Az elvilágiasodott állam a végső megoldás? Ez egy dél-afrikai újságban, a muszlim Suleman Dangor tollából megjelent cikk meglehetősen balszerencsés címe, melyben az elvilágiasodott államról elmélkedett. Rákérdezett a működésére. A túlzott erőteljesség illik rá? Vagy „szent és sérthetetlen” és vezetői „isteniek”? Vagy az alapokhoz ragaszkodók (fundamentalisták) abban a tudatban, hogy az megkérdőjelezhetetlen? És néhány lelkes alapokhoz ragaszkodó védi az élete végéig, mint a Törökországban a katonaság?

Dél-Afrika büszkén hirdeti, hogy a leghaladóbb alkotmánya van a világon. Ez az alkotmány szemérmetlenül világias, az emberi jogok bölcsességére (filozófiájára) épült és abból a keserű gyakorlatból nőtt ki, melyben a joggal rendszeresen visszaéltek. Emiatt meglepő lehet, ha a dél-afrikaiak fenntartásairól hallunk. Ezenkívül ahogy néhány muszlim közösségnek, úgy a Szentíráson alapuló keresztényeknek is kényelmetlen az Isten nélküli alkotmány. A legtöbb dél-afrikai azonban belebetegedett az úgynevezett keresztény alkotmány alatti életbe, mely a fajta eszmét (rasszizmus) szolgálta és több volt benne a pogány nácizmusból, mint a keresztény eszmékből. Így készen álltak a világi kísérletre.

Nemrég történt, mikor a világi alkotmány sötét oldala nyilvánvalóvá vált. A terhesség-megszakítást gyorsan törvényre emelték, az ellenvéleményeket csak mellékesen érintette az ANC. A katolikus iskolák szintén kezdték érezni a megpróbáltatást, a támogatás mértékét visszavágták, így az ANC kormány alatt kevesebb segítséget kapnak, mint a fajta védő rendszer alatt. A lehetőség ugyan megvan a vallási és állami iskolák együttműködésére, de ez gyakorlatilag legtöbbször állami átvételre vezet és hanyatlást eredményez az oktatás színvonalában.

A dél-afrikaiak nem olyan tudálékosak, mint az Egyesült Államok beliek, vagy a Franciák. A politikai összejöveteleken, vagy az iskolákban alig fordul elő kifogás az imádkozás ellen. Ebben a világi államban szinte mindenki hisz az Istenben, amit nyugodtan kinyilváníthat; ez a másvallásúak elfogadása mellett pozitív megbecsülésre is vezet. A nemzeti himnusz is egy imádság - „Isten áld meg Afrikát; dicsősége felragyoghatna; halld meg az imánk; Isten áld meg Afrikát”.

A modern afrikai állam központi problémája az önvédelem a belső és külső politikai kalandorok hatalom átvételével szemben. Az eddig történtek nem bíztatók. Az afrikai államokat valahogy örökletesen a legkönyörtelenebbek és leghaszonlesőbbek ragadták magukhoz.

Viszont úgy tűnik a vallásos és a világi államok nem sokban különböznek egymástól. Vervoerd dél-Afrikája és a jelenlegi Szudán két példa rá, hogy a vallásos államot megvesztegethető, fajta védő és erőszakos érdekszövetség vezeti. A világi Zimbabwe és Nigéria nagyon szegényes eredményeket mutat fel, az előbbi sohasem volt képes lerázni intézményeinek erőszakos örökségét, miközben Mugabe fegyveresei lecsendesítették a másként gondolkodókat a kisebbségi Ndebele nemzetiségi csoporton belül, a katonai uralmak sorozatosan megerőszakolták őket.

Az afrikai állam sikere nem azon múlik, hogy vallásos-e vagy sem, hanem hogy az állam betölti-e a szerepét vagy sem. Működőképes-e? Életképes-e? Felszabadítja-e az embereket?

A vallás egy nézőpontból azonban mégis jelen van az afrikai államban. Ez a sajnálatra méltó verseny a kereszténység és iszlám közt, ami tisztán és gyakran végzetesen látszik Egyiptomban, Szudánban és Nigériában, ahol emiatt az emberek ölik egymást, nem a vallásos állam miatt, hanem az iszlám állam miatt.  Mikor egyesek azt mondják, mint a szudáni Hassan al Turabi: “Csak akkor fogunk megállni, ha az iszlám fegyveres erők a Fokvárosban kitűzik az iszlám zászlót és egész Afrika iszlámosítva lesz” (Lesch, Ann Mosely. The Sudan: Contested National Identities. Indiana: Indiana U. Press 1998), a jelenlegi cikk írója nyugtalan lesz. Nem túl bíztató a Dél-Szudánban lévő comboni hittérítőkkel, vagy az egyiptomi rendtársakkal való beszélgetés.

Az afrikai  - vagy másutt lévő -  iszlám állam félreérthetetlen üzenete, hogy a keresztény és nem muszlim, a bosszantó gazdasági megkülönböztetéstől egészen a rabszolgaságig, bármilyen bánásmódra számíthat. Ilyen kilátások közt érthető, hogy a keresztény a világi állam felé hajlik. Zambia egy érdekes kísérletet tett egy keresztény állam létrehozására, a térség növekvő iszlám behatással szemben és az arab rabszolga kereskedelemi emlékei alapján. A katolikus püspök ezt ellenezte, de néhányan nagyon komolyan vették és többnek tartották, mint Chiluba elnök politikai fogásának.

Úgy tűnik Afrika gyakorlatilag a világi vagy iszlám állam közt választhat. Az előbbiben talán törvényes lesz a terhesség megszakítás és állami mértékkel vezetik az intézményeket. Az utóbbiban ugyan nem lesz törvényes a terhesség megszakítás, de a nem muszlimok talán másodosztályú polgárok lesznek és a keresztény intézmények csak az iszlám hatalom kegyei és jóindulata alapján működhetnek. A vallásos kisebbség „védelme”, amiről a Korán beszél, sokféleképpen magyarázható és a „védelem” láthatóan mindig magában hordozza a sebezhető pontját - ami elfogadhatatlan a másik elismeréséhez. Szudánban úgy látszik megengedhető, hogy ebben a védelemben a fegyveres erők bombázzák az emberekkel telt templomot.

A kulcsfontosságú és nyomasztó kérdés azonban még mindig fennáll - az államot, akár világi akár vallásos, gyakran könyörtelen orrgyilkosok ragadják magukhoz, akik csak a saját erejükkel és hasznukkal törődnek. Rwanda pásztorainak (Tutsis) nyilvánvalóan előnyösebb lenne egy iszlám államban élnie, mely rendet tart és megakadályozza a népirtást, mint egy világi államban mely cserben hagyja őket. A dél-szudáni keresztényeknek, a terhesség megszakítás ellenére is, vonzóbbnak tűnhet egy dél-afrikai típusú alkotmány, mivel Kartum vakbuzgó vallásosai rabszolgasorban tartják és lassan irtják őket. Párizs bármennyi misét megér a hatalomért rajongóknak, s ha Párizst bevették, a mise többé már nem érdekes. Számukra az istenség megtagadása is elfogadható a hatalomhoz vezető úton. Kwame Nkrumah híres mondása szerint: „Előbb törekedjetek a politikai hatalomra, a többi az öletekbe hullik”.

Afrika problémája talán különbözik a Földétől? Kína, a volt Szovjetunió, a shahok Iránja, Irak, Szíria, Franciaország a rémuralom alatt. Ezek mind olyan jelenlegi vagy volt világi államok, akik látványosan mondtak csődöt az embereik előtt. A másik oldalon is ezt csinálják: Izrael, Pakisztán, Dél-Afrika a fajta üldöző rendszer alatt, Irán Mullah alatt, Dél-Arábia, Afganisztán a Talibán alatt, Szudán, India - mindegyik kimondottan vagy hallgatólagosan vallási alapú állam. Gyakran úgy látszik a gonosz és a mély kék tenger dolgozik bennük.

Feltűnő, hogy a vallásosság vagy a világiasság önmagában nem tud szavatolni egy olyan államot, mely az emberek szükségleteit szolgálná. Talán meg kellene néznünk azokat az egyszerre világi és vallásos államokat, amelyek tudják, s ha találunk ilyet, azonosíthatjuk a jellegzetességeit: előszöris hogyan képes sakkban tartani a politikai hiénákat, másodszor hogy tud helyesen működni. A szó, amely feltűnően hiányzott Dangor cikkéből a „népuralom”.

(Szilvássy Gábor fordítása)