A meggyőződés békéje
 
Kelly, Patrick Joseph
Fülöp Szigetek

 

1987 augusztusában Mindinao-ban, Fülöp szigetek hátországában, a katonaság feloszlatott egy férfiakból és nőkből álló csoportot, akik 13 farönköket szállító teherautót tartottak fel a városba haladásuk közben. 11 nap és éjszaka erőszak mentesen tartották fel a teherautókat. Enni adtak az autóvezetőknek és kísérőiknek, elmondták nekik, hogy számukra is és gyerekeik számára is életszükséglet az erdő. Minden este felkérték őket, hogy vegyenek részt a sztrájkőrség imáiban és szentírási részeken való elmélkedéseikben az őrség oldalán.

Letartoztatásom és az őrségből való eltávolításom után, a katonaság nád botokkal ütötte, nyomta és taszította le az embereket az útról. A teherautók pedig rakományaikkal folytatták útjukat a 150 km-re levő város felé. Ugyanakkor 18 üres teherautó a megegyezési területre vezetett.

A püspök közbenjárására még aznap reggel elengedtek a katonai táborból.

Délután, mikor mindannyian visszaértünk a Bukidnon-i San Fernando városba, az emberek elhatározták, hogy folytatják a rönkszállító teherautók figyelését és az őrségben esténként imáikat és elmélkedéseiket

Az ima kezdetén, mind rendszerint, az együttérzésünk jeleként az emberek óhajuk szerint elmondhatták gyarlóságaikat, amire mindannyian azt válaszoltuk „Isten bocsásd meg nekünk”. Néhány nappal a feloszlatás után Adalida  - egy nagyon vékony 45 év körüli házas nő, aki szegénysége miatt egész életében keményen dolgozott -  egy este azt mondta: „bocsáss meg Uram a rossz gondolataimért, amit az engem ütlegelő katonákról gondoltam”. Egy másik este Ondo Sepe azt mondta: „bocsáss meg Uram a haragomért, amit azon városlakók iránt éreztem, akik szerint igazunk van, de visszautasították a hozzánk való csatlakozást”. Mindkét esetben az emberek azt válaszolták: „bocsáss meg nekünk Istenünk”.

Ennek a nőnek és férfinek a magatartásában mélységesen a béke egy szükséges forrásának jelét érzem: gyengén és tökéletlenül próbálunk tanúskodni és az igazságszolgáltatás nevében igazat adni a javak felett.

Jean és Hildegarde Gross-Mayr „Az Evangélium és küzdelem az igazságszolgáltatásért” című könyvében Isten irántunk való szeretetén elmélkedik. „Álljunk meg egy pillanatra és gondolkozzunk el ezen a szereteten. Szeret minket az Isten? Ismerjük szívünk szavát, Isten szeret minket, a fiát adta megmentésünkért (Jn 3.16), a fiát, akit úgy szeretett, ahogy egyetlen apa sem lesz képes szeretni a fiát. A fiát, aki úgy szerette atyját, ahogy egyetlen fiú sem lesz képes szeretni apját. Az Isten egyetlen fiát adta, de kinek a megmentésére? A hűségesekért, a becsületesekért, az igazságosakért és a szentekért? Nem, nem csak értük, hanem a hazugokért és tolvajokért is, sőt azokért, akik száz milliók éhhalálát okozták, a gyilkosokért, a házasságtörőkért, a bűnözőkért, a kegyetlenekért, a hitehagyottakért, a zsarnokokért, a kizsákmányolókért - röviden a bűnösökért, akik mindannyian vagyunk. Látod! Ezzel a szeretettel kér minket Isten, hogy tanúskodjunk az emberiség végezetéig.”

Meggyőződésem, hogy Isten minden egyes személy azonosan szeret, így gondoskodik a béke lehetőségéről. Isten a pápát sem szereti jobban mint Saddam Hussein-t… Erről a szeretetről kell tanúságot tennünk életünkkel abban reménykedve, hogy mások is válaszolnak szeretetére. Mivel oly hiányosak és tökéletlenek vagyunk, más rossz tulajdonságainkkal együtt, tanúságunk csak Isten erejére támaszkodhat.

A világ csak „győzteseket és veszteseket” akar és lépten-nyomon arra ösztökél, hogy egymás közti kapcsolatainkban mi is ezeket a feltételeket alkalmazzuk… Istenünk azonban azt akarja, hogy családként és testvérként viszonyuljunk egymáshoz, úgy szeressük egymást, ahogy Ő szeret minket.

Hiszem, hogy a fentiek legalább részben a béke forrását képzik.

(Szilvássy Gábor fordítása)