II. János Pál pápa a Tertio Millennio Adveniente kezdetű apostoli levelében különös hangsúllyal beszél arról, hogy 2000. évhez közeledve mennyire szükségünk van a megtérésre. Be kell ismernünk - mondja a Szentatya-, hogy gondolkodásmódunk és cselekedeteink gyakran nemhogy tanúságot tettek Krisztus mellett, hanem ellenkezőleg rossz példánk inkább eltávolította az embereket Krisztustól. Ezek a hibák gyakran kapcsolatban vannak a hatalom és a tekintély szó értelmezésével és használatával. A pápa kiemeli a múltból "az inkvizíció és a vallásháborúk bűneit". A jelen kor bűnei között megemlíti "a vallási közömbösséget, a természetfölötti értékek iránti érzék elvesztését, az emberi élet és a család értékének lebecsülését, a világias szellemet, az etikai relativizmust és az engedelmesség krízisét." Ebből a listából, világosan kitűnik, hogy a modern életben is sok még a probléma a tekintély, a hatalom és az engedelmesség terén.

Magyarországban a felvilágosodás, de különösen az elmúlt 40 év diktatórikus berendezése, sokakban minden tekintélyt lerombolt. Amennyire csak lehetséges volt, mindenki próbált nem engedelmeskedni. Az emberek szívében erős negatív beállítottság alakult ki a hatalom viselőivel szemben. Az elnyomás és igazságtalanságok a jogos és a jogtalan kritika szellemét erősítették, másrészt közömbössé tettek. Olyan légkör alakult ki, amelyben sokak csak a maguk dolgával törődtek, a parancsoknak és rendelkezéseknek ellenálltak, próbáltak nem közreműködni a diktatórikus hatalommal.

A japán társadalomban több a tekintélytisztelet. Ott jól tudják, hogy közösség és a társadalom összetartó erejének egyik alapja a tekintélytisztelet. Japánban mindenki törekszik a harmóniára, az összetartásra, együttműködésre. Japánban az szégyen, ha valaki kilóg a sorból. Emberi tekintetek nagyon befolyásolják a japán ember gondolkodásmódját és cselekedeteit. Azt azonban nem mondhatom, hogy Japánban a tekintély gyakorlása krisztusi elvek alapján történik. Inkább azt mondanám, hogy ott a közösség fontosabb, mint az egyén, a személy. Ez abból is kitűnik, hogy Japánban nincs szó a "személy"-re. Gondolom ez azért van, mert az nem nagy érték. Sokkal nagyobb érték a közösség, a vállalat, a rokonság tág és szoros értelemben. Sajnos Japánba is behatoltak a tekintéllyel kapcsolatos problémák. A szülök tekintélye is megcsorbult, a tanároké is. Japánban is találkozunk a tekintélyrombolás jeleivel.

Világos azonban, hogy minden tekintélyrombolás vagy visszautasítás szomorú következményekkel jár: szétforgácsolódás, erős individualizmus, szeretetlenség és uralkodni akarás mások felett saját elgondolásaink szerint. Mindezekből jól látható, hogy a tekintély krízise csak sokoldalú és radikális gyógyulás révén oldódhat meg.

Észre kell vennünk azonban azt is, hogy a modern életben vannak olyan pozitív jelenségek Magyarországon is Japánban is, amelyek jó befolyást gyakorolnak az emberekre: a testvériséget, önkéntes szolgálatot, kezdeményezőképességet, az újrakezdés szükségességét, felelősségvállalást, maradandó értékek keresését, Isten akaratának közös keresését, az igazi keresztény elveken alapuló tekintély szükségességét, stb.
 

I. Miben áll és mire való a tekintély?

1 ) Miért problematikus a tekintély az ezredfordulón, akárcsak más korokban? Ennek különféle okai vannak. Az egyik az, hogy nem vagyunk felnőttek a társadalmi és közösségi életünkben. A tekintéllyel rendelkezőknek s az engedelmeskedőknek fel kell nőniük, hogy "meglett emberré legyünk Krisztus teljességének mértékében" (Ef 4,13). Hogy nem vagyunk eléggé érettek abból látszik, hogy gyakran helytelenül értelmezzük és gyakoroljuk az engedelmességet és a ránk ruházott tekintéllyel visszaélünk.

Engedelmesség latinul obedientia, vagyis ob-audire, ami annyit jelent hogy odafigyelni, meghallgatni, nemcsak azt hogy megengedni valamit. A magyar szó ezt az értelmét domborítja ki, ami megint gyerekes magatartásra utal. Figyelemmel kell egymást meghallgatnunk. Ehhez érettség és nyíltság szükséges.

Ugyanígy van a tekintély szóval is. Latinul auctoritas, ami az augeo igéből jön (nőni, növelni). Tehát a tekintély szerepe nem csak az, hogy feltekintsünk rá, vagy feletteseink letekintsenek alattvalóikra, hanem arra, hogy segítse növekedésünket, hogy előmozdítsa felnőtté válásunkat. A tekintély szerepe az, hogy segít bennünket odafigyelni a személy és a közösség igazi értékeinek megvalósítására.

A tekintély gyakorlásában is fontos, hogy felnőttek legyünk, örömmel tudjunk szolgálni, ne legyünk tele gyerekes félelemmel és legyen bizalmunk a Szentlélek vezetésében a tekintélyviselők számára is és az engedelmeskedők számára is. Ebből a bizalomból származik az igazi erő és bátorság, nem az előírások és szokások bevasalásából vagy betartásából.

A tekintély és az engedelmesség közötti kapcsolat nem lehet hideg, személytelen, elidegenítő, életkedvet letörő. A tekintély nem veheti magára a teljes felelősséget, ha felnőttekről van szó. Felelősségét és hatalmát meg kell osztani alattvalóival is. Ami talán még fontosabb, minden tekintélyviselőnek is felnőtté kell válnia, hogy tekintélyével segíteni tudja alattvalóit a felnőtté válásban.

A tekintélyviselő és az engedelmeskedő kapcsolata Jézus szemében nem rideg vertikális kapcsolat. "Már nem mondalak titeket szolgáknak, mert a szolga nem tudja, mit tesz az ura. Barátaimnak mondalak titeket, mert mindent tudtul adtam nektek, amit Atyámtól hallottam." (Jn 15,15). Jézus másutt ezt a baráti kapcsolatot testvéri kapcsolatnak nevezi: "Ti ne hívassátok magatokat rabbinak, mert egy a ti mesteretek, ti pedig mindnyájan testvérek vagytok." (Mt 23,8-11).

A tekintélyviselőnek úgy kell gyakorolnia tekintélyét, ahogyan Jézus tette: "Megmostam lábatokat, nektek is mosnotok kell egymás lábát." (Jn 13,14). A tekintélyviselő nem uralkodhatik, inkább olyannak kell lennie, mint aki szolgál (Lk 22,26-27/ Mk 9,35/ Mt 20,26-27/ 23,11-12), nem viselkedhet úgy, mint a világ urai (Mt 20,25/ Mk 10,42/ Lk 22,25).
 

II. Kinek van jó kapcsolata a tekintélyviselővel?

A tekintély problémája erősen összefügg azzal, hogy a tekintélyviselő kit tart jó alattvalónak. Tisztában kell lennünk tehát azzal, hogy ki a jó alattvaló. Meg kell vizsgálnunk, milyen válaszok vannak erre a kérdésre. A válasz nagyon függ attól, hogy a tekintélyviselőnek mi a felfogása az emberi természetről. Nagy általánosságban a tekintélyviselőket két csoportra lehet felosztani:

Az A csoportba tartozók azok, akik meg vannak győződve, hogy az emberek nem szeretnek dolgozni, tehát dolgoztatni kell őket, hogy az intézmény el tudja érni célját. Ez a felfogás gyakran párosul azzal a véleménnyel, hogy vannak emberek, akik akarják, hogy valaki irányítsa őket, mert nem akarnak felelősséget vállalni azért, ami tesznek. Azok a tekintélyviselők, akik ilyen beállítottsággal viszonyulnak alattvalóikhoz, őket nem felnőtteknek, hanem "alacsonyabb rendűek"-nek tartják, és ennek megfelelő "gyermeki" engedelmességet követelnek. Ha tekintélyviselőm az A csoportba tartozik, felnőtt létemre nehéz neki engedelmeskednem.

A B csoportba tartozó tekintélyviselők azok, akik hisznek abban, hogy alattvalóik akarnak dolgozni, képesek életük irányítására és tudnak felelősséget vállalni azért, amit tesznek. Abban is hisznek, hogy alattvalóik a közös cél elérése érdekében fegyelmezni is tudják magukat. Hiszik, hogy alattvalóik egyéni célkitűzéseit összhangba lehet hozni az intézmény céljaival. Az ilyen tekintélyviselők hisznek abban is, hogy a közös célt nem lehet elérni csak a tekintély gyakorlásával. A B csoportba tartozók értenek ahhoz, hogyan kell alattvalóikat biztatni, segíteni, képességeiket kibontakoztatni, ismereteiket gyarapítani, újat alkotó erejüket fejleszteni, és elmélyíteni a közös cél iránti elkötelezettségüket. A B csoportba tartozó tekintélyviselők arra használják tekintélyüket, hogy elősegítsék új utak megnyitását.

A B csoporthoz tartozó tekintélyviselők tiszteletben tartják alattvalóik krisztusi szabadságát és Istentől kapott méltóságát. Ezért próbálják belevonni őket, mint barátaikat és testvéreiket döntéseikbe, hogy minden felnőtt keresztény tudjon szabadon, örömmel, szeretettel és felelőséggel engedelmeskedni a közösen megtalált isteni akaratnak.

A B csoportba tartozó tekintélyviselők nem félnek felnőtt alattvalóik meglátásaitól, megjegyzéseitől és építő kritikájától, mert tudják, hogy azok a közösség iránti szeretetből fakadnak. Ezen csoportba tartozó tekintélyviselők nagyon fogékonyak az igazságosság iránt. Azt akarják, hogy alattvalóik olyan életet éljenek, ami az igazságosságot valósítja meg a társadalomban. Ezért mindent megtesznek, hogy a periféria szorítottakat is barátaiknak, testvéreiknek és közösségük egyenlő méltóságú tagjainak tekintsék.
 

III. Mennyire vagyok szabad?

Sok ember és gondolom, több alattvaló sem szoktatja rá magát arra, hogy bármit tesz, azt szabad elhatározással tegye, ne csak kötelességből, vagy azért, mert "ha nem teszem meg, abból baj származik". Vannak olyanok is, akik nem értékelik eléggé a szabadságot. Pedig ez az egyik legnagyobb kincs, amit Istentől kaptunk.

Ha csak kötelességből engedelmeskedem, nem keresztény engedelmességet gyakorolok. Az igazi engedelmesség mindig szabadon választott hozzáállás. Felismerem állapotbeli kötelességeimben, vagy valamilyen feladatban annak értéket, ennek elérésének érdekében szabadon választom hozzáállásomat. Ha egyéni elgondolásaim, mások véleménye, anyagi szempontok vagy érvényesülési vágy uralkodik rajtam, a kötelességeimben felismert értéket nehéz szabadon magamévá tenni.

Csak az tud a tekintélyviselőnek keresztény módon engedelmeskedni, aki igazán szabad. Ez a szabadság abban áll, hogy ura vagyok életemnek és nem engedem, hogy akárki vagy akármi uralkodjon rajtam. Ezt a belső szabadságot soha senki sem tudja elvenni tőlem. Se fáradtság, se csüggedés, se külső kényszer nem tudja elrabolni belső szabadságomat Azt mindig én határozom el, hogyan viszonyulok új és nehéz helyzetekhez vagy tekintélyviselőim rendelkezéseihez. Abban, hogy megtaláljam helyes hozzáállásomat nehéz valóságokhoz, segít az a gondolat, hogy Isten nem akadályozta meg ezt a rendelkezést, vagy ezt a kemény és keserves valóságot. Ha Isten megengedte, tudom, hogy velem van, erőt és bátorságot ad a tekintélyhez való helyes hozzáálláshoz. Ez a hit segít abban, hogy szabad legyek félelmeim, gyengeségeim ellenére is. Tudom, hogy Isten kegyelmével mindenre képes vagyok, amit Ő megenged vagy nem akadályoz meg életemben. Mivel meg vagyok győződve Isten gondoskodó szeretetéről, rá tudok hagyatkozni az Ő irányítására, ami gyakran tekintélyviselőimen keresztül történik.

Szabadságom megélése abban áll, hogy nem külső dolgok, körülmények, emberi tekintetek határozzák meg hozzáállásomat az adott valóságokhoz, vagy ahhoz, amit a tekintélyviselők szabnak meg számomra. Találkozhatok nehezen elfogadható valóságokkal, rendelkezésekkel, azt azonban én határozom el, hogy hogyan viszonyulok hozzájuk. Szabadságom abban áll, hogy magam döntöm el, hogyan viszonyulok az adott tényekhez. Ha ügyelek arra, hogy soha semmit se tegyek csak azért meg megparancsolták, ki tudok alakítani magamban olyan hozzáállást az adott valóságokhoz és tekintélyviselőim kívánságaihoz, (ha azok nem bűnösek), hogy mindig találjak valami értéket bennük. Szabad akarattal keresem az értéket tekintélyviselőm óhajában, vagy az adott valóságban. Ha azt megtalálom, és magamévá is akarom tenni, szabadon tudok engedelmeskedni. Ezt a régiek értelmi engedelmességnek nevezték. Szűz Mária gyönyörű példát mutat erre Jézus születésének hírül adásakor.
 

IV. Világosan látom-e indítóokaimat az engedelmességre?

l. A tekintéllyel és az engedelmességgel bajlódók többségének nem világos, hogy miért kell engedelmeskedniük. Ha életem egyik fő célja a kényelmes élet, sok nehézségem lesz az engedelmességgel. A technika, orvostudomány és más modern tudományok arra ösztönöznek, hogy életemből minden kényelmetlenséget kivegyek. Ami nekem nehézséget, kellemetlenséget, kisebb-nagyobb szenvedést okoz, azt ki kell küszöbölnöm. Ha ilyen beállítottsággal élek, nem akarom Jézus útját járni. Jézus be tudta építeni életébe az ellentmondásokat, az emberek különbözőségét, megnemértését és nem vesztette el reményét, mert világos volt számára az út: az Atya akarata. Az engedelmességhez ilyen beállítottság kell.

2. Világos-e előttem, hogy én miért végzem munkámat? Saját elgondolásaim, terveim megvalósításáért, vagy az Isten szíve szerinti társadalom kialakítása érdekében? Az evangéliummal a kezemben és szívemben Jézus iránti szeretettel dolgozom-e, vagy a saját terveimmel és elgondolásaimmal vagyok tele? Ha állandó lázas aktivitás hajt, nem látom, milyen indítóokok mozgatják életemet.

3. Ha engedelmességem alapvető indítóoka az, hogy családommal, világnézetemet megosztó közösségemmel akarok egységben lenni, nemcsak külsőleg, hanem a szívem mélyén is, mindig képes leszek engedelmeskedni közösségem érdekében is. Ha világos számomra, hogy a tekintélyviselők szükségesek az Isten szíve szerinti közösség és társadalom kialakításában, megtalálom az utat a szabadon, örömmel és szeretettel teli engedelmességhez.

4. Az engedelmesség egyik legfontosabb indítóoka a krisztusi egységre való törekvés. A szívből fakadó egység garantálja munkánk eredményességét.

5. Ha nem veszem az engedelmességet komolyan és nem engedem, hogy tekintélyviselőim szabják meg munkakörömet, könnyen végletekbe esem. Vagy túl sokat, vagy túl keveset dolgozom, és amit teszek az is önközpontúságomat táplálja.
 

V. Mi segít az igazi engedelmességhez?

1. Közösségi élet, ahol mindnyájan egy célra törekszünk. Az igazi közösségeknél ez nem szükségképpen együtt lakást jelent, hanem komoly törekvést, hogy szenteljünk egymásnak időt és szívet. A tekintélyviselőnek is nagyon fontos, hogy közösségi életet éljen, mert akkor mindenkinek könnyebb az engedelmesség, hiszen így mindenki tapasztalhatja szeretetét, ami egyesít bennünket.

2. Szabadon vállalt kisebb-nagyobb áldozatok a közösségért elősegítik az igazi szeretet kibontakozását, ami nélkül nincsen igazi engedelmesség.

3. Tekintélyviselőim előtti nyíltság is nagy segítség. Fontos, hogy tekintélyviselőim ismerjenek engem. Nekik is, nekem is időt és fáradtságot kell szentelnünk arra, hogy megismerkedjünk egymással. Az ilyen légkör elengedhetetlen az engedelmességhez, a tekintély helyes gyakorlásához.

4. Az engedelmességnek nagy segítsége az azt megelőző dialógus. Így tudja a tekintélyviselő jobban megismerni társát, akinek munkát vagy feladatot akar adni. Ezen keresztül jobban látja, társa mire képes, milyen segítségre van szüksége. Az, aki a feladatot kapta, a dialógus révén jobban megérti, miben áll az a feladat és nagyobb felelősséggel tudja azt kivitelezni.
 

VI. A helyes értelemben vett tekintély alapelvei

Versengés támadt közöttük, hogy melyikük nagyobb. Ő azonban így szólt hozzájuk: "Az uralkodók zsarnokoskodnak népükön, s akik hatalmat gyakorolnak rajtuk, jótevőinek hívják magukat. Köztetek ne így legyen, hanem a legnagyobb legyen olyan, mint a legkisebb, és a tekintélyviselő olyan, mint a szolga. Ki nagyobb: aki asztalnál ül, vagy aki fölszolgál? Ugye az asztalnál ülő? Én mégis úgy vagyok köztetek, mint a szolga. Ti viszont kitartottatok velem megpróbáltatásaimban. Ezért nektek adom az országot, mint ahogy Atyám nekem adta, hogy asztalomnál egyetek és igyatok országomban, és trónon ülve ítéljétek Izrael tizenkét törzsét." (Lk 22, 24-30)

Ez a tanítás 2000 év távlatából is szinte forradalmian újnak tűnik. Mondjuk ki őszintén: nagyon kevéssé sikerült ezt a krisztusi tanítást megvalósítani.

Ennek a tanításnak alapelemei:

a) Az Úr Jézus szembeállítja az evangélium tekintély gyakorlását a világi hatalom gyakorlásával. Az utóbbi romboló jellegű, kettős értelemben: hazugságon alapul és letör, szolgalelkűséget eredményez. Az előbbi nyílt, őszinte, felemel, az igazságra épít és a belső szabadságot szolgálja.

b) A tekintély nem privilégium, hanem szolidaritás, ezen belül felelősség és szolgálat. Éppen ezért "aki első akar lenni, legyen az utolsó és mindenki szolgája" (vö. Mt 20,27).

c) Az Isten szíve szerinti társadalomban a tekintély a szeretet és az alázat hatalma, tehát lelki jellegű, a Szentlélek irányítása alatt van.

d) Az Úr Jézus soha sem kompromittálta tekintélyét, azt mindig a mennyei Atyától származtatta... (Jn 13 a lábmosásnál... "Tudta, hogy az Atyától jött és az Atyához tér vissza..."). Az Ő tekintélye tehát nem demokratikus: azaz nem a nép akaratától függ, nem a tanítványok közmegegyezése adta tekintélyét, hanem az Atya megbízása.

Úgy gondolom, hogy az ezredfordulón szükséges számunkra a belső megújulás. Ennek egyik fontos része, hogy a megújulás nemcsak az engedelmesség, hanem a tekintély és a hatalom terén is.
 

VII. A helyes értelemben vett tekintély gyakorlata

1) - A tekintélytisztelet területén hatékony megújulásra és igazi korszerűsítésre van szükség. Ez nem mehet végbe az alattvalók közösségi megújulása nélkül. A tekintély mindig egy közösséget tételez fel. A tekintélyviselő csak akkor tudja helyesen gyakorolni hatalmát, ha a közösség minden tagja együttműködik. Az egészséges tekintélytiszteletben a közösség minden tagjának részt kell vennie a maga helyzete és adottsága szerint.

2) - Az alattvalóknak Jézus példáját kell követniük, aki azért jött, hogy megtegye az Atya akaratát (vö. Jn 4,34/ 5,30/ Zsid 7,10) és aki "szolgai alakot öltve" (Fil 2;7) a szenvedésből tanult engedelmességet (vö. Zsid 5,8). A jó alattvalók alávetik magukat tekintélyviselőiknek mint Isten helyetteseinek, a Szentlélek ösztönzésére és a hit szellemében.

3) - A tekintélyviselők viszont szolgálatuk gyakorlásában figyeljék tanulékonyan Isten akaratát. Tekintélyükkel csak a testvérek érdekében és a szolgálatuk szellemében éljenek, így magának Istennek a szeretetét fogják érzékelhetővé tenni testvéreik számára.

4) - Úgy kormányozzák tehát őket, mint Isten gyermekeit, tiszteljék bennük az emberi személyiséget, és biztosítsák a feltételeket ahhoz, hogy engedelmességük egyre inkább önkéntes legyen.

5) - Az tekintélyviselők szívesen hallgassák meg testvéreiket, növeljék bennük az együttműködési kedvet.

6) - Így lesz lehetséges minden alattvalónak aktív és felelősséget vállaló engedelmességgel közreműködni a közös munkában, az emberek szolgálatában, és az Isten szíve szerinti társadalom kiépítésében.

7) - A tekintélyviselőknek mindig megmarad a hatalmuk arra, hogy döntsenek és a teendők felől intézkedjenek.
 

VIII. Ki a jó tekintélyviselő?

Nézzük meg a fentebbiek gyakorlati alkalmazását a mindennapi életben. Hogyan vezet egy tekintélyviselő az Isten szíve szerint?

A Krisztus szíve szerinti tekintélyviselő:

1.- Szolgálni akarja társait, nem pedig kedvükben járni.

2.- Nem világias módon vezet: "fogásokkal", politikai módszerekkel, diplomáciai ügyességgel, hanem világos, átlátszó, egyenes és következetes, mindig érezve a felelősséget Isten előtt, tudva, hogy nem saját gyermekeit, hanem az Isten gyermekeit vezeti.

3.- Ha szükséges, erőteljesen lép fel, de mindig nyitott szívvel és igazi őszinteséggel.

4.- Mindent annak tudatában tesz, hogy bármilyen más munkánál fontosabb a rábízott egyénekkel és a közösséggel való foglalkozás.

5.- Birtokolja a személyes tekintély karizmáját, hogy társai szívesen tudjanak neki engedelmeskedni és akarják, hogy ő irányítsa őket.

6.- Rendezetlen érzelmei nem uralkodnak rajta, mert tudja azokat tudatosítani, imában Jézussal megosztani, és azokkal szembeszállni, ha erre szükség van.

7.- Meghitt kapcsolatban van Istennel, ezért tudja testvéreivel együtt keresni Isten akaratát, és a dialógus után világosan meg is határozza a társainak adott feladatokat.

8.- Mindig tiszteletben tartja a személyeket és a valóság követelményeit.

9.- Ügyel arra, hogy jó tanácsadói legyenek, akikkel gyakran megbeszéli ügyeit. Fontosnak tartja, hogy kikérje szakértők véleményét, amikor különösen nehéz és bonyolult kérdésekről van szó.

Így tudja segíteni társait az engedelmességben, mert mindenki látja, hogy a tekintélyviselő tudja, hogyan kell vezetnie.

10.- Tudatában van, hogy a jó kormányzáshoz az is hozzátartozik, hogy rendszeresen meghallgatja társai véleményét, mert tudnia kell, hogy ők mit gondolnak.

11.- Amit lehet, társai kezdeményezésére hagy. Amit ők meg tudnak tenni, azt nem akarja helyettük végezni. A "szubszidiaritás" elvét nagyra becsüli. Ez azt jelenti, hogy ad bőven teret alattvalóinak kezdeményezésre, nem akarja azt tenni, amit egy alattvaló a maga hatáskörében meg tud tenni, felruházza alattvalóit felelőséggel, hogy ők tapasztalhassák a tekintélyviselő bizalmát.

12.- Vezetése inkább épül a szeretetre, mint parancsokra és előírásokra.

13.- Vezetése nemcsak emberi okosságon, hanem a Szentlélek sugallatain alapszik, tehát nem titkolózásra támaszkodik. Amennyire csak lehet, megosztja társaival mindazt, amit tud és amit a szívén visel.

14.- Őszintesége és nyíltsága elősegíti társai őszinteségét, és arra indítja őket, hogy megosszák vele gondjaikat, vágyaikat, meglátásaikat.

15.- Természetesen ügyel arra, hogy amit négyszemközt hallott, az titokban maradjon. Tudja, hogy a diszkréció elengedhetetlen feltétele az állandó dialógusnak, ami nélkül nincsen igazi keresztény engedelmesség.

16.- Nem gondolja, hogy a régi dolgok újbóli megismétlése az egyetlen út Isten akaratának teljesítésére. Nyitott szívvel fogadja az újításokat, és keresi azokban is az idők jeleit, Isten akaratát.

17.- Fontos feladatának tartja, hogy társainak jó példát adjon a hűséges és felelősségteljes munkában.

18.- Jól tudja, nem az a feladata, hogy megkövetelje az előírásokat csak azért, mert elő vannak írva. A fegyelem és előírás soha nem öncélú. Csak arra valók, hogy jobban felismerhessük a helyes utat, nagyobb örömmel és rugalmassággal tudjuk követni, és jobban tudjuk szolgálni embertársaink szükségleteit.

19.- Amikor feladatot ad az Isten szíve szerinti közösség vagy társadalom felépítése érdekében vele együtt munkálkodó társainak, amennyire csak lehet, próbálja előrelátni, milyen testi, szellemi és pszichológiai problémákkal fognak társai találkozni a kapott feladattal kapcsolatban. Számításba veszi tehát társai egészségét, nehézségeit, gyengeségét, bizonytalanságát, kísértéseit. Megbeszéli ezeket imában az Úrral és társaival baráti szellemű, személyes párbeszédben (dialógusban).

20.- Próbálja elősegíteni társai között a közösségi szellemet közös megbeszélésekkel, a munkákra való visszatekintéssel, kiértékeléssel, közös tervezésekkel, és amennyire csak lehet, közös pihenéssel és felüdüléssel.

23.- Keresi az alkalmat, hogy rendszeresen találkozni tudjon hasonló helyzetben levő tekintélyviselőkkel. Tudja, hogy neki is szüksége van segítségre, támogatásra és kihívásokra.