezében. - azok a fiúk akik erőszakos otthonban nőttek fel több magatartás-problémával küzdenek mint mások.
• az ilyen fiúkban megvan a hajlam ,hogy testvéreikkel vagy barátaikkal is erőszakos módon intézzék el konfliktusaikat. A serdülőkben kialakul a tendencia arra is, hogy az erőszak láttán vagy anyjuk védelmére keljenek, vagy maguk is erőszakosan forduljanak feléje. Ha fiúk gyakran erőszakos magatartást sajátítanak el felnőtt korukra, miért nem történik meg ugyanez a lányokkal is? Ennek az a magyarázata, hogy az erőszakra való hajlam nem egyszerűen átöröklött magatartásmód, hanem a társadalomba való beilleszkedés eltérő folyamatának is az eredménye.
• azok a fiúk akik fizikai erőszak áldozatai voltak gyermekkorukban, az esetek 61.7%-ában ki vannak téve annak a veszélynek, hogy erőszakos felnőtté válnak. A tanácstalan és magára hagyott tanú az erőszak hatása alatt ezt a magatartást lassan normálisnak fogadja el, és felnőtt korában is így fog viselkedni.
• a megvert leányok képviselik a megvert asszonyok 33%-át, és a megvert asszonyok 31.5%-a az erőszak tanúja volt gyermekkori családjában. Ezek a tények arra utalnak, hogy azok a leányok akik ki voltak téve erőszaknak az áldozatra jellemző magatartást sajátítják el felnőtt korukra.

 

5. AZ ERŐSZAK OKAI

Mielőtt a megoldás vagy beavatkozás lehetőségeit kutatnánk, a házassági erőszak okait kell szemügyre venni, hogy felismerhessük annak gyökereit és azt a tényt, hogy ezek megtalálhatók mindannyiunkban. Ezért megvizsgáljuk annak történelmi alapjait, azonosítjuk néhány nyelvünkben egyházi és társadalmi életünkben található megnyilvánulási formáját, és végül megvizsgáljuk a problémát mint egyéni és társadalmi jelenséget.
 
 

a) Az erőszak történelmünkbe mélyen begyökerezett valóság

A Genezis (Gen. 1, 27) világosan tanítja a Teremtő szándékában gyökerező férfi-női egyenlőséget. Ebben a tényben gyökerezik az egyházi tanítás is, amit I. János-Pál így fejezett ki: "Mivel Isten az embert férfinek és nőnek teremtette egyelő személyes méltóságot adott nekik és kisajátíthatatlan jogokkal és a személyhez méltó felelősséggel ruházta fel őket." A történelem folyamán azonban emberi társadalmak újra és újra megváltoztatták ezt az isteni elhatározást. A házassági erőszak azért olyan égető probléma napjainkban is, mivel az mélyen belegyökerezett történelmünkbe. Szociális, politikai, gazdasági és vallásos strukturális tényezők támogatásában gyökerező értékrendre épült és ezért túlélt sok évszázados változást. Ezek a tényezők a férfi uralmi helyzetét biztosítják és megerősítik napjainkig is. A nőkre nehezedő erőszak abban a szociális és kulturális meggyőződésben gyökerezik, ami azt állítja, hogy a nőknek kevesebb értéke van m int a férfiaknak, és nincsen joguk a férfiakat megillető státuszhoz vagy tisztelethez.

Az ószövetségben:

A Genezis második fejezetében található történet szerint Évát Isten Ádám bordájából teremtette. Ezt a megállapítást helytelen magyarázattal a nő alárendeltségének igazolására használták napjainkig, noha a szöveg helyes értelme éppen az ellenkező. Az a két személy közötti egyenlőséget és méltóság szerinti azonosságot hangsúlyozza. A férfi elsősége és uralma, amit a harmadik fejezet állít elénk, csak a bűn következtében jött létre, az nem volt Isten eredeti tervében.

Az is megállapítható azonban, hogy az Ószövetségben számos utalás van a nők siralmas helyzetére. Minden önállóságtól megfosztva, a gyönyörvágy kielégítésének eszközeiként megvetésnek, erőszaknak és félelemnek volt kitéve életük. Egyedüllétet, elhagyatottságot, megcsonkítást vagy még halált is el kellett viselniük. Erre bizonyíték Hagar esete (Gen. 21, 9-11), vagy Támár Absalom testvérének példája (2 S 13, 1-30). Hasonlóan utalni lehet Efraim ágyasára (Bírák 19, 1-30), vagy Jephte leányának esetére is (Bírák 11, 29-40). Ugyanakkor a törvény elítélte azt aki megüti felebarátját, vagy valamilyen más módon megsérti őt. (Dt. 27, 24). De ki az én felebarátom? Ez a kérdés az Újszövetségben is felmerül de még napjainkban is van értelme, hiszen nem olyan régen a feleség ütlegelését nem tekintették bűntettnek, nyilvánvalóan azért mert őt nem tekintették a férj felebarátjának. Ez a tény egy nagyon is sajnálatos emberfelfogásra utal szinte napjainkig. Az Ószövetség sorain keresztül egy olyan korszak ké pe bontakozik ki, amely nem tette magáévá az igazságtalanságot és az erőszakot elítélő új isteni kinyilatkoztatást.

Noha a mózesi törvény korlátozza az apai kényuralmat és a negyedik parancsban igyekszik az apa és az anya közötti egyenlőséget helyreállítani, a zsidó társadalom a feleséget a férj tulajdonává tette, és nem ritkán anyagi javaival egyértékűnek tekintette. (Ex. 20, 17: Dt. 24, 2, a héber nyelvben a magyarral ellentétben a "feleség" szó is annyit jelent mint "egy férfihez tartozni"). Apjuk, fiútestvéreik vagy férjük és férjüknek fiútestvérei örökös gyámjogot gyakoroltak a család nőtagjai felett (Dt. 25, 5-6)). Számukra pusztán a házi munkában volt hely.

A nő társadalmi helyzetét csupán szexuális kapcsolatokon keresztül biztosíthatta, mint férjének felesége, vagy gyermekeinek anyja. Ez saját személyes értékein, vagy alapvető emberi méltóságán keresztül nem volt lehetséges. A tanulás minden lehetőségétől el volt zárva, még a Törvény tanulásától is: nyilvánosan nem szólalhatott meg, még férjével sem beszélhetett. A bíróság nem ismerte el tanúságát, a zsinagógában jelenléte nem volt beszámítható a politikai döntésekhez szükséges minimális létszám megállapításában. A templom belső udvarába nem mehetett be, és még kevésbé volt helye az áldozatok bemutatásánál.

Ebben az összefüggésben érthető meg a zsidó férfi imája: "Hálát adok neked mivel nem teremtettél pogánynak, nőnek, vagy semmiházinak". Ez volt Jézus küldetésének és szolgálatának szociális és kulturális háttere is.

2. Az Újszövetségben:

Az újszövetség kétségtelenül utat nyit a női szabadság és méltóság kibontakozásához. Jézus mindent megújító kegyelme, az ő felszabadító munkája helyreállította azt az eredeti rendet, amiben az ember Isten képmására volt teremtve. A Teremtővel való egységre rendelve férfiak és nők egyenlő értékkel rendelkeznek, egyformán Isten gyermekei. Jézus a feleség értékét is felemeli, egyenlővé téve őt férjével. Azt tanította, hogy a férj ugyanúgy nem hagyhatta el feleségét, mint ahogyan a feleség sem hagyhatja el férjét (Mk. 10, 11). Meggyógyította a vérző asszonyt (Mk 5, 25-34), és elítélte a rituális tisztátalanság törvényeit, amik olyan rettenetes terhet róttak a nőkre. A szombat megtartásának szabályát megváltoztatta, hogy felemelhesse a meggörnyedt asszonyt (Lk 13, 10-17), és megvédte azt a nőt akit csak magát társa nélkül vádoltak házasságtöréssel. Mindennél jelentősebb volt azonban az a tény hogy felszabadító munkájába nőket is bevont, köztük volt található Márta, Mária Magdolna és az apostolok feleségei, akik a Tizenkettőt állandóan kísérték (Lk. 8, 1-3: Mt. 27, 55-56: Mk. l5, 40-41). A feltámadás első tanúi lévén ők is meg voltak hívva a Jó Hír hirdetésére. Jézus a nőket is hitük alapján értékelte, és nem mint feleségeket, anyákat vagy háztartási munkásokat.

Jézus tanításában különös tisztelettel szólt azokról, akik a testi bántalmat szenvedett nőkhöz hasonlóan sebezhetők voltak, hátrányt szenvedtek, akiknek nem volt szavuk, akik védtelenek voltak. Szerepük és társadalmi helyzetük helyett Jézus létük teljességét vette tekintetbe, és lehetővé tette a nőknek, hogy haladjanak, növekedjenek és éljenek.

3. Az Őskereszténységben

Szent Pál is tudatában volt ennek a felszabadulásnak amikor a Galata levélben ezt írta: "Nincs többé zsidó vagy görög, rabszolga vagy szabad, férfi vagy nő, mert mindannyian eggyé lettetek Krisztus Jézusban." Ugyanakkor más leveleiben, rabbinista hatás alatt és kultúrájának, valamint közösségének nyomására az elfogadott szexuális magatartástípust előnyben részesítette a krisztusi felszabadulással szemben. A későbbi századok tovább homályosították a nőknek az őskereszténységben betöltött szerepét, noha azt Újszövetség olyan meggyőzően igazolta.

4. Az Egyházatyák korában:

Az ő tekintélyük is Pál álláspontját támogatta, amennyiben elfogadták ugyanazokat a szexuális előítéleteken nyugvó társadalmi formaságokat amiket Pál is hangoztatott tanácsaiban. Koruk emberei lévén a nők egyenlőségét hirdető evangéliumi üzenetet nem tudták a nők lealacsonyítását okozó társadalmi előítéletekkel szemben előnyben részesíteni. (eltekintve néhány jelentős kivételtől: Szt. Jeromos, Nagy Szt. Vazul, Szt. Ambrus - az összeállító megjegyzése). Alárendelt helyzetüket a női természetben rejlő hiányossággal, valamint Éva bukásával igazolták, és őket tették felelőssé az eredeti bűnnek az egész emberiséget terhelő következményeiért, idefoglalva Jézus keresztre feszítését is. Ez az összefüggésükből kiszakított biblikus szövegekkel illusztrált és társadalmi előítéletekkel terhelt gondolkodásmód, amely még képtelen volt a kinyilatkoztatásról rendszeres képet adni, nagy hatással volt a patrisztikus irodalomra épülő későbbi teológiára is. Gratianus például a nőkre vonatkozó szentpáli szövegek patrisztikus értelmezése alapján alárendeltségüket az Efezusi levél egy szövegére vezeti vissza: "Amint tehát az Egyház alá van vetve Krisztusnak, az asszony is mindenben férjének." (Ef. 5, 24).

5. A középkorban

Az Egyház és az állam egyaránt megengedte a férjnek felesége testi fenyítését. Bizonyos törvények pontosan előírták a kihágások természetének megfelelő ostor- vagy vesszőcsapás súlyosságának mértékét. A büntetés kiszolgáltatásához az Egyház nem ritkán üdvös intelmeket csatolt.

6. A reneszánsztól napjainkig:

A reneszánsz nem javított a nők helyzetén. A meggyőződés, hogy a nők verésre szorulnak napjainkig életben maradt. Erről Moliere világos tanúságot tett már a XVII. században. A patriarchális társadalmi rendszer Badinter szerint egyszerűen a szexuális elnyomás rendszere. Ez egy olyan társadalompolitikai rendszernek a megnyilvánulása aminek bizonyos teológiai alapjai vannak. A történelem folyamán a nők elnyomásának különböző változatairól tanúskodik ez a rendszer, attól függően, hogy az elfogadott teológiai felfogás az egyénnel szemben mekkora tiszteletet, türelmet vagy hatalmat tanúsított. A XVIII-ik században például a katolikus monarchiákban az elnyomás sokkal durvább volt, mint a protestáns országokban. Alárendeltség a rendszerre jellemző kifejezés. (E. Badinter. L'un est l'autre, Des relations entre hommes et femmes, Paris, ed. Odile Jacob, l986, p. l9l-205).

A modern történelem folyamán férfiak újra és újra megkísérelték egy új társadalmi rend kialakítását a szabadság és egyenlőség elve alapján, de csak a maguk számára. A kiharcolt politikai szociális és gazdasági jogokból a nők hosszú ideig kizárva maradtak. Franciaországban a forradalmi eszme az egyenlőséget a természetes különbség elé helyezte, a nemiség azonban megtartotta megkülönböztető szerepét. A zsidókat l791-ben, a fekete rabszolgákat l794-ben szabadították fel; mindez azonban nem változtatott semmit sem a nők helyzetén. A személynek kiharcolt emberi és természetes jogok a nőkre nem vonatkoztak.

A forradalom utáni "Conventio" ellenezte a nők szavazó jogát, és megtiltotta azt, hogy szervezeteket hozzanak létre a maguk számára. A családi otthonba szorították őket vissza, mondván, hogy "mindegyik nem arra a munkára van hivatva, ami neki megfelelő". Noha a férfiak megszüntették a politikai patriarchátust, annak családi formáját gondosan megőrizték. Ez látható a XIX. században gyakran hangoztatott konzervatív és egyházi figyelmeztetésből is: "...a szabadságért és egyenlőségért folytatott harccal aláássák (a nők) az apa hatalmát és ezzel a családi élet alapjait veszélyeztetik...".

A forradalom után még majdnem kétszáz évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy az apák és férjek elismerjék azt a tényt, hogy a nők is ugyanolyan emberi lények, mint mindenki más: ugyanazok a jogok és kötelességek vonatkoznak rájuk is, mint mindenki másra. Az első törvény, ami megtiltja a feleség elleni erőszak alkalmazását csak száz éves (l890). Kanadában a nők csak 1929-ben nyerték el a személyt megillető jogi státuszt, Québecben pedig csak 1940-ben kaptak szavazó jogot.

Noha a feminista mozgalom erre az időre már egyaránt erős volt az óceán mindkét oldalán, a törvény még ekkor sem tekintette a házasságon belüli erőszakot bűnténynek. Az Egyház is, csakúgy mint az állam, vonakodott ezzel a problémával szembefordulni, attól félve, hogy ezzel megsértené a házastársak közötti kapcsolatot, a házasság szent jellegét. A kanadai szövetségi törvényhozás 1968-ban ismerte el a fizikai és pszichológiai erőszakot válási okként. Később a polgári jog reformján dolgozó bizottság megfogalmazta a házastársak egyenlőségének elvét, és végül az Emberi Jogok nyilatkozata elítélte a nemiségben gyökerező megkülönböztetés minden formáját. Mindezek ellenére (machoizmus) a hamis férfiasság öntudata nagyon is életben maradt.
 
 

b) Erőszak mint egyéni probléma

Itt azokról a tényezőkről beszélünk, amik az erőszakot kiváltják, vagy amiket nemzedékről nemzedékre átöröklünk.

1. Az erőszakot kiváltó tényezők:

Alkoholizmus, kábítószerek használata, a munkanélküliség, szegénység, vagy a nem várt terhesség okozta feszültség mind felboríthatja a családi élet egyensúlyát, és a házasságon belüli erőszak kiváltásához vezethet. Ezeket az egyéni tényezőket indítóokoknak nevezzük, mivel nem alkotják a házassági erőszak alapját. Az asszonyverés 50%-a alkohol fogyasztással van kapcsolatban. Ez azonban gyakran csak kifogás az erőszak alkalmazására. A férfi nem azért veri meg feleségét mert iszik, hanem azért iszik, hogy képes legyen felesége megverésére. (L. MacLeod, La femme battue au Canada: un cercle vicieux, Ottawa, l980, p.23-24) Más szóval az erőszakra való hajlam az ilyen esetekben már meglévő probléma, nem minden alkoholistában található ez meg.

Az erőszakot túlságosan gyakran az alacsonyabb, hátrányba szorított társadalmi osztályokkal azonosítjuk, mondván, hogy ez műveletlenséggel, vagy munkanélküliséggel van kapcsolatban. Legújabb tanulmányok azonban azt bizonyítják, hogy a jelenség megtalálható a társadalom minden rétegében. Megtalálható ez a gazdagok között, akkor is ha mindkét fél dolgozik, megvan minden fajnál és népnél, minden életkorban, gyermekes és gyermektelen házasságban is.

Egyesek az erőszakot provokációval magyarázzák. Az áldozat a támadót szavaival szüntelenül kínozza, amíg az el nem veszti türelmét és öklével válaszol. Ez a felfogás tagadja az erőszakkal járó felelősséget és a támadót a jogos önvédelem alapján igazolja. A házassági erőszak ilyen beállítása kivételes esetekre épít és figyelmen kívül hagyja azt a statisztikai tényt, hogy pl. Kanadában minden tizedik házasságban megtalálható a rendellenes magatartásnak ez a formája.

2. Az erőszak a szülőktől átszármazó alap-beállítottságtól és a szociális körülményektől függ:

Mindannyian tudatában vagyunk első ismereteink és kezdeti érzelmi kapcsolataink jelentőségének. Attól függően, hogy ezeket a mérséklet és határozottság, a tisztelet és megértés kapcsolataiban tapasztaljuk-e meg vagy sem, ezek a kezdeti benyomások különböző módon alakítanak bennünket és készítenek elő saját kapcsolataink kialakítására. Milyen sok olyan gyermek van, aki már családjában megtanulta hogy az erőszakkal együtt éljen, és tényként elfogadja azt, hogy a férfiak erőszakosak a nőkkel szemben. Ezek rendszerint ki nem elégített érzelmekkel terhelt felnőttekké válnak, akik nem lesznek képesek érzelmeik és kielégületlenségük kifejezésére. Aggodalmaiknak és gyötrelmüknek csak az erőszakon keresztül tudnak majd kifejezést adni, és ezzel az erőszak véget nem érő láncán egy új szemet hoznak létre.

A következő statisztikai adatokat érdemes figyelembe venni: azok a férjek, akiket gyermekkorukban megvertek, az esetek 50%-ban megverik feleségeiket, a hasonló helyzetben lévő nők harmad részével szemben. Az agresszív férfiak 52%-a volt tanúja az erőszaknak saját családjában a nők 31%-ával szemben.

A házassági erőszakot túlságosan gyakran a megoldatlan személyes probléma vagy eltévelyedés szintjére csökkentjük le. Gyakran tréfa tárgyává is tesszük, és ezzel tovább tompítjuk annak élét. Túlságosan sok tragikus következménye van azonban az erőszaknak ahhoz, hogy a kérdést így leegyszerűsítsük. A probléma gyökerében sokkal mélyebb mint a személyes dilemma, vagy alkalmi krízis eredménye. Életfelfogás nyilatkozik meg ebben, amit családi hagyományok, vallásos nézeteink, társadalmi hagyományaink és intézményeink tartanak életben. Amint már láttuk mindennek megvannak a történelmi gyökerei is.
 
 

c) Erőszak mint szociális probléma:

Itt azokkal a társadalmi tényezőkkel foglalkozunk, amik a nemek szétválasztásával, és az emberi szeretet és családi élet megcsonkított fogalmain keresztül állandósítják az erőszakot. Ezt erősítik a politikai, jogi, szociális és egyházi struktúrák is, amik a patriarchátussal és a fennálló gazdasági rendszerrel vannak kapcsolatban.

1. A patriarchátusban gyökerező erőszak:

Patriarchátusnak nevezzük azt a társadalmi rendszert, ami támogatja és megszenteli a férfi uralmát, ami a hatalmat és a kiváltságokat férfiak kezébe helyezi. Mindezzel a nő alárendeltségét és a felette gyakorolt uralmat fenntartja, és ugyanakkor megakadályozza a nemek közötti kapcsolatok egyenlőségre alapozott kifejlődését is. Az erők ilyen egyenlőtlen elosztása teremti meg és állandósítja ezt a rendszert társadalmunkban. Ez ad hatalmat és nőkkel szembeni előnyöket a férfiaknak, és végső fokon ez ad magyarázatot sok esetben az erőszak gyakorlásának is.

1) A patriarchátus szexuális szólamokat hangoztat:

Ezek között megemlítjük azokat amik a férfi és női természet különbözőségére utalnak:

• az emberi természet férfias,
• a nő természete (hivatása) abban rejlik, hogy a férfi társa legyen, létére semmi más nem ad magyarázatot, mint a férfival fenntartott kapcsolata;
• a férfi természetes tulajdonságai: erő, racionalitás, tekintély, kezdeményező erő, az érzelmek megfékezése;
• a nő természetes tulajdonságai: érzékenység, intuíció, alárendeltség, passzivitás és együttérzés (szimpátia).

Így sajátítják el a férfiak a saját felsőbbrendűségük tudatát, a nők pedig alacsonyabb rendűségükét. Nevelésünk azt a meggyőződést alakította ki bennünk, hogy semmi sem rosszabb mint a másik nem magatartásának utánzása. A férfinek el kell fojtania érzelmeit, "az igazi férfi soha sem sír". Azt a nőt, aki férfias magatartást tanúsít szigorúan bírálják, mint "ki nem elégült (frusztrált) fiút". Intellektuális beállítottságú nőket gyakran a pszichoanalitkusok is kritizálják, mivel "férfiassági komplexumuk van".

A férfiasságnak erővel, az érzelmek elnyomásával és a domináló hajlammal való azonosítása megteremti a hajlamot a házassági konfliktusok erőszakkal történő megoldására. A passzivitással és alárendeltséggel azonosított nőiesség pedig az alacsonyabb rendűség érzését sugallja és így képez a nőből áldozatot.

A férfi-női, a felsőbb- és alsóbbrendűség, valamint a test és lélek dualista ellentétbe állítása a férfiben és a nőben egyaránt gyökeresen megrontja a kölcsönösség emberi képességét. A jó és rossz, a gyenge és az erős kategóriáin keresztül kialakított gondolkodásmód lehetetlenné teszi azt, hogy közös tulajdonságainkat észrevegyük egymásban.

El kell fogadnunk azt is, hogy az egyházi szervezet sem mentes ettől a megcsonkított szemléletmódtól. Az Egyház az emberi mibenlétből fakadó férfi-női egyenlőséget tagadja és nőket hamis öntudat kialakítására készteti akkor, amikor őket csak a nekik előre kiszabott szerep és csak az ő sajátos természetük keretei között tudja szemlélni.

Ugyanakkor ez a gondolkodásmód olyan sajátságokat is tulajdonít a nőknek, amiket minden személyben meg kellene találni: intuíció, érzékenység, türelem, kedvesség, együttérzésre és szeretetre való képesség. Egyházi személyek még ma is terjesztik ezeket a szólamokat melyekkel megnehezítik az emberi személy teljességének felismerését. Ez a veszély különösen fönnáll, amikor Máriát kizárólag a hallgatagság hagyományos női eszményképének korláti közé állítják, vagy amikor az emberi természet olyan fogalmára hivatkoznak, ami ellentmond korunk tudományos álláspontjának.

2) A patriarchátus a szerepeket és feladatokat nem szimmetrikusan osztja szét:

• a férj megszentelt feladata a gondoskodás,
• a feleségnek el kell fogadnia a családi feladatokat az anyagi biztonság fejében.

Valójában éppen ez a biztonság válik könnyen bizonytalanná és a függő helyzet valamint a szegénység forrásává. A rendszerint nőknek fenntartott társadalmilag alábecsült és meg nem fizetett szerep gazdasági szegénységet és társadalmi alárendeltséget teremt számukra, ami családi konfliktusok esetében az alárendelttel szemben további erőszak kapuját nyitja meg:

• a férfi választott hivatásának él,
• a nő ezzel szemben gyakran alárendeli hivatásos előmenetelét a család gondozásának, visszavonul munkájából, vagy korlátozza tanulásra vagy hivatására vonatkozó terveit.

A szomorú valóság azonban azt bizonyítja, hogy öt feleség közül négynek előbb vagy utóbb sajátmagáról vagy még családjáról is gondoskodnia kell. A függő helyzet elfogadása sorsukra hagyja őket, és jövőjüket egyáltalán nem biztosítja. Ez a gazdasági függés a házastársak egyenlőségét veszélyezteti: ahhoz, hogy megvalósítsa lehetőségeit, hogy önállóságát biztosítsa és fejlődésének lehetőségeit megteremtse, a nőnek rendelkeznie kell az ehhez szükséges eszközökkel, és azokkal a biztosítékokkal amikkel a nem kívánatos helyzeteket elkerülheti. Ezek az eszközök mindenek előtt gazdasági jellegűek.

Hosszú időn át a nők ki voltak zárva a nyilvános és vallásos jellegű funkciókból; a felsőfokú tanulmányok és a felelősséggel járó tudományos, gazdasági vagy politikai pozíciók nem voltak számukra elérhetőek. Az utóbbi években belopakodtak ezekre a területekre is, de csak kevesen és gondosan kiszelektálva. Itt meg kell küzdeniük az előítéletekkel, a férfiak érdekvédelmi szövetségével, és nem ritkán szembe kell nézniük megvetéssel és igazságtalanul terhes feladatokkal is. A női munkaerő nagy része a számukra hagyományosan fenntartott munkaterületekre van korlátozva még ma is. Ezek: a nevelés, az egészségügy és a szolgáltatások alacsonyan fizetett területei. A házimunka, amit most is majdnem mindig a nők végeznek alig kap elismerést, és nem biztosít anyagi előnyöket végzője számára:

• Ugyanakkor az emberek státusza leggyakrabban a jövedelmüktől, vagy hivatásuk fontosságától függ ma is.
• Napjainkig a bíróságok nem tekintették a házimunkát a családi jövedelem tényezőjének.
• A pénzügyi irányelvek és törvények a feleséget ma is a férj eltartottjának te
• A házimunka és az önkéntes munka jelentéktelennek számít ma is, amihez képzettségre nincsen szükség, és amit nem lehet fizetett foglalkozással összehasonlítani. Amikor a nők munkavállaláshoz fel akarják használni a családi életben és a háztartásban szerzett gazdag tapasztalataikat, ezek az előítéletek megannyi akadályként állnak előttük.

A munkahely társadalmi struktúrája egyszerűen patriarchális. Figyelmen kívül hagyja és elnyomja az egyenlőségre való törekvést, megnehezíti a családi élet olyan megszervezését, ami a férj számára is lehetővé tenné a család gondozásába való aktívabb bekapcsolódást, és a feleség számára való munkavállaló. Sem a kormány sem az üzleti élet nem tett lépéseket ennek a lehetőségnek gyors megvalósításához. A férfiak számára biztosítható gyermeknevelési segély, szabadon változó munkarend, napközi otthonok létesítése nem váltak még a jóléti politika megvalósult céljaivá.

Valójában az Egyház szervezete is a patriarchális gondolkodásmódot támogatja és erősíti, amikor

• a nők szerepét továbbra is majdnem kizárólagosan az anyaság betöltésével és a női pszichológia sajátosságaival azonosítja,
• amikor nyelvében csak a férfi nemet jelöli meg, és ismeri el (ez az indo-európai nyelvek sajátos problémája ami a magyar nyelvben nem található).
• amikor az egyházjog a nőket eltiltja bizonyos feladatok és felelős pozíciók betöltésétől: például a lektor vagy akolitus feladataitól (cf. Canon 230, 1. par.), a papszenteléstől (Canon 1024), vagy homíliák tartásától (Canon 767, 1 par.).

Az egyházi és társadalmi struktúráknak amik egymást kölcsönösen támogatják ezen a területen megtérésre és az ebből fakadó gyökeres átalakulásra van szükségük, ha nem az erőszak növekedését, hanem a béke és harmonikus élet előfeltételeit akarják megvalósítani.

3) A pátriárkátus leszűkíti a szeretet szerepét

Kultúránkban és egyházi hagyományainkban még mindig találhatunk olyan előítéleteket, melyek a nőket az emberiség alacsonyabb megnyilvánulási formájának tekintik, mivel ők a természettel és a gonoszsággal közelebbi kapcsolatban állnak, és csalárd vagy rosszindulatú hajlamokkal rendelkeznek.

Ebbe az elképzelt szerepbe helyezve a nőket nyilvánvalóan nem lehet baráti és testvéri kapcsolatok fenntartására alkalmasnak tekinteni. Ilyen előítéletekkel nyilvánvalóan nem lehet a feleségben bízni. Patriarchális társadalmi rendszerben a nők és férfiak egyaránt a nyers ösztön, a félelem és a gyönyörvágy terhei alatt élnek. Szerető baráti kapcsolatok kialakítása, ami a személyek közötti egyenlőségre épül, kölcsönös bizalomra támaszkodik, és egymás megbecsülésében talál kifejezést nehezen valósítható meg:

• Társadalmunk eszményképe még mindig a romantikus szerelem és szenvedély: amit a hétköznapi nyelv "szerelembe esésnek" nevez.
• Társadalmunk nagyra értékeli az érzelmek intenzív kitörését, az érzelmi elragadtatást. Erre utal az olyan televíziós programoknak népszerűsége is, amikben az érzelmek kirobbanása erőszakhoz vezet.
• A tömegkommunikáció gyakran szervesen összekapcsolja az erőszakot a szeretetben gyökerező kapcsolatokkal. Ebből fakad a magánosság, az erőszakos uralomvágy, egymás kihasználása és a többé kevésbé brutális szexuális játék idealizálása is. Romantikus szerelem, a szenvedélyek sodró ereje, a szeretett személytől való elzárkózás alkotják annak az éremnek a másik oldalát, amivel a féltékenységgel és elzártsággal terhelt ütlegelt asszonyoknak szembe kell nézni.

4) A patriarchátus meggátolja a családról alkotott valóságos kép kialakulását:

• A férfi a nő természetes protektora, hangoztatja a hosszú életű tévhit. Noha mindannyian tudjuk tapasztalatból, hogy időnként és alkalmakként mindenkinek korától és nemétől függetlenül szüksége van támaszra és védelemre.
• Ennek a felfogásnak a hatása alatt nők passzív szerepekre szorítkoznak, és gyakran vonakodnak a kenyérkeresőnek, a család felelős vezetőjének vagy védelmezőjének szerepétől.
• Valójában ettől a szereptől a nő meg van fosztva. Ez a felfogás állandósítja és erősíti a nők romboló hatású gazdasági és társadalmi függő helyzetét, és továbbra is korlátozza lehetőségeiket.

A családot ma is sokszor a biztonság és barátságos együttélés (convivialitás) torzító prizmáján keresztül nézik és a harmonikus emberi kapcsolatok álomvilágának tekintik. Mennyire eltér ettől az ideális elképzeléstől az a valóság amivel olyan sok családnak szembe kell néznie. Statisztikai adatok szerint a házasság vagy az együttélés valamilyen más formája az, aminek keretei között a nő számára az erőszakos támadásnak a legnagyobb esélye van. Természetesen nincsen semmi rossz abban, ha a családot a béke, biztonság és gyöngédség székhelyének tekintjük, feltéve, hogy ez nem akadályozza meg a riasztó valóság elfogadását.

Az őszinte józanság megköveteli, hogy tudomást vegyünk konfliktusokról és azokról az elidegenítő és romboló elemekről, melyek házassági kapcsolatokban létrejöhetnek. A valóságérzet megköveteli, hogy szembenézzünk ezeknek a hibáknak a leetetőségével mielőtt a házaspár szétszakad egymástól, és mielőtt végérvényesen tönkreteszik egymást.

Az az egyházi gondolkodásmód, amely a házasság egységének minden áron történő fenntartását sürgeti - "a jóban vagy a rosszban" - ami a nőket arra készteti, hogy korlát és gyakran feltétel nélkül megbocsássanak minden sérelmet, hogy valami misztikus és gyakorlatilag megvalósíthatatlan eszményre hivatkozva mindig a megbékélést keressék, ez a gondolkodásmód a házassági kötelék fenntartásáért emberek életét áldozza fel. Ennek a püspöki körlevélnek minden előkészítője és a házassági erőszakkal foglalkozó minden megkérdezett szakember is egyhangúan megegyezett ebben a megállapításban.

Bizonyos esetekben ugyanis a házassági köteléknek nem marad semmi értelme sem. Egészen biztos, hogy vannak olyan körülmények, amikor a kötelék nem képes többé a Krisztus és Egyháza közötti kapcsolat jelképes kifejezésére, amiben a házasság állandósága gyökerezik. A szentségi jel igazságának nevében sok keresztény nő és férfi kért bennünket (a püspökkari bizottság tagjait), hogy az intézményes egyház szempontjából adjunk választ erre a kérdésre. Az erőszak ciklusának dinamikája és annak növekedése elleni védekezésnek csak egy lehetősége van: ezt az alvilági folyamatot teljesen meg kell megsemmisíteni azét, hogy megmentsük a belesodródott személyek méltóságát, akiket Isten szeret.
 
 

6. AZ ERŐSZAKOT GAZDASÁGI TÉNYEZŐK IS ERŐSÍTIK:

A kapitalista rendszer a maga eredeti tisztaságában a patriarchális rendszer támogatója. Klasszikus formájában ugyanis ez a rendszer nem ismer a haszonnál fontosabb értéket, nem veszi figyelembe a szolidaritás, a részvétel, valamint az élet minőségének és a gyengék védelmének fontosságát. Valójában ezt a rendszert szervezeti patriarchátusnak is lehet nevezni. Törvényeivel, követelményeivel és erejével uralja vagy megsemmisíti az emberi személyt. Más szóval az erőszaknak a társadalom életében általánosan elfogatott formáját gyakorolja.
 
 

1. Ez a gazdasági rendszer a hatalomért folytatott küzdelem példáját állítja elénk a gazdasági és társadalmi rend ugyanis nagyra értékeli a versenyt és a gyengébb alárendeltségét.

A rendszer valójában

• az egyéni kezdeményezésben gyökerezik a szolidaritás hátrányára,
• a korlátlan verseny rendszere, amelyben a győzelem a legerősebbé, a legravaszabbé és azé ki aki legtöbbet produkál, függetlenül a használt eszközöktől és az emberi és környezeti károktól.
• a lehető legmagasabb haszonra törekszik, amely a gazdag helyzetét erősíti, és nem törődik a gazdagság igazságos elosztásával. Ez a gazdasági rendszer valóban olyan kapcsolatokat termet melyekben nincsen helye részesedésnek, szolidaritásnak, személyes értékeknek, vagy a női és férfi élet minőségének.

A gazdasági életben kialakult kapcsolatoknak és folyamatoknak ez a példája természetes hatást gyakorol a családi és házastársi kapcsolatokra is, ott mintegy megismétlődik. Ha a férfi munkájában nem talál kielégülést, valószínűleg az uralomnak azokhoz az eszközeihez fog fordulni, amiket munkahelyén eredményesnek talált. Maga a gazdasági rendszer is hasznot húz az általa teremtett feszültségnek ebből az áthelyezéséből. Nem kell tehát csodálkoznunk azon, hogy kiszolgáltatott helyzetbe kényszeríttet dolgozók visszafojtott mérgük egy részét átviszik családi életükbe. Ezzel feleségeik a basáskodó előmunkás vagy üzemvezető áldozati bárányává válnak.
 
 

2. A gazdasági rendszer saját érdekeit segíti elő a nők kizsákmányolásával.

Ez a gazdasági rendszer a nők kizsákmányolását világszerte előmozdítja. Mi sem jellemzőbb erre mint az, hogy a női és férfi átlagbér különbsége világszerte megközelíti a 40%-ot. Quebec-ben, ahol ennek áthidalására nagy gondot fordítottak az elmúlt években, az azonos munkáért nőknek kifizetett bérek átlagban 32.2%-kal maradnak a férfiak bére alatt.
 
 

3. A gazdasági rendszer hasznot húz a pornográfiából:

Mivel a rendszer csak a haszonnal törődik, kevés figyelmet fordít az eszközökre. A pornográfiára is ez érvényes. Ez az üzletág világszerte mintegy 50 billió dolláros forgalmat teremt, és mivel csak a haszonnal törődik a nők lealacsonyításának és megvetettségének egyik nagyon is hathatós eszköze. így érthető, hogy az erőszakos hajlammal rendelkező férfiak a pornográfiában magatartásuk igazolását vagy kihangsúlyozását találják meg. A pornográfiának a kevésbé szembetűnő és "elfogadott" formája, amit a televízióban, a hirdetésekben, mozi játékokban vagy divatlapokban találunk, az erőszak erotizálásának a veszélyesebb módja, mivel ez az agressziót, a hétköznapi élet szintjére vetíti és azt összekapcsolja az élettárs utáni szexuális vággyal.
 
 

4. A gazdasági rendszer üzletet csinál az erőszakból:

A haszonvágy fegyverkereskedelemre; háborúval és erőszakkal kapcsolatos játékszerek terjesztésre késztet, valamint bűnügyi módszereket és a "férfias" agresszivitás eszközeit javallja az ellentétek megoldásához. A gyermekek és a tömegek nevelésében a kommunikáció eszközeivel azt a benyomást kelti a lakósság széles rétegeiben, hogy az erőszak a hétköznapi élethez tartozik.

Az erőszakot okozó és támogató társadalmi renddel szemben sem az emberi sem a keresztény közösség nem maradhat közömbös. Annak elítélése nem elegendő, azt meg kell változtatni.
 
 

5. A diagnózisból levonható következmény:

A házassági erőszak tüneteinek vizsgálata nemcsak a kirobbantó tényezőkre vetett fényt, hanem annak mélyebb okaira is. Felfedtük azt a tényt is, hogy történelmünkben sok (antropológiai, vallásos, pszichológiai és szociológiai) tényező vezetett a nőkre vonatkozó negatív vélemény létrejöttéhez és annak igazolásához. Ugyanezek a tényezők a nemek közötti kapcsolatokat is átformálják. Ehhez a jelenkori gazdasági és szociális struktúrák is hozzájárulnak. Mindezeken keresztül kialakítottuk az erőszak mullt és jelenkori arculatát. Véleményünk szerint a házassági erőszak okai átfogóbbak és mélyebbre hatóak mint az egyéni magatartást létrehozó tényezők. Ezeknek az okoknak szociális, gazdasági, politikai természete is van. Gyökerük a patriarchális társadalmi rendszerre megy vissza, és annak szervezeti hatásaira. Mindez nem jelenti, hogy a probléma megoldhatatlan. Ehhez azonban új utakat kell teremteni, a reményhez új alapokat kell találni.
 
 

7. A MEGOLDÁS ÚTJAI

"Új eget és új földet láttam" (Jel. 21,1)

Az erőszak legyőzhető. A feminista mozgalom nyomására az átalakulás kezdeti jelei már megfigyelhetők. A megújulás azonban nem válik teljessé:

• amíg az öntudat és a szív megtérését nem hozza létre
• amíg ki nem bontakozik az egyéni öntudatban, a másokról alkotott felfogásban eseményekben és a Szent Lelek jelenlétében,
• amíg az nem gyökerezik abban a valóságszemléletben, amelyben a megszilárdulás következtében erre a kérdésre már nekünk is kell ügyelnünk, és amikor előítéleteink miatt a problémát már nem létezőnek tekinthetjük,
• amíg az nem hozza létre a patriarchális gazdasági és társadalmi rendszer átalakulását.

A magatartásmód megváltoztatása volt Jézus munkájának legfontosabb célja. Amint Márk leírja nyilvános működésének első szavaitól kezdve Jézus megtérésre és bűnbánatra hív mindenkit (Mk 1,15). A biológiai kapcsolatokat félretéve kiemeli azt az általános női és férfiúi képességet, hogy Isten akaratát megtéve az ő testvérei, nővérei és anyja legyünk. (Mk 3, 31-35). Következetesen visszautasították az uralkodás magatartását a maga és tanítványai számára: "ha valaki közöttetek első akar lenni, legyen mindenkinek szolgája". (Mk 10, 42-45). Erre az álláspontra építette Jézus a személyre vonatkozó keresztény tanítás alapját.

Ebben az evangéliumi tanításban találja meg az Egyház nemcsak a bátorítás, hanem az erőszak elleni küzdelem erkölcsi alapjait is. Ma az Egyháznak a változás kezdeményezőjévé kell válnia; mindenek előtt el kell fordulnia saját erőszakosságától és fel kell figyelnie a körülötte létező erőszak formáira is. Csak így lesz képes arra, hogy az erőszaknak a szokásokban, a nyelvben, cselekedetekben, magatartásban, manipulációban és struktúrákban elrejtett formait felfedezze. Így szerzi meg majd a bátorságot ahhoz is hogy ezeket a világi civil és a keresztény közösség előtt egyaránt nyíltan elítélje. A kérdés elhallgatása bűnrészesség lenne.
 
 

1. Eddigi eredmények:

Az elmúlt években több kezdeményezés indult a megvert nők megsegítésére, és a közvélemény figyelmének felkeltésére. Jelentőségben kiemelkednek az egyéni támogatással és női szervezetek segítségével létrehozott menedékházak, valamint a női szerzetesek anyagi és személyes támogatásával fenntartott otthonok a fizikai erőszak női áldozatai számára. A fennálló törvényes előírások pontosabb betartása is növeli a védelmet. A problémával foglalkozó szakemberek képzése valamint különböző segélyszervezetek felállítása is megkezdődött, különösen fontos az erőszakos férfiak gyógykezelésének lehetővé tétele. A quebec-i kormány növelte az otthonok anyagi támogatását, és a közvélemény figyelmének felkeltesere irányuló igyekezetet. Az igazságügy minisztérium fokozott gondot fordít a házasságon belüli erőszak elleni büntető eljárások megindítására és gyors lefolytatására. Minden panaszt, igyekeznek rendőrileg kivizsgálni. Az agresszort rendőrségi őrizetbe veszik. A bíróság által kötelezővé tett gyógykezelés lehetőségeit, kiterjesztik. A provinciális és a szövetségi kormány szorosabban összehangolja tevékenységét ezen a területen.
 
 

2. A jelenlegi igyekezet hiányosságai:

A gondolkodásmód nem változik meg egyik napról a másikra. A jelenleg életbe léptetett rendelkezések nem képesek a probléma átfogó jellegével szembenézni. Egyik legsürgetőbb nehézség a menedékházak férőhelyeinek korlátozott száma. I988-ban nyolcszorosára emelkedett a házassági erőszak elleni büntető eljárások száma. A büntető jognak ez a kiterjesztése jelentősen növeli a házasélet biztonságát, mivel, hitelessé teszi a kormány álláspontját: az erőszakot nem lehet tűrni, a félelem nélküli élethez mindenkinek joga van. - lehetővé teszi az áldozatok ideiglenes védelmét és biztosítja, hogy a támadók megkapják megérdemelt büntetésüket, és világosan kifejezi a társadalom ítéletét az ilyen cselekedettel szemben.

Ugyanakkor a büntető eljárásnak megvannak a maga korlátjai is:

• az áldozatot nagyon fájdalmas dilemma elé állíthatja. A bűnvád ellenére nagyon kevés feleség akarja férje börtönbüntetését. Az esetek 91%-ban azt kívánják, hogy férjüknek biztosítsanak megfelel szakterápiát.
• megvan a veszélye annak is, hogy az erőszak megakadályozásának igyekezete támadót gyermekként kezeli és felelősségének elfogadását ezzel megnehezíti.

Rendszerint a feleség és a gyermekek hagyják el az otthont a támadás után, mivel biztonságuk ezt követeli meg. Ezért nagy szükség van megelőző biztonsági lépésekre, és az erőszaknak kitett nők szamara fenntartott otthonok elérhetővé tételére. Jelenleg ezek mind súlyos anyagi nehézséggel küzdenek, le többször a szükséges fedezetnek csak 50%-ával rendelkeznek. Az igény nagyságára jellemző, hogy egy québec-i segélyszervezet, amely telefonhívásokra válaszol, 1989 januárja és augusztusa között havonta 920 hívást kapott. A nyolc hónap alatt 7354 hívás 44%-a házassági erőszak eseteiben történt. Ezek között 213 férfi is kért segítséget, többnyire elmenekült feléségüket keresték.

Az erőszakos magatartásmód megváltoztatásához egyszerre két szinten kell a problémával foglalkozni: az egyénin és a társadalmin. Mivel az erőszak társadalmi produktum is, tehát közösségi probléma is. Szükség van a közösségi megoldások vizsgálatára, és meg kell találni a módját annak, hogy a társadalom minden rétegének figyelmét felhívjuk rá.
 
 

3. Cselekvési lehetőségek

A házassági erőszakkal szemben küzdelem hatásossá tételéhez mozgósítani kell a társadalom minden rétegét, ideértve az egyházi közösséget is, a IeIkipásztorokat és munkatársaikat is. Az ő bekapcsolódásuk módja, lehet az öntudat feleresztésére irányuló igyekezet, a kritikus reflexió, vagy nevelés és társadalmi átalakulás szolgálata.
 
 

a) A reflektálás lehetőségei:

• A visszaélés lehetőségének csökkentésére és a hatékonyság biztosítására minden helyreigazító és probléma megoldó igyekezetnek szüksége van kritikus önvizsgálatra. Ez elmélyíti az igyekezet alapjait, tisztázza annak irányelveit, motívumait és szándekait valamint meghatározza a program végrehajtásának, körülményeit és idejét. Ez annyit jelent hogy erre a vizsgálatra újra és újra szükség van. Ezért igyekszik az Egyház is megújítani teológiáját az idők jeleinek fényében.
• Ehhez az Egyháznak, teológusainak és az Isten népének részéről szükség van.
• i) Emberi és anyagi erőtartalékok felszabadítására; munkacsoportok létrehozására olyan nők és férfiak részvételével, akik a teológia, exegetika és antropológia időszerű ismereteinek birtokában képesek a nők szerepére a családi élet és házasság jelentőségére vonatkozó közfelfogást megváltoztatni, és fel vannak arra is készülve, hogy a kérdésekkel kapcsolatos erkölcsi problémákat is megvilágítsák.
• ii) Az E háznak el kell ismernie közösségi életében és tanítási modorában azt a tényt, hogy nők és férfiak egyenlő társak.

Szabályok, kulturális tradíciók és politikai szervezetek amik a nők egyenlőség énem magvalósulását akadályozzák váljanak kritikus vizsgálat tárgyává. Sok olyan fiatal házaspár életében történt máris gyökeres változás, akik az egyenlőség és kölcsönösség, hétköznapi megvalósítására szánta magukat. Ez megnyilvánulhat házasságot megelőző megegyezésben, ami lehetővé teszi képességeik egyenlő használatát valamint az egymást érintő döntések együttes meghozatalát. A nők társadalmi és gazdasági egyenlőségének valóra váltásában az állam egyre nagyobb szerepet vállal, ami a társadalom arculatát fokozatosan átalakítja. Ez mar látható a kommunikáció eszközeinek használatában munkalehetőségek megoszlásában a bérpolitikában, valamint a munkaidő rugalmasabb megszabásában, ami férfiaknak és nőknek egyenlő lehetőséget nyújt a gyermekeikkel való foglalkozásra. Hasonlóan egyházmegyék is egyre fontosabb szerepet bíznak nőkre is.

• iii). A nők szerepe növekszik a teológiai reflexióban, is amikor Istenről vagy Mária szerepéről vagy a Szentírás tanulmányozásáról van szó.

A közelmúltig a teológia kizárólag a férfiak szakterülete volt. Ma egyre több nő folytat tanulmányokat ezen a területen is, a világi tudományokhoz hasonlóan. A szent tudományok minden ágát elérhetővé kell tenni számukra megkülönböztetés nélkül. Munkájukat nem szabad előítélettel fogadni.

• iv) A feminista mozgalmat meg kell ismertetni a keresztény közösséggel, hogy az jobban tudatosíthassa azokat a keresztény és emberi értékeket, amiket ez a mozgalom magáévá tett.

Ma az egyház nem foglal állást minden gazdasági, tudományos vagy művészeti irányzattal szemben még akkor sem, ha azok képviselői kérdéses vagy elvetendő álláspontra jutottak egyes kérdésekben. Miért ne lehetne ugyanezt a magatartást tanúsítani a feminista mozgalommál szemben amely olyan sokat tett az igazságtalan és elfogadhatatlan szituáció elítélésében?
 
 

b) Az elfogadás lehetőségei:

Lelkipásztorok és segítő társaik ne odázzák el és ne becsüljék le a házassági erőszak problémáját. Ne kísérletezzenek a türelemre, a megbocsátásra vagy a nagyobb önuralomra való buzdítassa sem. Az áldozatot segíteni kell, a támadót pedig felelősségének elfogadására kell vezetni. Hogyan lehet ezt valóra váltani tévedés veszélye nélkül, vagy anélkül, hogy átvennénk a kérdésben jól képzett és nagy tapasztalattal rendelkező szakemberek szerepét, akiket végső fokon felelősség terhel az ilyen esetekben? A pap és a pasztoráli munkatársa szerepe a következő feladatokra irányul:

i) A problémával, terhelt személyeket fogadják őszinte barátsággal. Tegyék számukra lehetővé, hogy problémájukat feltárjak, anélkül, hogy olcsó utat vagy a felületes megoldás módszereit javallnák nekik; anélkül, hogy a bizalmatlanság, vagy az érzelmi terhük iránti gúny valamilyen jelét is mutatnák. ítélet és állásfoglalás nélkül világosan tudassák azt, hogy az erőszakot elfogadhatatlannak tartják.

ii) Biztosítsák a megvert nők számára a szükséges segélyforrásokat. A rendelkezésre álló szervezetek címet, telefonszámát és az ott elérhető tanácsadók nevét tartsák nyilván a plébániákon. A segély gyors elérésével is mutassák, hogy az áldozatot őszintén segíteni szeretnék. Kettős gondot kell azokra a nőkre fordítani, akik fajuk, műveltségük, nemzetiségük vagy lakóhelyük miatt nem jutnak segítséghez.

iii) A támadók számára is biztosítani kell a szaksegítség lehetőségét. A szociális stigma és a büntető eljárás okozta tragédia és belső zavar amivel az erőszak okozója szembetalálja magát kedvez alkalom lehet az igazi szabadság felfedezéséhez. Nincsen minden veszve, ha a férfiben felébresztjük a rehabilitációs program sikerének reményét.

iv. A közösség erőszak elleni igyekezetét támogatni kell. Ezért is biztosítani kell lehetőleg, hogy a szomszédok és rokonok megadjak a szükséges segítséget az erőszak áldozatainak.

Néha a felkérés, a javaslat vagy a hála jeleire van szükség ahhoz, hogy a hathatós szeretet segítsége elérhetővé váljon.
 
 

c) a köztudat felébresztésének lehetőségei: az Egyház tekintélyét és befolyását latba kell vetni a probléma megoldásához

i. A közvéleményt fel kell hívni arra a tényre, hogy a házassági erőszak soha sem tűrhető el. Ezt plébániai bulletinokon idevonatkozó dokumentumok terjesztésével és kampány megszervezésével lehet legjobban megvalósítani: a béke biztosítása a mi célunk.

ii. A problémával foglalkozó szervezetek munka annak szorosabb összehangolása:

Szükség van arra, hogy mindazok akik ezzel a kérdéssel szembe kerülnek (szakszervezetek, nevelési és egészségügyi valamint szociális szervezetek, a bíróság és az egyházak) összehangolják igyekezetüket. Koordináló szervezeteken keresztül nemcsak a segítséget, de az "utókezelést" is sokkal hatásosabbá lehet tenni.
 
 

d) A nevelés lehetőségei:

Az Egyháznak mindig nagy szerep jutott az emberi és keresztény nevelésben a fiatalok és a felnőttek életében egyaránt. A lelkipásztorok és munkatársaik, akik neveléssel, prédikációval és más eszközzel a jegyeseket házasságra és általában az életre előkészítik akik felnőtt nevelő programokat irányítanak vagy, szociális munkát végeznek nagyon sok lehetőséggel rendelkeznek az erőszak problémájával való foglalkozáshoz. A következőket kellene megtenniük:

i. A házasságra készülőket és azokat akik velük kapcsolatba kerülnek fel kell világosítani az erőszak okairól és következményeiről, és annak a tiszteletnek és autonómiának a fontosságáról, ami a házasélet fenntartásához szükséges.

ii. Szakemberek segítségével foglalkozni kell a házas életben felmerülő konfliktusok levezetésének módszereiről, a feszültség és kiábrándulás elkerülésének konkrét eszközeiről.

Az élet kikerülhetetlenül magával hozza a konfliktusokat vagy érzelmi ellentétek létrejöttét de az erőszak elkerülhető. A türelem és alkalmazkodás hirdetesse hamis reményeket kelt csupán és arra buzdítja a házastársakat, hogy a családi egység kötelékeit előnyben részesítsék és fenntartsák még a fizikai és lelki biztonság hiányában is. A házasság szétválásának is megvan az evangéliumi értéké és helye az élet folyamatában. Ugyanakkor a feszültség és megrázkódtatás találékonyan evezethető az erőszak alkalmazása nélkül is. Senkinek sincsen joga ahhoz, hogy embertársából áldozatot teremtsen. A férj és feleség közötti együttműködés és kommunikáció váljon kapcsolataik családi és társadalmi fenntartásának leghatékonyabb eszközévé.

iii. A nőben fel kell ismerni nemcsak az anyát és a feleséget, hanem az emberi személyt is, akinek nemcsak korlátai (hibái), hanem gazdag erőtartalékai is vannak, akinek . joga van a méltóságához illő tiszteletre. A felesé mindenek, előtt emberi szemel. Ez és nem az anyaság alapozza meg méltóságát. Noha az isnemes és tiszteletreméltó küldetés, sok nő nem a fizikai sem a lelki anyaságban, hanem más területen találja meg tehetségének megvalósítását.

iv Támogassuk azokat, akik a férfi-állapot kérdéseivel foglalkoznak, és az férfiasság újabb és kifinomultabb megvalósítására törekszenek. A férfiben lehet a versenytársat, a tekintélyt, az uralomra való hajlamot vagy, az erő forrását is látni, de ugyanakkor ő lehet élet- vagy munkatárs is, lehet nagyon is jószívű személy. Az erővel való visszaélés nem lényeges kelléke a férfiasságnak, az nem feltétele a virilitásnak.

v. Az apaság fogalmához az is hozzátartozik, hogy a férj felelősséget gyakoroljon az élet és a gyermek fele. Ez több mint az anyagi javakról való gondoskodás feladata. Idetartozik az is, hogy az apa olyan szerepet is magara vállaljon, amit társadalom "anyai" feladatnak tart, amit mindezideig gyakorlatilag kizárólag a nők végezték.

Az "apa" kifejezés sajnos nem egyértelmű, mert gyakran magába foglalja a tekintély erőszakos gyakorlását, a büntető kéz használatát is. Ugyanakkor az apa az a személy aki gyermekének fejlődését akarja biztosítani, aki gyermekét szabadságában meg akarja erősíteni, aki támogat, aki a család tagjait boldoggá akarja tenni és őket önzetlenül szereti.

vi. Fel kell újra fedezni a nőt és a férfit azok nélkül az elavult formaságok és klisék nélkül, amik meghatározzák, hogy mit követelnek az emberek szexualitásuktól.

Férfiak és nők napjainkban lassan megtanulják hogyan lehet egymás szeretetét és az önszeretetet egyensúlyban tartani; a szabadságot és együttélést teljessé tenni. Az érettség magába foglalja annak felismerését is, hogy a szeretett és a szerető személy mindketten önálló lények. Azokat a nevelési eszközöket amik a szexuális kliséket állandósítják az egyházban, különösen a házassági előkészületi programokban, félre kell tenni.

vii. A papok képzésében is ki kell térni a házassági erőszak problémáira, annak forrására, következményeire, és azoknak a pasztorális eszközöknek a használatára miket erőszak eseteiben használni lehet.

e) A társadalmi átalakulás lehetőségei

A keresztény közösség tagjai és pásztorai sürgessék a politikai és gazdasági hatalom birtokosait arra, hogy igyekezzenek a kapitalista rendszer állandó javítására, átalakítására. Ez a rendszer a gazdasági életben gyakorolt erőszakos módszereken keresztül rossz hatással van azokkal szemben, akik gyengék, akiknek a Jogi és igényei védelemre szorulnak.

Ennek megvalósulására a keresztény közösségnek

i. fel kell hívnia a hatóságok figyelmét az elnyomás minden, olyan esetére amely lázadáshoz vezethet, például a munkanélküliség, a lakáshiány és a kizsákmányolás minden megnyilvánulására.

ii. Ki kell állni és össze kell fogni azért, hogy igazságos bánásmódot biztosítsunk a társadalom hátrányba szorított rétegei számára.

iii. Időnként szimbolikus aktusokra is szükség van, amiken keresztül a köztudat figyelmét felhívjuk segítség és támasz biztosításának fontosságára.

Ezt a profetikus szerepet szerzetes közösségek, plébániai csoportok alkalmanként már betöltik. Szükség van ezek számának megnövelésére. Minden fronton igyekezni kell az "új ég és az új föld" kialakítására (2 Pt 3,13). A házassági erőszak nemcsak egyéni, hanem szociális probléma is.
 
 

8. BEFEJEZÉS

EI kell fogadnunk azt a tényt, hogy jelenlegi helyzetünktől és meggyőződésünktől függetlenül a nők felszabadulásának megvalósulása a mai idők egyik jele. Ha felszabadulásról beszélünk, annak az az oka, hogy a nők azelőtt, el voltak nyomva és korlátok közé voltak szorítva. Ez a folyamat meg nem érte el célját mindenütt, sok helyen még meg sem indult. Ebben a kérdésben, a kereszténységről alkotott meggyőződésünk és Jézus Krisztusnak életünkben való alapvető elfogadása forog kockán. A nők felszabadítása egy kihívás és felelősség férfiak és nők a hierarchia és Isten egész népe, a klérus és a laikusok számára egyaránt. Mindannyiunknak bizonyítani kell az evangéliumi hűségben gyökerező lekötelezettségünket ebben a kérdésben, mivel ez ma az Egyház küldetésétől elválaszthatatlan feladat.