Gondolatok a szeretetről
A torontói Pax Romana 19-ik, szeptember 9-én megrendezett találkozóján elhangzott előadások főbb gondolatainak az összefoglalója.

A szeretetről különböző elképzelések vannak. Egyesek szerint a szeretet tudati fokozat és különböző minőségi fokai vannak. A szentek például nagyon magas szintet értek el, a nagy többség az átlagérték körül mozog, míg a skála legalján a másokat és önmagukat romboló személyek vannak. A hagyományos keresztény felfogás viszont a görög szóhasználat segítségével közelíti meg a témát: az erosz a vágyakozó szeretet, míg az agapé a magunkról megfeledkező, saját magunkat odaajándékozó szeretet.

Hagyományosan az erosz nem csak a szexuális vágyakozást jelentette, hanem az igazság, a szépség, vagy az Isten utáni vágyakozást is. Az erosz romboló is lehet, mert majdnem mindig a saját maga élvezeteire, beteljesülésére gondol. Megfelelő tisztogatás és önfegyelem által azonban éretté válhat, túlléphet önmagán és egyre jobban a másik felé fordulhat. Többé már nem saját magát keresi, hanem kész lemondani, áldozatot hozni a szeretett személy javára.

Sokan azonban úgy gondolják, hogy az út az erosztól az agapéig egyirányú út: ahogy az erosz elfakul, úgy erősödik az agapé. De a sok tisztogatásnak gyakran az lesz a vége, hogy végül az eroszból semmi sem marad, vagyis szétromboltuk az eroszt az agapé javára. Az Újszövetség például egyetlen egy alkalommal sem tesz említést az eroszról. Viszont az Ószövetségben az Énekek könyve is bizonyítja, hogy nem méltatlan erotikus szavakkal beszélni az ember és Isten közötti kapcsolatról, mert mindkét tapasztalat meghaladja a nyelv korlátozottságát és csak a költészet képes helyesen kifejezni őket. Más teremtményekkel összehasonlítva az ember úgy van megtervezve, hogy szexuális kapcsolataiból a legtöbb örömérzést tudja kihozni. Ez nem Ádám és Éva kihágásának a következménye. Isten ilyennek teremtett minket, és mi ezért hálával tartozunk neki.

A keresztényeket ma is gyakran éri az a vád, hogy az erosz megtisztítása által a test gyűlöletét szorgalmazzák (XVI. Benedek pápa körlevele Nietzsche-t idézi). Ennek a vádnak azonban semmi alapja sincs, hiszen az ápolás nem sárbatiprást jelent. Az emberben nem a átdesztillált lélek szeret, hanem az egész személy a maga sokrétűségében. Bár nem tesz említést róluk, a pápa körleve tulajdonképpen két bacilussal számol el, amelyek az Egyház szervezetén élősködtek: az egyik a manikeizmus, amely ellenszenvvel tekintett a testre mint egy gonosz istenség művére, a másik pedig a sztoicizmus, amely a szenvedélyeket utálta, a lelki egyensúlyra való állítólagos romboló hatásuk miatt.

Első pillantásra úgy tűnhet, hogy az agapé-szeretet fogalmát csak a kereszténység használja, de megtalálható az Ószövetségben is. Viszont csak a kereszténység helyezte a kettős szeretet-parancsot a tízparancsolat fölé, annak összefoglalásaként. Plátón is már megsejtette a szeretet mibenlétét és így öntötte érces görög szóba: „Szeretni annyi, mint szenvedélyesen egységre törekedni.” A keresztény hit azonban döntően újjáformálta ezt a gondolatot: „Isten maga a szeretet” és szeretni Istent annyi, mint lélekben egybeforrni Vele. A szeretet Istene nem ugyanaz, mint a görög Erósz, vagy a római Ámor, mert a szeretet nem részfeladat, hanem benne találkozik a teremtmény Teremtőjével. Az isteni szeretet nem nyílvesszők lövöldözése, hanem olyan mint a levegő, amelyet ha élni akarunk, magunkba szívunk.

Az Istennel való egységnek az elérése gyakori téma a misztikusok írásaiban, de számunkra talán praktikusabb lenne arról beszélni, hogyan valósítható meg a szeretet szürke hétköznapjainkban, a felebarátainkkal és a hozzánk közelállókkal való kapcsolatokban.

Mielőtt azonban a felebarátom felé fordulok, érdemes egy kicsit magamba nézni: szeretem önmagam? El tudom magam fogadni teljesen, úgy ahogy vagyok, gyengéimmel és erősségeimmel, mi több, sötét vonásaimmal együtt? Az erre a kérdésre adott válasz döntően meghatározza képességünket arra, hogy másokat szeretettel közelítsünk meg. Az önmagunkhoz való viszony a kulcsa életünk sikerességéhez.

Általános útmutatóul szolgáljon talán két példabeszéd, ahol Jézus megrója a szeretetlen viselkedést: a szőlőmunkások elégedetlensége az egyenlő munkabér miatt, és az idősebb testvér felháborodása a tékozló fiú történetében. E két példabeszéd kéne hogy mintául szolgáljon nekünk is az agapé mindennapi életben való gyakorlásában, hiszen gyakran felebarátunkat nem azzal a szeretettel szeretjük, amellyel Isten szeret minket.

Az önmagunkhoz való viszony mellett a szeretetre való képességünket döntően befolyásolja az is, amit otthonról hozunk, mert a család a szeretet első iskolája. Egy apa például azzal adja gyermekeinek a lehető legnagyobb ajándékot, ha szereti anyjukat. A leglényegesebb dolog, amit egy gyermek megtanul a családiskolában, a szeretet. Ez nem úgy történik, hogy a gyermeket a szeretetről tanítják; a szeretet túl elvont az ilyesmihez. Mégis a szülői példából a gyermek felfogja a szeretet-kapcsolat lényegét, és innen viszi majd ezt a példát tovább, először baráti, majd partneri kapcsolatai kiépítésében.

A barátság számára a lényeges kérdés: „Látod azt az igazságot, melyet én látok?”, vagy talán még inkább: „Fontos-e számodra az az igazság, melyet én fontosnak tartok?”. Ezért van az, hogy a művészek önkéntelenül is úgy ábrázolják a barátokat, mint akik valamilyen közös irányba néznek, kifejezve közös érdeklődésüket, - ellentétben a szerelmesekkel, akik legtöbbször egymást nézik.

A partneri kapcsolatok lelke az adás és kapás egyensúlya. Aki csak adni óhajt, a saját felsőbbrendűségének illúzióját akarja fenntartani, visszautasítja az élet ajándékait és tagadja mások jó tulajdonságait. Az emberek egy idő után nem kívánnak semmit sem kapni azoktól, akik visszautasítják a megajándékozást, és elkezdik kerülni őket. Ezért lesznek az állandóan segédkezők gyakran magányosak és megkeseredettek.

A szeretet adni akar – a szerelem kapni akar. Milyen csodálatosan tükrözi anyanyelvünk két szava a két fogalom közti különbséget. A ma beszélt és általunk ismert világnyelvekben egyetlen szó jelöli mindkét fogalmat. Ezért XVI. Benedek pápa első körlevelében a héber, az ógörög és a latin nyelvet hívja segítségül – hiszen az anyanyelve német, és magyarul nem tud – hogy elmagyarázza: a szerelem optimális esetben szeretetté alakul át: már nem a másikat akarom, hanem neki(k) adom magamat: érte, értük (házastárs és gyerek/ek/) élek. A szeretet: annak a kincsnek a pazarlása, amelyre az jellemző, hogy minél jobban pazaroljuk, annál több marad nekünk is!

A lehető legjobb és legtöbb, amit a szeretteinkért tehetünk, ha minden igyekezetünkkel és figyelmünkkel megpróbáljuk megismerni a másik embert. Ráérezni arra, hogy ki is ő valójában? Mi az az üzenet, amit hoz az életével, amit át fog adni az emberiségnek? Hiszen ez az ő életfeladata. Ha képesek vagyunk ezt meglátni, akkor már csak a feltételeket adjuk, hogy az általunk szeretett ember kibontsa önmagát, mint egy ajándékot. Ahogy a virág „tudja” már csírájában, hogy mivé fog válni. A mi dolgunk földbe tenni, fényt és vizet adni mindehhez. Ezt a kibontakozást semmi esetre sem szabad siettetnünk, hiszen az erőszakkal fölfele rángatott palánta egykönnyen elveszítheti kapcsolatát az életadó talajjal és elszárad. A szeretet ugyanis nem tűr semmiféle kényszert, mert a szabad szív párbeszéde egy másik szabad szívvel.

Hogy a pápa az Isten szeretetéről beszél körlevelében, annak az az oka, hogy manapság Istenre hivatkoznak amikor bosszúra, mások gyűlöletére, vagy erőszakra uszítanak. A szeretet az emberiség alapszavai közé tartozik. Az Egyház szerepe, hogy megtisztítsa az értelmét és visszaadja neki régi csillogását és szépségét, hogy a szeretet újból bevilágítsa életünket és világító-torony legyen utjainkon. Visszaadni a szeretetnek régi csillogását annyi mint visszatérni annak gyökeréhez, vagyis Istenhez.

Nem könnyű feladat ez a mai világban. A szeretet ugyan egy olyan csoda amely villámként képes áthasítani az egész világegyetemet egyetlen felvillanás alatt, de a csodák iránti vakság szükségszerű átka a technikára alapozó embereknek, akiket csak a pénz érdekel. A kapzsiság a mai világgazdaság működési elvének lett kikiáltva. Az oktatásból használati utasítás lett arra, hogy hogyan kell minél több pénzt szerezni és hogyan lehet kielégíteni a végtelen kapzsiságot. Ezért a szeretet is biológiai jelenséggé változott, és a tudósok azt kutatják, hogyan kerül be a vérbe az endomorfin. Egy ilyen világban bizony nehéz dolga van a mélységgel rendelkező embernek, itt csak a kapzsi emberek tudnak virágozni. De mégsem szabad elcsüggedni, mert életünket egyetlen-egy kérdés fogja majd kiértékelni: ”Hogyan szerettél?” Vagy ahogy Loyolai Szent Ignác mondta: „A lélek súlyát szeretetben mérik”.
 

(összeállította: Gáspár Gyula)