Századokon át a fizikai erő határozta meg a világ mozgatását; a XIX. és XX. században a pénz vált a mozgató erővé; kétezertől pedig a szakértők szerint az információ lesz a gazdasági élet mozgatója. Ebben benne rejlik a gondolatok közlése (a kommunikáció), vagyis nemcsak a tudás birtoklása, hanem az átadása és értékesítése is - amiért az ember pénzt kap -; vagyis a régi meder is jelen marad. A gondolatok közlésének tehetsége tehát még nagyobb szerepet fog betölteni mint eddig.

A szóbeszéd (kommunikáció) mindigis fontos volt az emberek közt, s ha sok nagy esemény mélyére néznénk, valószínűleg rájönnénk, hogy valamit vagy mindig rosszul mondtak, vagy rosszul értették.

Egy svájci tanulmány meghatározta a siker három legfontosabb ismérvét, melyek a következők (nem fontossági sorrendben, mert mind a három egyformán fontos):
- tudás: ami nem a tudás felhalmozására hanem a felhasználására utal, vagyis hogy az ember képes
egy információt gyorsan és sikeresen megtalálni, megérteni, illetve hasznosítani; képes a tapasztalatból következtetni és egyedül dolgozni;
- kapcsolat: a kommunikációban, illetve az emberi kapcsolatban való ügyesség;
- lelkesedés: lelkesedőképesség.

DeVito 1981-ben a következőképpen határozta meg a közlést (kommunikációt):
a közlés egy tett
- melyben az ember átad vagy megkap egy üzenetet vagy közleményt,
- bizonyos körülmények között,
- melyet a zaj torzít,
- valamilyen hatása lehet
- és alkalmat ad viszontválaszra.

Mivel a közlés emberek közt zajlik le, ezért érdekes az ezzel kapcsolatos lélekmértani (pszichogeomatriai) felmérést szem előtt tartani. E szerint a társadalom öt féle ember-típusra osztható, amiket mértani formákhoz lehet viszonyítani:

Négyzetek: sokat és erősen dolgoznak, szervezettek, mindent időben befejeznek, a fehérneműiket a vásárlás időrendi sorrendjében rakják a fiókba. A konkrét dolgokat szeretik, képzelőtehetségük mérsékelt.

Téglalapok: az örökös tanulók. Mindig készek új dolgokat tanulni, ezáltal nyitottak a változásokra és a másik négy forma közül bármelyikké válhatnak.

Körök: közvetlenek, mindig segítőkészek. Állandóan szaladnak, mindig időzavarban vannak, mert valakinek éppen segíteni kellett.

Firkászok: alkotó művészlelkek. Látják a nagy képet és kifejlett képzelőtehetségük van.

Háromszögek: a vezetők. Ezek azok, akik tudják, hogy mit akarnak, hogyan lehet azt legkönnyebben és leggyorsabban megtenni. A téglalapok állandóan követik őket, mert szeretnék megtanulni hogyan működik a háromszög. Ezek a vezetők jól tudják: "ha a szánhúzó eszkimó kutyáknál nem te vagy a vezető, akkor a tájkép sose változik".

A kommunikáció három különböző körülménytérben zajlik: miben, miképp és mikor.
- A miben a fizikai tér; ebben értelmezzük például a közelséget.

- A miképp a társadalomlélektani (pszichoszociális) tér, ahol a rangkülönbség van. Ha a tanítónéni egy elsős kislánnyal beszél, akkor a rangkülönbség nagyon meglátszik, ugyanez azonban két egyenrangú fél közt nem érezhető.
- Végül az időtér: Mikor történik mindez. Van aki reggel 6-kor nem szeret világmegváltó gondolatokról beszélgetni és van akinek már az ébredése utáni pillanatban élesen vág az esze.

A közlés hatásosságához az is hozzátartozik, hogyha valaki egy pozitív dolgot mond, akkor ne rontsa le azt egy negatívval. Pl: milyen jó levest adtál, de tegnap hülyeséget mondtál.

Miért akar az ember közölni valamit, vagy miért hallgat meg mást?

Az első cél a felfedezés és ezen belül is az önfelfedezés. Ha valaki agáról vagy a véleményéről beszél miközben hallja amit mond, önmagát is jobban felfedezi. Másnak a gondolata és véleménye szintén befolyással van arra, hogy mi vagyunk és mivé leszünk.

A második cél a kapcsolat alakítása. Ha az ember leáll beszélgetni valakivel, akkor egy kapcsolatot akar kialakítani. Ez lehet rokonszenvből (szimpátiából), üzleti reményekből, vagy mert kellemesen érzi magát a másik társaságában.

A harmadik a meggyőzés. Persze a kapcsolatot általában nem a másik meggyőzése miatt szoktuk kezdeményezni. Legtöbbször a beszélgetés közben derül ki az, hogy a másiknak eltérő a véleménye. Ekkor az emberek többsége negyedik sebességbe kapcsol, hogy meggyőzze a másikat a saját igazáról. Látható mennyire fontos számunkra, hogy a másik azonos véleményen legyen velünk. Tehát egy bizonyos fokig cél a másik meggyőzése, ha másért nem, akkor azért, hogy érdemes velem beszélgetni.

Negyedik cél a szórakoztatás. A vicc mesélés közben könnyebbé válik a kapcsolat, ha annak is jólesik aki hallotta és annak is aki mondta.

Mi határozza meg azt, hogy valamit elmondunk-e magunktól vagy sem?
A sok meghatározó tényező közül a lényegesebbek:

A létszám: Ha négyszemközt beszélgetnek, akkor az ember könnyebben mond el magáról valamit, mint 40 ember előtt.

Rokonszenv: Ha valaki kedvesebb a számomra, akkor könnyebben mondok el valamit, s ha ráadásul ez a rokonszenv viszonozva van, akkor megkönnyebbülve kötetlenebbé válik a beszélgetés.

Viszonzás: Az egymás felé való kölcsönös kinyílás biztonságérzetet ad. Elmondok neked valamit, ha te is elmondasz magadról valamit; a gyermekeknél ez jól megfigyelhető. Mégis néha elég nehéz eljutni eddig a pontig.

Műveltség: Egy ezzel foglalkozó tanulmány arra a következtetésre jutott, hogy egy műveltebb ember könnyebben mond el magáról valamit, mint egy kevésbé művelt, mert több önbizalma van.

Karakter: Egy zárkózottabb ember kevésbé mond el magáról valamit, mint egy nyitottabb. Talán nem is azért mert el akarja mondani, hanem mert kicsúszik a száján a természete miatt. Érdekes, hogy vészhelyzetben az általában sokat beszélő emberek visszahúzódnak, vagy mégtöbbet beszélnek, s a zárkózottabbak vagy nagyon sokat el tudnak mondani magukról, vagy méginkább bezárulnak.

Téma: Vannak dolgok, amiről könnyebben beszélünk, s van amiről nehezebben. Az időjárásról például mindenki könnyebben beszél mint a fizetéséről. Ha Kanadában megkérdezzük valakitől, hogy mennyi a keresete, akkor vége a barátságnak.

A beszélgetők neme: Az egyik legfontosabb tényező. A férfiak és a nők beszélgetési készsége, stílusa alapvetően eltér. Ezzel a témával több tanulmány is foglalkozott, ezek közül az egyik Judy Persen-é, amivel 1980-ban jött ki. Megállapítása szerint a beszélgetési készség közti különbség van aki szerint természetes és van aki szerint szerep eredetű. Vagyis a fiú illetve a lány felveszi azt a szerepet, amit elvár tőle az a kultúra, amelyben felnőtt. Tanulmányában arra is kitér, hogy egy nőies nő könnyebben beszél magáról, mint egy férfias nő; hasonlóan ahogy egy nőies férfi könnyebben beszél magáról, mint egy férfias férfi; bár ezen kategóriák jelentésével adós maradt.

Egy másik tanulmány, mellyel 1979-ben Rosenberg jött ki, ennek épp az ellenkezőjével foglalkozik vagyis, hogy a férfiak és a nők miért nem szeretnek beszélni magukról. Mindkét csoportban 4-4 fő okot választott ki melyek közül az egyik azonos volt, miszerint azért nem szeretünk beszélni magunkról, mert esetleg olyan benyomást keltünk, amelyet nem szándékoztunk kelteni.

A másik három ok eltér (amiben a férfiaknál jól érezhető a helyzet uralásának gondolata).

Férfiak: Talán olyan dolgot mondok, ami miatt azt gondolják, hogy nem vagyok logikus.
Nők: Talán olyan dolgot mondok magamról, amit máskor felhasznál ellenem.

Férfiak: Talán elvesztem a tekintélyem a másikkal szemben.
Nők: Ha magamról beszélek, az a lelki állapotom zavartságára utal.

Végül:
Ferfiak: Talán veszélyeztetem vele a kapcsolatom.
Nők: Talán megsebzem vele a kapcsolatom.

Láthatjuk tehát, ha önmagunkról beszélünk, akkor ezáltal fejlesztjük az önismeretünk. Ehhez kapcsolódik Ayacoca megállapítása is, aki Chrysler céget a csőd széléről manapság az egyik legjobban fizető vállalattá emelte. A könyvében leírta, hogy gyermekkorában családi hagyomány szerint milyen fontos volt a gyónás, amin keresztül megtanulta hogyan lehet szavakkal elmondani azt, hogy mit tett és mit nem kellett volna tennie. Ez adta meg a lehetőséget számára, hogy egész életében ki tudta értékelni saját magát, hogy meg tudta mondani magának mi az, ami nem volt jó és mi az, amit jól csinált. Ez előegítette a fejlődését és egy problémás életből egy sikeres élet felé vezérelte. Vagyis az önismeret nagymértékben befolyásolja azt, hogy egy párbeszédben hogyan tudjuk magunkat kifejezni, hogyan tudjuk közölni a mondanivalónkat.

A beszélgetés mindig kétoldalú, vagyis ha beszélünk valakihez, akkor kell, hogy valaki meghallgasson. Ezt nevezzük meghallgató képességnek. Ezzel kapcsolatban két összehasonlítható tanulmányt említek. Az egyik 1929-ben készült, ami meglehetősen értékes, mert akkoriban még nem tanulmányozták annyira ezeket a kérdéseket; a másik pedig 1980-ban. A tanulmányban felosztották az ébrenléti időt beszélgetési, hallgatási, olvasási és írási időre. Eredményképpen régen a beszélgetéssel több időt töltöttek az emberek mint ma; ma viszont a hallgatásra fordítunk több időt. Persze a mai hallgatás másabb, mint a kétdimenziós hallgatás - amikor valaki beszél és meghallgatom -, mert ma inkább valami beszél (rádió, televízió) és én hallgatom. Mivel az emberek régen kénytelenek voltak többet beszélni (mert nem volt mit hallgatniuk) a szókincsük is nagyobb volt. Manapság az egyetemeken, a tv-n, akár angolul - akár franciául jól megfigyelhető a kifejezés szegényedése: "Hozd azt ide", "tedd le oda". Azt már nehezebb kimondani: tedd le a székre. Régen fontosabb volt a másikkal megértetni, hogy miről is van szó mint ma, mert ma jóval kevesebb időt fordítunk rá. Érdekes, hogy az olvasással töltött idő nem változott, amire 16% illetve 17%-ot mutattak ki a tanulmányok.

Ügyelni kell arra is, hogy beszélgetés közben az ember milyen taglejtést használ, ugyanis ugyanaz a taglejtés különböző kultúrákban mást jelenthet. Például a hüvelykujj és a középsőujj "O" alakú összezárása Amerikában azt jelenti "O.K.", rendben van. Dél-Európa és Nyugat-Európa déli részén ugyanez nullát jelent - mennyivel tartozom: semmivel -. A Japánoknál ugyanez azt fejezi ki mennyi pénzt adsz nekem, Tuniszban pedig azt jelenti megöllek. Ezt érdemes megjegyezni, mert ha Tunéziába utaztok és megkérdezi a vámos: "mi elszámolni valód van?", ne mutasd azt, hogy semmi, mert számára azt fogja jelenteni, hogy megölöd és esetleg ott tart piramisokat takarítani.

A tekintet, a szem mozgása szintén fontos jelentőséggel bír a beszélgetésben. Mindnyájan jól ismerjük azt a kifejezést, hogy a szem a lélek tükre. A szem mozdulataiból következtetni tudunk. Az egyik tanulmány szerint a nyugati kultúrában beszéd közben átlag 2,95 másodpercig nézünk a másik szemébe és ha a másik viszonozza, akkor ez csak 1,18 mp.-ig tart. Tehát nagyon rövid ideig, miután vagy pislogunk, vagy hirtelen félrenézünk. Ha valaki állandóan másfelé néz, akkor vagy az a más jobban érdekli, vagy a beszélő nem érdekli őt. Ha pedig mereven rábámul, akkor vagy nagyon elfáradt és arra vár mikor fejezi már be, vagy tényleg nagyon érdekli amit mond. Ha valakit hosszasan megnézünk, az érdeklődést fejez ki a másik személy iránt. A szem tehát a belső érzéseket jól kifejezi és a mondottak megértését is visszajelzi.

A XV., XVI. században a hölgyek a bella donna - szép hölgy nevű szemcsöppet használták a pupilláik kitágítására, amit későbbi lélektani felmérések igazoltak is: a tágabb pupillájúak vonzóbbak a többieknél. Manapság ugyanezt a törekvést tapasztalhatjuk a tv. bemondóhölgyeknél is. Az élő szervezettel (fiziológiával) foglalkozó tanulmányok igazolták, hogyha olyan valakivel beszélgetünk, aki rokonszenves, akkor a pupillánk tágul (a megnyugvás jeleként), míg ellenszenves esetben szűkül.

A beszélgetés következő fontos tényezője a tér, amiben a beszélgetés elhangzik. Ezek közül a legszűkebb a beszélgetőt közvetlenül körülvevő 50 cm-es körzet, ami egy bizalmas távolság. Ilyen távolságból már lehet érezni a másik illatát (vagy szagát), a gyomra korgását, s aki tetszik azzal keressük ezt a közelséget. Viszont ha nem szándékosan kerültünk ilyen közelségbe - mint a buszon, vagy földalattin -, akkor elfordulunk és nem nézünk a másikra.

A következő az 50-100 cm-es körzet, amiben már észre lehet venni egy hajszálat a ruhán, de már nem érezni a leheletet. A harmadik pedig az 1-4 m-es körzet. Ebben a távolságban tárgyalnak egymással az üzletemberek, ebben zajlanak le a tanácskozások. Érdekes, hogy azok, akik félórával előtte a kávénál nem néztek egymás szemébe, ebben a távolságban felszabadulnak és keresik a másik tekintetét, akinek magyaráznak valamit. Vagyis míg a bizalmas távolságban kellemetlen volt a szembenézés, úgy az 1-4 m-es távolságban szükségessé válik, mert a szem kifejezése tájékoztat az érvelés meggyőző erejéről.

Végül a negyedik a nagy távolság, mint egy előadóteremben. Ilyen 8-10 m-es távolság van például a nép és a politikusok, vagy művészek közt, vagy egy részeg emberrel szemben. S ha ezt a távolságot nem tudjuk tartani, akkor kellemetlenül érezzük magunkat, ugyanis természetes érzésként szeretnénk tartani ezt a távolságot, de nincs rá lehetőségünk, mert pl. a buszon velünk szemben áll.

Több tényező is kihatással van arra, hogy ezek közül kivel melyik távolságot tartjuk:

Az egyik a rang: amint ezt a tanító néni és a kisgyerek közt láttuk. Már maga a magasságkülönbség is meghatározza ezt a távolságot, de ha egyforma magasak is lennének, akkor is az alacsonyabb rangú távolabb tartaná magát.

A másik tényező a kultúra: az angoloknál ez a távolság három láb, amin belül már magánterületnek számít. Ugyanakkor az észak-afrikaiak szinte közvetlenül a szánkba beszélnek, mert náluk ez a szokás, és ha ezt tudjuk és megértjük, akkor sokkal könnyebben tudjuk felvenni velük a kapcsolatot.

A következő a körülmény: ha egy nagy szobában elegendő tér van, akkor távolabb állunk a másiktól, viszont ugyanehhez az illetőhöz egy kis szobában közelebb állok.

A téma: szintén befolyással van rá. Ha valakit dicsérnek, akkor az illető igyekszik közelebb állni, viszont ha szidják, akkor hátranéz, hogy kiről van szó.

A nem és a kor: szintén kihatással van a távolságra. A nők általában közelebb állnak egymáshoz beszélgetés közben mint a férfiak, de két férfi még mindig közelebb beszélget mint egy férfi és egy nő. A nyugat-európai és amerikai kultúrában a nők beszélgetés közben megfoghatják egymást, míg a férfiak nem, mégkevésbé ha egy ismeretlen férfi és nő beszélget. Beszélgetésük során a gyerekek közelebb állnak egymáshoz mint a felnőttek. Ugyanakkor az egyiptomi kultúrában a felnőttek közt is megmarad a gyerek távolság. Így a távolságtartás bizonyos fokig tanult magatartás.

Végül néhány szót arról az esetről, ha egy ember beszél többnek. Ugyanis aki beszél, az bizonyos fokig le tudja olvasni a hallgatóságról, hogy mennyire figyelnek rá. Az első tanács: ha a hallgatóság alszik, akkor sürgősen be kell fejezni. Ha pedig gyakran mozgolódik, akkor alig várja a végét. Fontos, hogy aki beszél az keressen a hallgatóságban valakit, aki aktívan figyeli őt, mert ő lesz számára a mérce. Ha ez elalszik, akkor legjobb abbahagyni az egészet. Viszont ha szembenézve odafigyel, akkor biztosítja az előadót, hogy amit mond, ahogyan mondja, az tetszik neki. Ha viszont rázza a fejét, vagy vakarja a tarkóját, azzal kételkedését jelzi, hogy amit mondtál az nem egészen úgy van. A keresztbe tett kar vagy láb pedig egy bizonyos fokú szembenállást fejez ki.

A politikusok szintén ügyelnek ezekre. A minap egy magyar politikus mesélte a következőt Antal Józsefről, akit az újságírók nem nagyon kedveltek. Az egyik újságíró  - aki rokonszenvezett vele -  egyszer barátságból azt mondta neki: miniszterelnök-úr, miért nem csinál egyszer valami nagy dolgot, amire mindenki felfigyelne és lelkesen tudna róla írni. Erre Antal József azt válaszolta: Pénteken pont délben legyenek az Országház előtt a Dunánál. Valóban délre mindenki kivonult, a sajtó, a rádió, a tv és felcsigázva várták a nagy eseményt. 12-kor tényleg kinyílt az Országház kapuja, a miniszterelnök lesétált a lépcsőn, lement a Dunához, ráment a vízre és a Duna vizén átsétált a Budai oldalra. Másnap az újságok óriási betűvel hozták le: a miniszterelnök nem tud úszni.

Néha az ember akármit is tesz nem sikerül felvennie a kapcsolatot, de azért mégis mindig kell próbálni.
 
 

Irodalomjegyzék:

Toffler, A. Power shift. Knowledge, Wealth and Violence at the Edga of the 21st Century. Bathan Books, New York 1990.

Naisbit, J. 1984. Megatrends: Ten new directions transforming out lives. New York; Warner.

McCroskey, J.C. 1980. Sex roles and self-disclosure. Psychological Reports. 47:640.

Rosenfeld, L. 1978. Self disclosure avoidence: Why I am affraid to tell you who I am? Communication Monographs. 46:63-74.

Rankin, P. 1929. Listening ability. Proceeding of the Ohio State Educational Conference's Ninth Annual Session.

Barker, L., Edwards, R., Gaines, C., Gladney, K., & Holley F. 1980. An investigation of the proportional time spent in various communication activities by college students. Journal of Applied Communication Research, 8:101-109.

Argyl, M. 1980. Bodily communication, 2nd ed. New York: Methuen.

Hess, E.H. 1975. The tell-tale eye. New York: Van Nostrand Reinhold.