1. A szeretet pszichológiai tényezői

Pszichológiai szempontból tekintve a szeretet egy komplex akció és készség, amely sok tényezőre bontható fel, és a domináló tényező alapján különféle stílusban vagy típusokban nyilvánul meg.

Az ember minden pillanatban, még alvás közben is, állandóan percipiál kellemetlen és kellemes dolgokat. A szeretet legbiztosabb alapja az általános bizalom abban, hogy a jó dolgok fognak dominálni az illető életében.

Az újszülött még nem tudja, hogy van külvilág és van jövő idő, de nagyon hamar, körülbelül kéthónapos korában, megjelenik nála a ’kéthónapos mosolygás’, az alapvető bizalom létrejöttének a jele. Ujjongva ismer rá gondozója személyére, akiről úgy sejti, hogy ő minden jónak a forrása, és ezért csupa öröm, bizalom, reménység és biztonságot érző, amikor meglátja. Az alapvető bizalom szerkezetileg egy feltételes reflex, minthogy az anya meglátása a meleg, az étel és a többi jó dolog közeledésének az előjele, de ugyanakkor sokkal több mint csak egy reflex, mert az egész életirányt beállító bevésődés, élettanulás, „imprinting”. Azt mondják, hogy aki három éves koráig harmonikus gondozásban részesül és megszilárdul benne az alapvető bizalom, az ki fogja bírni az élet viszontagságait. A bizalom fokozza a vonzódást és a jó utánzását, a szeretetnyújtást. Sokszor látjuk, hogy a kisgyermek viszontdédelgeti az anyát, például az anya szájába dugja a saját jó falatját.

Az ’alapvető bizalom’ bizalom magára az életre vonatkozik holisztikusan, általánosságban. Képessé tesz minket a jóságra és a lojalitásra, az imádkozásra, Isten-hitre, Isten és az embertársak szeretetére: a ragaszkodó ’kapaszkodásra’ és a másik ember méltóságának és személyének a tiszteletére. Hangsúlyoznunk kell azonban, hogy a bizalom egy döntés, az ambivalencia legyőzése. Az anya sokszor okoz a gyermeknek szenvedést, frusztrációt, például éppen főz, vagy a többi családtaggal van elfoglalva, amikor hívják, vagy csak nem tudja a gyermek hasi vagy fogzási fájdalmát megszüntetni. Ez sokszor a gyermek haragját váltja ki; és ennél fogva a bizalom létrejöttéhez egy valamiféle megbocsátó döntés, a kapott rossz elfelejtése, szükséges. Gondolhatunk felnőtt korral kapcsolatban az ószövetségi Jób esetére, aki feladja az igazságtalannak látott Jehova elleni lázadását, mert a saját szenvedései közepette is felismeri Isten végtelen teremtő szeretetét. Az Istenszeretet fenntartásához is nélkülözhetetlenül szükséges tehát az alapvető bizalom, a megbocsátó lojális ragaszkodás, és a teremtményi alázatosság.

A szeretethez hozzátartozik a hálaadás és a saját hibák jóvátételének az igyekezete. A pszichoanalitikus Hermann Imre szerint az emberi érettség kritériuma a hálás lelkület. Ez automatikusan magába foglalja a bizalmat, a megbocsátást, és az igazi alázatosságot, azaz annak a tudatát. hogy semmiféle jó, amit kaptam, tulajdonképpen nem járt nekem. Jób is hálás szeretetre cserélte fel a lázadását. A legnagyobbnak tartott római császár, Marcus Aurelius, zsebkiadásban magyarul is megjelent Önéletrajzában nagyon kedvesen sorolja fel hogy tulajdonképpen semmi képességet vagy hozzáértést nem talál önmagában, mert az egyik képességét ettől tanulta, a másikat attól kapta, és így tovább, egy hosszú listában. De még a büszke, de objektivitásra törekvő Goethe is hasonlóan ír.

Ugyancsak nincs szeretet megbocsátási készség nélkül. Sokszor nagyon nehéz megbocsátani. Ilyenkor többlépésű eljárásra van szükség. A legfontosabb talán az, hogy merjük elképzelni, hogy bizonyos körülmények között mi is tudnánk vagy szoktunk ilyen csúnyán viselkedni. A következő lépés az, hogy próbáljuk meg megérteni, hogy mi indokolta és mi enyhítheti a megbántást, vagy hogy van-e szükség védekezésre; mi a teljes realitás.

Tisztában kell lennünk azzal, hogy a megbocsátás nem jelenti a védekezés feladását, Ebből a szempontból változás van az egyházi erkölcsi tanításban. A kanadai Quebec-i püspökök és szakemberek például egy Manifesztót készítettek, amely szerint a feleségverés sérti a nő emberi méltóságát, és ezért az ilyen házasságot eleve érvénytelennek lehet tekinteni. A katolikus Egyház ma országszerte állít fel Tribunálokat, ahol meg tudják állapítani az emberi méltóságot veszélyeztető házasságok érvénytelenségét. A mai katolikus szemléletben tehát az önvédelmet és a megbocsátó jóakaratot koordinálni kell. Szinte minden mai szerző megemlíti azt is, hogy önmagunk szeretete és az önzés két különböző hozzáállás, és hogy csak az tud másokat szeretni, aki önmagát is elfogadja és szereti.
 

2. A mai irodalom

Két újabban megjelent könyvre szeretnék hivatkozni.

Father James G. Keenan S.J. 2003-ban megjelent erkölcsfilozófiai könyvében megkritizálja azt a hagyományos eljárást, hogy az erkölcstanok megelégedtek a bűnök felsorolásával és a papságnak nyújtott utasításokkal arra vonatkozólag, hogy milyen bűn után milyen penitencia jár. Még ma is, negyven éves gyóntatási tapasztalata szerint, a bűnlajstromok alapján gyónjuk meg. hogy egyszer félreléptem, kétszer elmulasztottam a szentmisét, és így tovább, azonban nem gondolunk arra, és nincs is benne a legtöbb bűnlajstromban, hogy elsősorban a szeretetlenséggel vétkezünk. Hányszor nem adtuk meg a szeretet, amikor kellett volna. Father Keenan szerint a XXI. század katolikus erkölcstana középpontjában a másokkal törődés megkívánása áll. Az embert ma úgy tekintik, mint aki Istenhez, embertárshoz, és önmagához viszonyuló, ’relációban’ élő lény.

Erich Fromm „The Art of Loving” című könyvét még 1956–ban írta meg, de a mai értékeltorzító ’piacvilágban’ lett aktuális és ezért 2006-ban újra kiadták. Fromm megkülönbözteti az Isten-szeretetet, valamint a testvéri, a szülői, és az erotikus szeretet.

A testvéri szeretet, ’brotherly love’, az általánosan fennálló szeretet a felebarát, önmagunk, Isten és az egész világ felé. Fromm leírása sokban megfelel a keresztény agapé-nak: Istenben szeretjük egymást. – A ’szülői’ szeretet egyik fajtája az anya-típusú ’feltétlen’ szeretet. Az anya nem teszi a szeretetét attól függővé, hogy a gyermek jó-e vagy vonzó-e, hanem mindenképpen szereti azért, mert ez az ő gyermeke. Az ’apa’ viszont, mint a többi emberek is, pszichológiailag nézve egy új jövevény a kisgyermek kapcsolataiban. Az ő szeretete ’feltételes’ és ezért küzdeni kell érte, elsősorban engedelmességgel és a törvényei tiszteletben tartásával. – Az erotikus szeretetben hol a romantikus érzelmek, hol pedig a szexualitás dominálnak. Nagyon sokszor nem igazi szeretet a házassági szeretet. A szeretet ugyanis a teljes személyiség hozzáállását tételezi fel.

Erich Fromm erősen kritizálja a zsidó és a keresztény vallásokat, amiért ezek sokszor egyoldalúan csupán a gondoskodó és követelő emberi szülő iránti mintájú istenszeretetet hirdetik. Ez jó, de nem elégséges. A zsidó-kereszténységben csak a misztikusoknál erős az ismeretlen istenséggel való összeforródás, unió igénye, holott a szeretet éppen az egyedüllét és az elhagyatottság félelmétől felszabadulást, a bizalmas relációban élés reményét és tapasztalatát hozza létre.
 

 

---

Irodalom

Fromm, Erik, 2005. (1956.) The Art of Loving. Toronto: Quality Paperback.

Keenan, James,J., S.J., 2004. Moral Wisdom, Lessons and texts from the Catholic tradition. London, Boulder, New York, Toronto, Oxford: Rowman and Littlefield Publishers, Inc.