Az Egyesült Nemzetekkel egyetértésben Szentatyánk az 1994. évet a család évének jelentette ki. Így bátorkodom előhozakodni pár szokatlan, de alapvetően nagyonis orthodox, teológiai meglátással a család fogalmával kapcsolatban.

A család valami annyira természetes, nemcsak az ember, hanem az állatok világában is, hogy teljesen elhanyagoltuk a teológiai jelentőségének kivizsgálását. Tegyük fel tehát a kérdést: mi a család szerepe Isten teremtés-tervében. Mi Isten elgondolása a családról?

Valamit előre kell bocsátanom: család jelenti a szülőket gyermek, avagy gyermekekkel. Gyermek nélkül nincsen család. Teológiánk szerint a házasság semmis, ha a felek a gyermeket készakarva eleve kizárják. Tehát nyugodtan mondhatjuk: a család célja a gyermek. Szerető barátság egy férfi és egy nő között gyermek nélkül is szép és jó, és komoly szükséglete az emberi társas életek. Ilyen kapcsolatokat az egyház elismer és megáld, de ha a gyermekáldást készakarva kizárják, akkor a házasság nem szentség.

Az egyházatyák általában úgy gondolták, hogy Isten eredeti terve szerint Éva lett volna Isten fiának anyja a megtestesülés misztériumában. A Teremtés könyve 2-3 fejezetének gondos olvasása támogatja ezt a eltevést.

Isten megteremti Ádámot és egy kertbe helyezi. A kert egy hely, mely védett a természet vad erőivel szemben. Ez arra mutat, hogy a boldogság ezen kis szigetén kívül, a kozmosz már a Sátán uralma alatt, a halandóság jároma alatt szenved. Isten miután Ádámot megteremtette az ő közreműködésével - álmát beteljesítve - megalkotta Évát. A következő lépés, világos, csak a gyerek lehet, az Istengyermek.

Hogy Isten tervét meghiúsítsa, Sátán megközelíti Évát a leendő Istenanyát. A kísértés lényege, hogy férjétől legyen gyermeke, egy gyermek, ki teljesen az övék és nem kell fogadni mint Isten ajándékát. Érdekes, hogy tulajdonképpen ez az igazi bűn a születéskorlátozásban is. Nem a meg nem engedett metódusok a terhesség ellen védő eszközök és orvosságok használata, hanem egy emberi lény léte fölött való döntésben van a bűn gyökere. Egy emberi személynek soha és semmilyen körülmények között nincs jogában önhatalmúlag dönteni egy másik személy léte vagy nem léte fölött.

Sátán, az antikrisztus, megkísérelte, hogy eltorlaszolja a megtestesülés útját, egyenlőre sikerrel. Évát elkápráztatja a gondolat, hogy saját gyermekének, illetőleg gyermeküknek, anyja legyen. Ez volt a születésszabályozás első és legtragikusabb következményű esete. Ebből született halandóságunk minden nyomorával.

Ha a Teremtés könyvének 3. fejezetét gondosan olvassuk, a gyermek motívum uralja a büntetéseket. Sátán büntetése, hogy mégis az asszony ivadéka tapos fejére. Éva büntetése nem is annyira a szülési fájdalmak - mint hagyományosan értelmeztük - hanem valami mélyebbről van szó. Gyermekében az asszony egy lépést szeretne tenni egy jobb világ, a beteljesedés felé, ami nem valósul meg. Gyermeke nem beteljesedés, csak folytatása ennek a nyomorú életnek. Ádám büntetése, hogy mint családfenntartó csak keserves munkával képes érvényesülni a létért való küzdelemben.

Az eddig elmondottak világában próbáljuk meg kidolgozni és valamit mondani a nő, a férfi és a gyerek teológiájáról.

 

A női teológiája

Mintha a nőre hárítanánk a bűnbeesés minden felelőségét. De ne felejtsük el, ez ahelyett, hogy lealacsonyítaná a női nemet, kihangsúlyozza a női egyedülálló felelőségét és méltóságát. Modern feministák panaszkodnak, hogy az egyház patriarkális gondolkozású, de elfelejtették, hogy az egyház egy nőben tiszteli a teremtés legnagyobb és legcsodálatosabb méltóságát: az isten-anyaságot. Rá kell döbbennünk arra is, hogy az isten-anyaság nem csak egy különleges eset, hanem gyökere és alapja minden anyaságnak.

A férfi isten képmása, de a nő több: Isten anyja. De menjünk mélyebbre. Hasonlítsuk össze a két latin szót: mater (anya) és matéria (anyag). A magyarban mégjobban kidomborodik, hogy mennyire összetartoznak. A scholasztikusok a matéria prima (ősanyag) fogalmával bajlódva úgy találták, hogy annak lényege a befogadóképesség. Mondhatjuk tehát mikor az anyag, a befogadóképesség, eléri a személyi méltóságot, akkor anyának nevezzük.

De a nő a Szentírásban nemcsak anya. Isten Évában Ádámnak teremtett hozzá hasonló élettársat, kit magyarul feleségnek nevezünk. Nem volna helyes a férfi és a nő életközösségét a szexuális síkra koncentrálni. Valószínűleg, a halhatatlan, paradicsomi életben is volt már nemi élet, de ott a személyi, spirituális elem volt a domináns. A nemiség legyen úgy, mint egy kísérő zene a háttérben, de ne uralja az életet.

 

A férfi teológiája

A férfi Isten képmása. Nem azért, mert halhatatlan lelke van - ebben közösködik a nővel -, hanem mert a Fiú képmására alkotta Isten. A Fiú az Atya képmása (Zsid 1,3). A férfi tehát nem közvetlenül az Atya képmása, mégis a családban, mint atya, valamiképpen a mennyei Atya helytartója, vikáriusa. Mint családatyának tekintélye van, mely engedelmességet követel a gyermektől. Freud eltorzította az atyai tekintélyt Oedipus komplexumával. Ma sajnos még az egyházi írások is, a tekintély és a velejáró engedelmesség fogalmát gondosan kerülik.

Az Atyának tekintélye van, de a Fiú az Úr, Neki van hatalma, hogy az Atyának engedelmeskedve uralkodjon a világ fölött. De mint igazi úr, nem basáskodva, hatalmát elnyomásra használva. Hiszen az Úr maga tanítja, hogy a keresztény uraság szolgálat (Mt 20,25-28).

 

A gyermek teológiája

Ha Krisztus lett volna az első gyermek, ki Évától evilágra született, utána valószínűleg következtek volna a többi gyerekek, igazi emberi gyerekek, kik a férfi és a nő egyesüléséből születtek. De lettek volna ilyen gyerekek Krisztus után? Az emberi szaporodást a Szentírás áldásként könyveli el. Ábrahámnak megígérte az Úr, hogy leszármazottai annyian lesznek „mint csillagok az égen, vagy mint fövényszemek a tengerparton” (Ter 22,17). Vajon a jövő nemzedék, az emberiség szaporodása csak a halandóságban volna meg, hiszen mi értelme lenne a halhatatlanságban?

Az elsőszülött egészen különös, kiváltságos helyzete a zsidó gondolkozásban arra mutat, hogy Isten eredeti terve szerint mindez hogyan történt volna, ha nincs bűnbeesés kissé nehéz elképzelnünk. Annyit azonban mindenesetre mondhatunk, hogy minden gyermekben az isteni misztérium ragyog fel. A fiúkban az Isten Fiának megtestesülése és minden leányban az Isten-anyaság nyer folytatást. Karl Kerényi az isteni gyermekről szóló könyvében ad egy-két ilyen irányú mély meglátást.

Úgy hiszem tehát, hogy Isten eredeti tervében benne volt a sok gyermek, de mikor a gyermekek számát az ember tervezi és korlátozza az már a halandó élet nyomorúsága.

Csak egy pár gondolatot próbáltam kiemelni a család teológiájából. Úgy vélem, ha a megtestesülés valóban Isten eredeti terve szerint van - mint ez ma az általánosabb teológiai vélemény -, akkor a család is benne volt ebben a tervben. Tehát helyes az, hogy a házasságot szentségnek tekinti az egyház. De érdekes, hogy a házasság latin neve: matrimonum. Az anyaság szentsége? Lehetséges elgondolás. A férfiak számára van a papság, a női vonalon pedig az anyaság az elérhető legnagyobb szent méltóság.