Annak ellenére, hogy képtelenek vagyunk kiküszöbölni az emberi nyomorúság problémáját, mégis beszélnünk kell erről a végzetes sajátosságról, ami végig kísérte az emberiséget a történelme folyamán. Mégis meg kell oldanunk ezt a problémát és néhány tényleges következtetés levonni egy bevált megoldásból. Ez egy parancs és elsődleges kötelesség az egész egyháznak és minden embernek, akik vallják és gyakorolják az emberségesség elvét.

Erre való tekintettel, egy sajátos nézőpontra akarok összpontosítani, ami lehetővé teszi, hogy dinamikusan közelítsük meg ezt a kérdést – más szavakkal valami újat és pozitívat ad az emberi élethez. Ez a nézőpont, ahogy egy Szentírási üzenet is bemutatja, az örömhír minden részét átöleli. A történelem folyamán Isten minden tettének, amiről tudhatunk a Szentírásból, megvan az emberiség megmentésére való célja. Megszabadítja az embereket a pusztító és romboló erőtől. Ezt a célt Isten a szeretetével  – az agapéval –  valósítja meg. Az agapé a valódi ismertetőjel, amely bármilyen emberi tettet képes kiértékelni és jónak, vagy rossznak minősíteni. Ennek az ismertetőjelnek a helyes megértése jelenti az említett cél elérését. Ebben a kapcsolatban kell elemeznünk az ember helyzetét és létét a világban, amiben él. Ezután fordíthatjuk figyelmünket magára az agapé ismertetőjelére és az emberiségnek a napi életében való gyakorlására.^[1]
 

1. Az Ember léte

Paul Tillich úgy jellemezte az Embert, mint „véges szabadság”. “Minden szabadságában lévő lehetőségét lehatárol az ellentétes pólusa, a végzete, amit a szükségesség jellemez.”^[2] Ez azt jelenti, hogy az Ember mindenben lehatárolt amit tesz a biológiai, pszichológiai és szociológiai erők révén, melyek mind résztvesznek az életben.^[3] Az egész világ részt vesz az emberi szabadság minden lépésében. Az Ember léte az élete, amiben egy lényegi és egy létező lény van összekötve. Más szavakkal az Ember életében az egybekötött jó és rossz mindig jelen van. Egyetlen emberi tett sem egyértelműen jó vagy rossz. Tillich ezt az élet kétértelműségének nevezi. Az emberi lény egy létezési állapot. „A létezési állapot elidegenedési állapot. Az ember elidegenedik lényének alapjától, más lénytől és önmagától.”^[4]

A lényegből a létezésbe való átmenetet „a bukás” jelképe fejezi ki. A keresztény hagyományban ismert Ádám története a Szentírásból. Az ember tudta, hogy Istenhez tartozik, de aggódva érezte az Istentől való elidegenedésének növekedését, amit végességének és a nem létezési lehetőségének tudata okozott. Aggódásának legyőzésére vágyott, hogy elérje a megváltást. A világ céljának pontos meghatározását kereste – beteljesülés (telos). A keresztények végső célja az Isten királysága basileia tou Theou. Ez a cél magába foglalja az emberek vágyait és erőkifejtéseit a történelem folyamán. Mindig az emberiség és a világ javaira és hasznára összpontosít. Isten földi királyságát elsődlegesen dinamikus és teremtő hatalomként kell értelmezni, amely küzd a világ minden társadalmi és politikai gonosz erejével.^[5]

A lényeg azonban Isten királysága, ezért kerül ki a megvalósíthatatlan elképzelések (utópia) köréből. Egyedül Isten érheti el ezt a célt. Ez az emberiségnek sem és a világegyetemnek sem elérhető. Azonban Isten királysága magába foglalja a társadalmi elemet is, amely méginkább jelzi, hogy őszentsége nem tud létezni a feltétlen erkölcsi igazságosság parancsa nélkül. Ennek a ténynek a tudatosítása megerősíti az embert és képessé teszi a világban lévő élet tényleges valóságának megváltoztatására és Isten akarata szerinti új dolgok létrehozására.
 

2. A szeretet ismérvének érvényesítése

Ebben a részben szabályszerűen a téma központjában vitatjuk meg a kérdést, hogy megértsük a szeretet ismérv érvényesítésének fontosságát az emberiség életében. A szükségesség kifejezésével tárgyalhatjuk meg ezt, hogy Isten királysága képmásának megfelelően formáljunk végkifejletet. Ezért rá kell kérdeznünk az ismérv jelentésére. A Katolikus Egyház a történelem folyamán Isten Királysága központi megnyilvánulásából közelítette meg ezt a kérdést. Ezt a megnyilvánulást a „történelem központjának” nevezik. A kereszténység ezt a központot Istennek Jézus Krisztus személyében való kinyilatkoztatásának tekinti. Jézus, mint Krisztus, az új személy hordozója. A történelem központja nemcsak a múlt eseménye. Minden időben és minden helyen feltárulkozik, amely központként fogadja be. A szentírás és teológia nyelvezete ezt a gondolatot Krisztusnak a történelem folyamán való időtlen jelenlétének jelképével fejezik ki, mivel csak ez a eset ad választ a történelem folyamán és az élet kétértelműségében felmerült összes kérdésre.^[6] A történelemnek Jézusban, mint Krisztusban van meg az értelme és célja. Ez természetszerűen veti fel a kérdést, hogy tud a kereszténység elszámolni azzal a ténnyel, hogy ez a megtörtént esemény a történelem központja. Paul Tillich hiszi, hogy ez mindig és főleg „a hit kockázatvállalásának” a kérdése. De teológiai indoka is van. Csak ez az eset tud válaszolni a létezés kétértelműségét magába foglaló összes kérdésre.^[7] Tagadhatatlan, hogy más vallások és kultúrák is említenek eseteket, melyben az embereket megmentő hatalom működik. Azonban Jézusnak, mint Krisztusnak az élete az egyetlen eset, melyben a megmentő hatalom oly módon van kifejezve, amely minden más kifejezési formának az ismérvét képviseli. Azokat a formákat nem utasítjuk el, de mindegyik a szeretet  – agapé –  alá tartozik, mely Istenségének az ember számára való önátadását képviseli.^[8]
 

2.1 A szeretet (agapé) fogalmának jelentése

Az Istennel szövetségben lévő keresztényeket az Isten szeretetétől való kizárólagos és teljes függősége különbözteti meg más vallásos közösségektől.^[9] Isten szeretetével (agapé) kapcsolatban, a szeretett dolog jó vagy rossz minőségének kérdése az Isten szeretetével áll egyenes arányban, minden más előzetesen értéktelen és kizárt. Isten mély szeretetének kérdésére az egyetlen helyes válasz: Isten valódi természete a szeretet. Az Isten maga a szeretet.

Úgy tűnik mintha a szeretet (agapé) fogalma tisztán keresztényi fogalom lenne. Azonban ez nem így van. Az Ó-Szövetségben is sok helyen említik. Ehhez elég idézni Ózeás könyvét (nem az áldozat kell nekem, hanem a szeretet, Oz 6.6), vagy a szeretet kettős parancsát (Mt 22.34-40; Mk 12.28-34; Lk 10.25-28). Azonban egymástól elkülönítve találhatók (Törv 6.4-5; Lev 19.18).^[10] Mindemellett a szeretet kettős parancsát a keresztények helyezték a Tóra összes parancsa elé. Ebben az összefüggésben szükséges az új jelentésének kimutatása, ami a keresztény egyházak sajátos jellemzője. A szeretet parancs egyetemes érvényű a keresztény egyházak életében. A szeretet (agapé) minden emberek közti korlátot eltávolít és felülemelkedik minden nemzeti, nemzetségi és fajtabeli különbségen, még a vallási alapuakon is (lásd különösen Gal 3.28). Azonban ez csak a valódi szeretet (agapé) esetében lehetséges. Másfelől ez a legnehezebb emberi dolog – amit a keresztény tehet és tennie kell. Ennek ellenére Jézus szavai, ami a keresztényeket a szeretet parancsára kötelezi, feltétel nélküli és állandóan érvényes (Jn 13.34; 15.12-13,17). Agapé a szeretetnek nem az általános fogalma. A Szentírás korszaka előtt az ógörögök három különböző szóval fejezték ki a szeretetet – eran, filein, agapan.^[11] Az eran egy szenvedélyes, a másikra vágyakozó szeretet.^[12] Amit az emberiség az erós-ban keres az a mámor. Következésképpen a mámor a vallása.^[13] Az erotikus vallás az eredeti formájában egy érzéki mámor a legmagasabb szintű elragadtatásban. A filein féltőszeretetet jelent, ahogy az Isten féltő gondoskodással szereti az embert, vagy barát a barátot.^[14] Az ógörögöknek az agapan semmivel sem volt több, mint „elégedettnek lenni valamivel”.^[15] Azonban a kereszténység átváltoztatta ezt a szót. Olyan szeretetté vált, ami önmagát adja a másiknak. Jézus Krisztus élete a legjobb példa az ilyenfajta szeretetre. Az agapé az a jel, amellyel a keresztények megismerhetők. A keresztények jellegzetes sajátsága (Jn 13.35).

Az Evangélium segít az agapé valódi jelentésének megértésében. A hegyi-beszéd (Mt 5.7) és Jézus példabeszédei különösen fontosak. Azonban meg kell említeni az agapé különleges jelentését is, mielőtt a példabeszédekkel foglalkozunk. Előszöris az agapé egy teljesen új viszonyt jelent az ember és Isten közt. Jézus nem tanított egy új Isten fogalmat és semmi újat sem említett róla. Ellenben egy újfajta szövetségről beszélt Istennel kapcsolatban. A szövetség kivétel nélkül nyitott mindenki számára – az erényesnek ugyanúgy, mint a bűnösnek. Jézus különösen az utóbbiakat hívja, akik anyagi vagy szellemi szükségben szenvednek (Mk 2.17). Az Isten mindenkit magához ölel. Az erényest ugyanúgy megérinti, mint a bűnöst, mert fölkelti napját jókra is, gonoszokra is, esőt ad igazaknak is, bűnösöknek is (Mt 5.45; Lk 6.35). Az Isten szereti az Embert, mert a szeretet Isten valódi természete. Nincs más út az önmagát odaadó szereteten agapé-n kívül, hogy megszüntesse a nyomort és mindenfajta szenvedést. Ez az egyetlen lehetséges út ahhoz, hogy az emberek megszabaduljanak a szenvedéstől, amiben találják maguk. Ezzel egyidejűleg hozzá kell tenni, hogy a szeretet agapé nem foglalja magába sem az érzékenységet, sem a szeretet elvakult megnyilvánulását, ami jellemző az emberekre és egymás felelőtlen és elvakult megközelítésére.
 

2.2 A szeretet agapé jellemzői és példák rá az Új-Szövetséggel összefüggésben^[16]

Ha megértjük a szeretetet agapé-t az Ember napi életében, akkor főbb jellegzetességei  – amit az Isten szeretet tulajdonságainak neveznek –  világosan láthatóvá válnak. Ez négy pontban foglalható össze:^[17]

1) A szeretet agapé önszántából tesz mindent, külső kényszer nélkül alkalmazza az érdemesség és jó szándék elvét.
Ez a szeretet legszokatlanabb tulajdonsága, amint Jézus az egész életével mutatott meg. Az Isten szeretet nem okok alapján cselekszik, hanem célra irányzottan. Nem az ok és okozat elvén működik. Isten nem a jelleme miatt tekint az Emberre. Azért tekint rá, mert Istennek ez a természete, ez teremtői és megváltói szándékából adódik. Nyilvánvalóan ez valami teljesen új. Ezt a Szentírás alapján Jézus szavai megerősítik: Új bort sem töltenek régi tömlőkbe. (Mt 9.17). 

2) A szeretet agapé közömbös az Emberi értékrendszerre.
Ez a nézőpont különbözik az előzőtől. Isten szeretete egyetlen emberi értékrendszert sem követ. Bárki, aki kézzelfoghatóvá akarja tenni felebarátja iránti szeretetét elsőként elég bátornak kell lennie ahhoz, hogy levágja magáról saját értékrendszerét és minden más bevett társadalmi értékrendszert. Ebbe nem számít bele bizonyos értékek megváltozása. Egyenlőség, ez nem jelenti azt, hogy Isten szeretetének csak azok a tárgyai, akik a mi szempontunkból rossz tulajdonságúak, vagy tudatosan bűnöznek. Ellenben Isten tökéletes módon adja a szeretetét, nem fontolgatja az emberi értékrendszer mielőtt szeretetét adja. Isten nem a tulajdonságai miatt szereti az Embert, hanem azért mert Ember, és mint a világegyetem része válik Isten szeretete tárgyává.

3) A szeretet agapé alkotó.
Az alap tulajdonsága a szeretetnek, amint említettük, igazolja, hogy az agapé a szeretetnek egy egyedülálló fajtája. Az előzőleg említett tulajdonság eredményeképpen az agapé alkotó szeretet. Isten szeretete alkotó. Így Isten alkotó tevékenysége az agapé (Jn 3.16). Ez a történelemben Isten tettének valódi természetét ábrázolja. Isten dinamikusan cselekszik a történelemben. Ez azt jelenti, hogy továbbra is új dolgokat teremt. Így a szeretetnek ez a tulajdonsága a próbaköve eredetiségének. Egy szeretetet csak akkor nevezhetünk agapé-nak, ha az Embernek egy különleges tettében nyilvánul meg. Csak akkor tekinthető agapé-nak, ha az Emberért van, segíteni és megmenteni próbálja, pusztán azért, mert Ember – az Isten gyermeke. Az agapé egy alapelv, amely valódi értéket hoz létre és helyes jelentést ad neki.

4) A szeretet agapé egy Istennel való szövetség kezdeményezője.
Az agapé Isten útja az Emberhez. Következésképpen Isten szeretete útként szolgál az Embernek Isten felé. Isten maga kezdeményezte, hogy keressük őt. Ő maga mutatta meg az utat maga felé. Ennek az útnak a választása az agapé szerinti életet jelent. Az Embernek gyakorolnia kellene az életében és szemléltetni kellene felebarátainak. Jézus földi életében minden tettével nagyon világosan szemléltette ezt. Azt tanította nekünk, hogy mindenki a felebarátunk, aki segítségre szorul. Azonban alapos meggondolás után rájöttünk, hogy mindannyian segítségre szorulunk. Szükségünk van Istenre és szeretetére, hogy megtaláljuk képességünk mások szeretetére, pusztán miattuk és Isten felé való szeretetünk miatt.

Az agapé valódi jelentésének megértésére a legjobb példa Jézus néhány példabeszéde az Új-Szövetségből. Ráadásul ezek megadják az alkalmazásuk is az Ember életében. Itt “a szőlőművesek példabeszéde” (Mt 20.1-16) és “a tékozló fiú példabeszéde” (L 15.11-32) említhető. Azonban meg kell jegyezni, ha valóban meg akarjuk találni a szeretet agapé egy ismertetőjegyét és az emberiség életében való közvetlen alkalmazását, akkor nem értelmezhetjük képletesen. Jézus példabeszédei nem képletesek, hanem történeteket mondanak el, melyek napi élet példákkal tanúságot tesznek Isten királyságának egy sajátos értékéről. Ezeket az értékeket viszont a világi életben is érvényesíteni kellene.^[18] A példabeszédek történetek, melyek nagyon szemléletesen tanúsítják Jézus tanítását és tetteit, valamint a hatalmat is, ami alapján tette. A kiindulópont nem a megszokott életben van, hanem a vallásos életében és az atyának az emberhez való viszonyában. Azonban nincs olyan bizonyított eszköz, ami alkalmazható lenne az ember vallásos életében.^[19] Emiatt azt mondhatjuk, hogy a valódi kiindulópont az újszövetség példabeszédeiben maga az Isten, mert Ő jött hozzánk, hogy feltárja természetének egy részét. Az emberek csak az Ő kezdő lépése után tudnak az Istenhez menni. Ezért Jézus példabeszédei rendszerint nem elméleti és gyakorlati erkölcsi szabályok, hanem hanem Isten kinyilatkoztatásának az eszköze. A példabeszédek nem észokokra alapoznak – „ennek így kell lennie”, hanem Isten önuralmán alapszik – “azt mondom neked” (lásd. Mt 7.29).^[20]

Habár nincs minden példabeszédhez részletes szövegelemzés, röviden körvonalazzuk a két idézett példabeszéd fő gondolatát. A hátterében tisztán megfigyelhetjük miről beszél a mai napig is. Máté Szentírása szerint a szőlőművesek példabeszéde egyszerre fejezi ki Isten szeretetének nagyságát is és látszólagos kétértelműségét is. Isten sem és a szőlős gazda sem cselekszik a társadalomban megszokott szabályok szerint. Ez nem azt jelenti, hogy az emberek napi életben használt elszámolási elveket ily módon visszautasítja. Isten nézőpontjából a helyzet homlokegyenesen ellentétes. Isten önmagához hűen szereti a világot és az embereket, mert ez a természete és teremtési szándéka. Azért tesz így, mert Ő az uralkodó. Következésképpen el kell fogadnunk ezt a tényt és ennek megfelelően kell cselekednünk. A történelemben az Isten az ember javára cselekedett, hogy megóvja őt is és teremtményeit is. A végső elszámolása következetesen ugyanaz mindenki számára. Isten királysága nem az a hely, ahol a erőteljesebb és hatékonyabb elkülönül a kevésbé erőteljes és hatékonytól.

Isten agapé szeretetének látszólagos ellenmondásán kívül, a példabeszéd kifejezi az ember tragikus hozzáállását. Az ember nem képes elfogadni Isten szeretetének természetét és kézzelfogható módon való megvalósítását. Isten közeledése ellen lázad, saját szabályai és termelékenysége alapján akar osztozni. Azonban a megközelítése hibás, mert így nem segít a nyomor megszüntetésén. Épp ellentétesen, mélyíti a szakadékot az emberek közt. A szőlőskert gazdájának végső szavai is ezt erősítik meg: qe,lw de. tou,tw| tw/| evsca,tw| dou/nai w`j kai. soi,\ Ξh'Π ouvk e;xesti,n moi o] qe,lw poih/sai evn toi/j evmoi/jΘ h' o` ovfqalmo,j sou ponhro,j evstin o[ti evgw. avgaqo,j eivmi (Mt 20.14-15).^[21] Istennek a végső elszámolásra hívása mindenkinek szól. Aki Őt elfogadja ugyanabban a jutalomban részesül. Ennek megfelelően cselekszik.

Lukács Szentírásának 15. fejezete szerint három példabeszéd szól az „elveszett értékekről”. A tékozló fiú ugyanúgy mint az egész 15. fejezet a Szentírás teológiai középpontja. Különösen az utolsóban világosan és félreérthetetlenül fejezi ki egyrészt az ember tragédiáját, másrészt Isten szeretetének nagyságát és tökéletességét. A példabeszéd hátterében megfigyelhetjük Isten cselekedeteinek és szeretetének a beteljesülését – telos –. Ez a végcél magába foglalja az Isten és Ember viszonyát. A történelemben minden, amit Isten tesz, a végcélra összpontosul. Ezt a célt a példabeszéd utolsó szavai nagyon élesen erősítik meg. euvfranqh/nai de. kai. carh/nai e;dei( o[ti o` avdelfo,j sou ou-toj nekro.j h=n kai. e;zhsen( kai. avpolwlw.j kai. eu`re,qh (Lk 15.32).^[22]

A történet az emberi élet egy másik tragikus jellegzetességét is hordozza. Ez a jellegzetesség, ami végigkíséri az ember egész életét, az önzés, önszeretet és könyörületlenség. Ez a nézőpont látható az idősebb testvér válaszában, aki nem tudta megérteni és elfogadni Isten tökéletes szeretetét agapé. Az emberek újra meg újra ugyanebbe a hibába esnek. Következetesen kényszerhelyzetbe kerülnek. Gyakran észre sem veszik alázatosságuk hiányát és vonakodásuk attól, hogy önként az Isten akaratának adják magukat és úgy szeressék felebarátukat, ahogy Isten szereti őket. Ílymódon az emberek kizárják magukat Isten könyörületességéből. Más szavakkal az emberek visszautasítják az Isten által felajánlott üdvözülést. Így a teológiai és szentírási üzenet öröksége kötelez és örök érvényű. Nem tudjuk kikerülni. Az ember egész élete az agapé ismérve alatt áll és ez az ismérv felszólítja őt. Jóllehet ez a felszólítás Isten könyörületén alapszik. Az Istentől kaptuk ezt gondatlanságunk és kiérdemlésünk ellenére (lásd Róm 3.21-31).
 

Végkövetkeztetés

Ha az evilági szorongás megszüntetési lehetőségének új útjáról akarunk beszélni, akkor az agapé útján kell járnunk. Szükségképpen gondolnunk kell az örömhírre, amit Jézus jelentett be nekünk. Az útjának követésére szólít. A történelem az ember kezdetétől az ember megmentési küzdelmének a történelme. Mindannyian meghívást kaptunk a küzdelemben való részvételre. Mindannyian felhívást kaptunk, hogy tekintsünk az ember szorongására és gyötrelmére, függetlenül attól, hogy ki ő, vagy honnan való. Mindenki szívességből adhatja magát neki, nagyon konkrét módon és érvényesítheti az agapé ismérvét. Isten lelke dinamikusan tevékenykedik az egész történelemben és a szeretet mindazon tettében felismerhető, ami az ember megmentésének küzdelmét szolgálja. Az embert keresztül vezeti a világon, egy olyan helyen, ahol segítségére és különösen az önként adott szeretetére van szükségünk. Pontosan ez különbözteti meg a kereszténységet más vallásoktól. Egy német lutheránus püspök, Margott Kässmann, egy élő rádió adásában fejezte ki ezt a tényt. Bírálta a jelenlegi irányvonalat, amely egy “kihűlt lelkiségű” kereszténységet hoz létre. Azt mondta: „A kereszténység az élet nehéz útja, mellyel szövetséget építünk a feltámadt Jézus Krisztussal. Aki nem egy természeti istenség, akivel találkozhatunk, ha kisétálunk az erdőbe. Megnyilvánulását a keresztény hit főleg a velünk közeli szomszédságban élőkkel való viszonyban látja.”^[23] A cél elérése azt jelenti, hogy mély alázatossággal, szilárd meggyőződéssel és bátran követjük az útját.
 

 

Irodalom

Nestle – Aland, Novum Testamentum Graece, ed.27, Deutsche Bibelgesellschaft, 1995.

Jean-Noel – Gieniusz, Andrzej. BibleWorks Greek New Testament Morphology. Norfolk: 1991-2001, BibleWorks LLC (Greek morphological databases used in program BibleWorks 5).

Kittel Gerhard. Theological Dictionary of the New Testament. Michigan: WM. B. Eerdmans Publishing Company, Grand Rapids, Volume I. Translated from Theologisches Wörterbuch zum Neuen Testament, Von Erster bis Vierter Band, herausgegeben von Gerhard Kittel, published by W. Kohlhammer Verlag, Stuttgart, Germany, 1964 – 1977.

Albricht W. F. and Mann C. S. Matthew. Introduction, Translation and Notes. The Anchor Bible. New York: Doubleday & Company, Inc., 1971.

Filson Floyd Vivian A Commentary on the Gospel According to St. Matthew. London: Adam & Charles Black, 1960.

Schweizer Eduard. The Good News according to Luke. Translated by David E. Green. Atlanta, John Knox Press, 1984.

Conzelmann Hans. The Theology of St Luke. Originally published by J. C. B. Mohr (Paul Siebeck) Tübingen, in 1953 (Second edition 1957) under the title DIE MITTE DER ZEIT. Translated by Geoffrey Buswell. New York: Hagerstown: San Francisco: London: Harper & Row, Publishers, 1960.

Dodd Charles Harold. The Interpretation of the Fourth Gospel. Cambridge: At the University Press, 1963.

Morris Leon. The Gospel according to John. The English Text with Introduction, Exposition and Notes. Michigan: WM. B. Eerdmans Publishing Co. Grand Rapids, 1971, Reprinted 1989.
 

---

Lábjegyzetek

[1] Ebben az esetben a 20. sz. két fontos teológusa és gondolkodója – Paul Tillich és Anders Nygren – nagyon érdekesek és ösztönzők. Ebben a vonatkozásban ennek a két szerzőnek két munkája fontos:
1) TILLICH P. Systematic Theology, Three volumes in one. Chicago: The University of Chicago Press, 1967.
2) NYGREN A. Agape and Eros. Part I. A Study of the Christian Idea of Love. Part II. The History of the Christian Idea of Love. Authorized Translation by Philip S. Watson. London: S. P. C. K., 1953.

[2] TILLICH P. Systematic Theology, Three volumes in one. Chicago: The University of Chicago Press, 1967, Volume II, p. 32. (hereafter TILLICH P. Systematic Theology).

[3] TILLICH P. Impressionen und Reflexionen. Ein Lebensbild in Aufsätzen, Reden und Stellungnahmen (Ges. Werke, Bd. XIII., Evang. Verlagswerk, Stuttgart 1972; TILLICH P. Biblické náboženství a ontologie. Praha: Kalich, 1990, pp. 198-199.

[4] TILLICH P. Systematic Theology, Volume II, p. 44.

[5] TILLICH P. Systematic Theology, Volume III, p. 356.

[6] TILLICH P. Systematic Theology. Volume III, pp. 367-368.

[7] Ibid.

[8] TILLICH P. Impressionen und Reflexionen. Ein Lebensbild in Aufsätzen, Reden und Stellungnahmen (Ges. Werke, Bd. XIII., Evang. Verlagswerk, Stuttgart 1972; TILLICH P. Biblické náboženství a ontologie. Praha: Kalich, 1990, p. 200.

[9] NYGREN A. Agape and Eros. Part I. A Study of the Christian Idea of Love. Part II. The History of the Christian Idea of Love. Authorized Translation by Philip S. Watson. London: S. P. C. K., 1953, p. 75 (hereafter NYGREN A. Agape and Eros.).

[10] Az Ó-, és Új-Szövetség rövidítései átvéve: Nestle – Aland, Novum Testamentum Graece, ed.27, Deutsche Bibelgesellschaft, 1995. Ter (Tremtés), Kiv (Kivonulás), Lev (Leviták), Szám (Számok), MTörv (Második Törvénykönyv), Oz (Ozeás) Mt (Máté), Mk (Mark), Lk (Lukács), Jn (János), ApCsel (Apostolok cselekedetei), Róm (Rómaiaknak írt levél), 1Kor, 2Kor (Korintusioaknak írt 1. és 2. levél), Gal (Galatáknak írt levél), Ef (Efezusiaknak írt levél), Fil (Filippieknek írt levél), Kol (Kolosszeieknek írt levél), 1 Th, 2 Th (1/2 Thessalonians), 1Tim, 2Tim (Timóteusnak írt 1. és 2. levél), Tit (Titusznak írt levél), Filem (Filemonnak írt levél), Zsid (Zsidóknak írt levél), Jak (Szt Jakab levele), 1Pét, 2Pét (Szt Péter 1. és 2. levele), 1Jn, 2Jn, 3Jn (Szt János levele 1-3), Júd (Szt Júdás levele), Jel (Jelenések).

[11] Ebben a részben a három kifejezés értelmezése a következők szerint: E. Stauffer. STAUFFER E. in Kittel G. Theological Dictionary of the New Testament, Michigan: WM. B. Eerdmans Publishing Company. Grand Rapids 1965-1976, Volume I, II, III, IV. Translated from Theologisches Wörterbuch zum Neuen Testament, Von Erster bis Vierter Band, herausgegeben von Gerhard Kittel, published by W. Kohlhammer Verlag, Stuttgart, Germany, 1964 – 1977, volume I, pp. 35-55. (hereafter TDNT).

[12] STAUFFER E. in TDNT, volume I, p. 35.

[13] Ibid.

[14] Ibid. p. 36.

[15] Ibid.

[16] Az Új-Szövetség görög szövege a következő helyről lett átvéve: – Aland, Novum Testamentum Graece, ed.27, Deutsche Bibelgesellschaft, 1995 (From: Bushell, Michael – Aletti, Jean-Noel – Gieniusz, Andrzej. BibleWorks Greek New Testament Morphology. Norfolk: 1991-2001, BibleWorks LLC. [Greek morphological databases used in program BibleWorks 5]). The biblical text in English is quoted from “The New International Version” (From BNM database, see: Bushell, 1991-2001 in “Bibliography“).

[17] Ebben a részben Anders Nygren szerinti értelmezés található, ahogy megjelenítette: NYGREN A. Agape and Eros, pp. 75-81.

[18] A. Jülicher mutatott rá erre e tényre a jólismert Gleichnisreden Jesu munkájában. Lásd: NYGREN A. Agape and Eros, p. 81.

[19] Nygren mutatott rá, hogy megkülönböztetést kell tenni a homlokegyenest ellentétes vallásokban: a bizonyító vallás és a kinyilatkoztatott vallás közt. Lásd: ibid. p. 84.

[21] Angol változat: I want to give the man who was hired last the same as I gave you. Don't I have the right to do what I want with my own money? Or are you envious because I am generous? (The use of BNM database, see: Bushell, 1991-2001 in “Bibliography“).

[20] Ibid. p. 85.

[22] Angol változat: But we had to celebrate and be glad, because this brother of yours was dead and is alive again; he was lost and is found. (the use of BNM database, see: Bushell, 1991-2001 in “Bibliography“).

[23] Idézet: EKUMÉNA VO SVETE 15/2006. „Kresťanstvo nie je oddychovou spiritualitou“ – Margot Kässmannová. (Frankfurt nad Mohanom, 7. apríl 2006 – EPD).

 

(Szilvássy Gábor fordítása, a görög betük a Bwgrkl fonttal láthatók helyesen)