Közismerten nehéz előrejelezni, hogy mi lesz 2025-ben, vakmerőség megmondani, hogy milyen lesz a Föld a XXI. század végére, és szinte teljes őrültség igényt tartani arra, hogy képesek lennénk előrejelezni mi fog történni az évezred végén. Csak néhány kérdést tehetünk fel.

Utó-elektromos, utó-számítógépes, utó-faxos, utó-telefonos technológiák? A gazdagoknak földön kívüli kirándulás? A kevésbé gazdagoknak alkotó szabadság a Marson? Az átlagos életkor várhatóan 110 év lesz? Az AIDS olyan lesz, mint ma egy himlő, amit teljesen kiküszöböltek? Utó-AIDS lesz a probléma? Annak a néhánynak, aki terhesség megszakítást akar csinálni, ez olyan egyszerű lesz, mint most egy borot­vapenge-csomagot kihúzni egy automatából, és azoknak a sokaknak, akik ezt nem akarják, biztonságos lesz a biztonsági időszak és a legegyszerűbben használható? Az iszlámnak lesz a legnagyobb számú követője a bolygónkon? A 3. évezredben keresztény és iszlám hittérítők különböző bolygókra fognak menni, mint ahogy Afrikába és Ázsiába mentek a 2. évezredben? Ugyanolyan, vagy alázatosabb hittérítői közeledéssel? Az emberi élet isten-embertanát fejlesztik ki egy másik bolygón?

Nincs olyan biztos pont, ami biztos lenne az évezred végére, vagy lett volna biztos pont, amikor elkez­dődött az emberi élet a Földön, vagy néhány évtizedig Jézus halála után Názáretben, vagy az első évezred végén, vagy 1999-ben? A bizonyosságot a hitünk adja a tudatunknak.

Embertársaink valódi, hathatós, önzetlen szeretete - ez a vallási-erkölcsi életnek a nem megegyezéses alapigazsága (kereszténységben, iszlámban, buddhizmusban, hinduizmusban, konfuciániz­musban vagy bármelyik másikban) az emberiség történelme folyamán a múltban is és a jövőben is. (Mt 25, 34-46; Gal. 5, 14; Jas. 2, 8 stb.).

Vannak olyan történelmi események is, melyek igazság-tartalma tagadhatatlan, például: Asoka (megvilágosult indiai király) élt, Gotama a megvilágosult (Buddha) élt, Jézus élt. Ha nemcsak éltek, hanem beszéltek is és megbízható feljegyzéseket hagytak maguk után, hogy mit mondtak, vagy tettek, akkor az egyszeri szavaik és tetteik évezredekig, vagy évtízezredekig is fennmaradnak.

Egy ilyen feljegyzés Jézusról:

„Amikor Názáretbe ért, ahol nevelkedett, szombaton szokása szerint bement a zsinagógába, és felolvasásra jelentkezett. Izajás próféta könyvét adták neki oda. Szétbontotta a tekercset, és épp azon a helyen, ahol ez volt írva: Az Úr lelke van rajtam, azért kent fel engem, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek. Elküldött, hogy hirdessem a foglyoknak a szabadulást, a vakoknak a látást, hogy szabadon bocsássam az elnyomottakat, és hirdessem az Úr kegyelmének esztendejét. Összetekerte az Írást, átadta a szolgának és leült. A zsinagógában minden szem rászegeződött.” (Lk 4.16)

Bizonyosan előrejelezhetjük, 2999-ben pontosan ugyanezeket a szavakat fogják olvasni Jézus követői, mikor összejönnek, ahogy Jézus idejében is követői kisebb csoportban olvasták, vagy ahogy mi olvassuk ma.

Az Egyház hitének, hitvallásának és lelkiségének ezt a bizonyosságát osztatlanul bírjuk az évezred születésétől a végéig, mert ezek a szavak alapozzák meg az Egyház hitét, vallását és lelkiségét, amint azt ismerjük saját életünkben és az Egyház is ismeri történelméből.

Talán mondhatjuk, hogy az évezred végére nem lesz szegény ember a világon, ami azt jelenti, hogy nem lesz nő, férfi vagy gyerek, aki akarata ellenére éhesen megy az ágyba, akinek nem lesz tető alá húzódnia és gyógyszert kapnia mikor beteg.

Emlékszem Arlon-ra, Belgiumban. Ahol 1953-ban megkérdeztem néhány jezsuita szerzetesnövendé­ket: „Milyen gyakran látogatjátok a szegényeket?” és a válasz: „Szegényeket? Kik azok? Arlonban nincsenek szegények.”. Lehet, hogy 2999-ben is így lesz gazdasági értelemben, de talán biztosak lehetünk benne, hogy minden éghajlaton és országban sokan lesznek a társadalmilag és szellemileg szegények, az éhesek, de nem eledelre, hanem szeretetre, mert nem-akaratnak, nem-kívánatosnak, kiközösítettnek érzik magukat; bűncse­lekmény vádja miatt milliók lesznek börtönben, elmegyógyintézetben, képességeiben korlátozva a saját lakásukban, vagy számukra külön felállított lakásokban. Kevesebb biztonsággal jelezhetjük előre, hogy néhány nemzet nagyon gazdag lesz, sok kevésbé gazdag, sőt viszonylag szegények is lesznek.

Számukra Jézus ugyanúgy fogja mondani, mint mikor először mondta a názáreti templomban:

Azért jöttem, hogy örömhírt hozzak számodra, aki szegény vagy.
Azért jöttem, hogy a foglyoknak szabadulást hozzak.
Azért jöttem, hogy hirdessem, az Úr különösen szeret téged.

2999-ben nemcsak mondani és hallani fogják ezeket a szavakat, hanem lehetetlen lesz másként értel­mezni, mint a szegények felszabadításának kinyilatkoztatását. Rendkívűl különösnek fog tűnni, hogy a kereszténység tiszteletre méltó múltjában miért nem foglaltak mindig állást ezen érték mellett és helyette különféle­képpen értelmezték, sőt figyelmen kívül is hagyták.

Életem első ötven évének ez volt a sorsa: Az ötvenből az utolsó harmincban olvasnom kellett róla, vagy évente - illetve minden hónapban - nagyon sokszor halottam felolvasást róla. Felolvastam és tovább­adtam, ahogyan ma is tesznek a Szentírás sorai olvasása után. Csak az utolsó huszonhat évben fogtam fel és ragadtam meg erőteljesen a nyilvánvalóan egyedül tarthatót, az igaz értelmezést. Jézus eljött, jön és jönni fog minden évezreden keresztül, mint a szegények, a kiközösítettek, a jelentéktelenek, a nemzetek és egyének Ember-Istene.

Az alapelvekhez visszatérők győzedelmes Istene (triumfalista fundamentalisták), legyen az a kereszténységben, iszlámban, hinduizmusban vagy bármely más vallásban, az évezred folyamán meg fog halni, ha máskor nem, akkor az évezred utolsó évszázadában. Ki ez a győzedelmes Isten? - az az Isten, aki gazdagsággal jutalmazza meg a hívőit, az Isten, aki megengedi a gazdagoknak, hogy maguknak tartsák a gazdagságukat, a sikeresek Istene, a jólét Istene. Nem véletlen, hogy a jelenkori keresztény alapelvekhez visszatérők (fundamentalisták) a jómódú USA-ban tűnnek fel először, az iszlám alapelvekhez visszatérők az újgazdag közép-keleten, a Hinduhoz alapelvekhez visszatérők pedig India felső osztályaiban. A jövő vallásos emberei örvendezni fognak ennek az istennek a halálán.

Az igazán hívő keresztény közösségek számára - függetlenül az országuktól - Isten inkább a szegények Istene, az újszövetség Istene; az Isten aki szeret és gondoskodik a levegő madarairól, a föld liliomairól, a kicsikről; az Isten, aki Galilei ácsának személyében jött el, mint Isten a názáreti Jézusban. Valóban egyre inkább szeretném hinni, hogy az évezred folyamán - főleg Ázsiában, ahol a kereszténység kisebbségben van - a keresztényeknek nem arról kell sokat tudniuk, hogy Jézus Isten, hanem, hogy Isten a názáreti Jézusban van. Az Isten úgy beszél, ahogy Jézus beszél, úgy cselekszik, ahogy Jézus cselekszik. Nem ítéli el, csak a képmutatókat, a tisztességteleneket és akik nem őszinték, mégha a legmagasabb helyeket is foglalják el az Egyházban; gyógyít, könyörületes, tudja, hogy a bűnös inkább áldozat mint gonosz, szereti az embereket és engedi, hogy szeressék.

Maga az Egyház is egyre inkább a szegények Egyházává válik. Gondoljunk csak az Egyház Rahner szerinti háromrészes istentani (teológiai) korszakaira: Jézus és Szt. Pál Egyháza Konstantin császárig, a templomok Egyháza a XX. sz. közepéig, és végül a szegények Egyháza. A II. Vatikáni Zsinatot összehívá­sakor ez volt XXIII. János pápa meglátása: „Imádkozom, hogy az Egyház mindannyiunk Egyháza legyen, de főleg a szegényeké”. Barátjáé Lercaro bíborosé a zsinaton: „Láttam a javasolt témavázlatot az Egyházunk nyilatkozatáról és nagyon csalódott vagyok. Távol legyek attól, hogy mégegy témát adjak a már úgyis hosszú témajegyzékhez. Azt javaslatom, hogy csak egyetlen témája legyen a zsinatnak: a szegények Egyháza”. A beszéde ritka tapsot aratott a zsinat üléstermében. És ezzel be is fejeződött a dolog. A feladat, hogy az Egyházat a szegények Egyházává tegyük, talán a következő évszázad és évezred Vatikánjára maradt. A Vatikán maga is Afrika vagy Ázsia egyik nagyvárosába fog költözni.

Így a jelen évezred végén az istenhívők és Jézus követők nem fogják megengedni, hogy méltóságos úrnak, őkegyelmességének, őszentségének, őkiválóságának, főtisztelendőnek, vagy tisztelendőnek szólítsák. Nem lesznek királyok és királynék, urak és hölgyek, fenségek és felségek. Mindannyian nővérek és fivérek lesznek a szegények Egyházában.

Legalábbis így remélem.
 

(Szilvássy Gábor fordítása)