Szeptember 7-én a Webster vízesésnél került sor a torontói Róma Békéje (Pax Romana) mozgalom 15. éves találkozójára, „Az Egyház és az Állam kapcsolata” témakörben. Íme egy kis ízelítő az elhangzott gondolatokból.

A hit, illetve az egyházak ma már nem állnak a közép-európai társadalmak gondolkodásának középpontjában. Viszonylagossá váltak, politikailag a társadalom peremére sodródtak, s egyre inkább kisebbségi jelenséggé lesznek. Az egyházak túl sokat harcolnak és túl keveset működnek együtt. Az így létrejött megosztás még tovább csökkenti tekintélyüket híveik egyre fogyatkozó táborában.

A kommunisták módszerei szintén sokat rontottak az Egyház tekintélyén. Uralmuk alatt az Egyházat és az Államot  ugyan szétválasztották, de ez egy „ellenséges” szétválasztás volt, mert célként az Egyházat távol tartották a közélettől, és főleg a fiatalságtól. A kommunizmus széthullása után az Egyház mégsem ülhetett győzelmi tort, hiszen a lelkekben több mint negyven évig tartott a rombolás: a papság tekintélyének lejáratásával erős bizalmatlanságot keltettek az Egyház iránt és ellene fordították a fiatalság rágalmakra fogékony lelkét. Az Egyház régi tekintélye szertefoszlott.

Ezt a tekintélyt csak úgy lehet újra felépíteni, ha az Egyház kontraszt-társadalommá válik, vagyis olyan közösséggé, amely a radikális változtatás igényével lép föl, kellő távolságtartással és kellőképpen kritikusan a pártokkal és kormányokkal szemben. Például a 2002-es választásoknak legnagyobb vesztese a kormánypártok mellett kampányoló három legnagyobb keresztény egyház lett. Sok hívő szemében a „keresztény” szinonimája a jobboldali, a nemzeti és a konzervatív. De a keresztény nem csak konzervatív, hanem liberális is lehet. Nemcsak jobboldali, de baloldali is. És természetesen lehet nemzeti is, bár a „kontra” és „kontraszt” nem keverendő össze, nem valaki ellen vagyunk keresztények, hanem mindenkit elfogadva útitársnak.

A pártoktól való kellő távolságtartás nem azt jelenti, hogy egy kereszténynek minden párt egyforma. Egyes pártok értékválasztása közelebb, másoké távolabb áll, vagy ellentétes az evangélium szellemével. Az ilyen állásfoglalás pedig akárhogy is vesszük szükségszerűen pártpolitikai eligazítást jelent. Mindez nem jelenti egyik vagy másik párt feltétlen támogatását. Az evangéliumból nem lehet (és nem szabad) egy pontos, gyakorlati politikai programot levezetni. Ha Jézus egy világi felszabadító lett volna, akkor a római megszálló hatalom ellen harcolt volna, és Izrael felszabadítása állt volna küzdelmének középpontjában. Célunk tehát az ember szívének megváltoztatása legyen. Ha csak a struktúrákat akarjuk átépíteni, nem biztos, hogy lényeges eredményeket nyerünk.

Ez azonban nem jelentheti azt, hogy egyáltalán ne törődjünk az állami struktúrákkal. Az állam világnézeti szempontból semleges, ami azt jelenti, hogy az állam nem azonosulhat semmilyen világnézettel. A semlegesség viszont nem jelent közömbösséget: a semleges állam nem értékmentes állam. Sokak szerint manapság a Jelenések Könyve szörnyetegének jellemvonásai leginkább a nemzetközi kapitalizmusban mutatkoznak: a mindent hatalmában tartó piac egy bálvány, amely előtt meg kell hajolnunk, sőt feláldoznunk a gyermekeink életét, mint Kánaánban, ahol áldozatot mutattak be a Molochnak, az állam-istennek. Ilyen esetekben az Egyháznak állást kell foglalnia, mert különben a „kövek fognak megszólalni”.

Úgy tűnik tehát, hogy az állam és az egyház szétválasztása lehetetlenség, hiszen még az Egyesült Államokban is, ahol az Egyház és az Állam „barátságosan” van elkülönítve egymástól, az elnök a Szentírásra tett kézzel esküszik fel hivatalba lépésekor. Az óceánon innen és túl a „társ-kapcsolat” szó sokkal jobban tükrözi a mai helyzetet, mint a „szétválasztás”. Ugyan jogilag, vagy papíron az Egyház szétválasztható az Államtól, de a hit még így sem választható el a politikától. A hit hozzátartozik az emberi élet jellemzőihez. Az állampolgár nem viselkedhet kétféle módon: a hétköznapokon állampolgárként, az ünnepeken pedig egyháztagként. Ha nem is a szószékről, de a hívőknek politizálni kell. Az apolitikus magatartás struccpolitikus magatartás. A fejüket homokba dugók a politikusok kiszolgáltatottjaivá válnak. Ha az Egyház tagjai (köztük a pápa, a püspökök és a papok) nem politizálnak, vétenek a főparancs ellen. A rábízott talentumot elásók nem jutalmat, hanem büntetést kapnak az Úrtól. A Sátán malmára hajtják a vizet, mert átengedik a terepet a valóban gaz embereknek.
 

(összeállította: Gáspár Gyula)